A tanügyi sztrájk miatt sokan aggódtak: a tanárok azért, hogy teljesítik-e a kéréseiket, a szülők azért, hogy ki vigyázzon a gyerekre, a diákok azért, hogy be kell-e pótolni a kimaradt időt. S a bárosok azért, hogy mekkora lesz a veszteségük.
És ez utóbbinál álljunk meg egy szösszenetre. Ismerős kávézótulajdonos szinte naponta kérdezte tőlem, nem tudom-e, meddig tart a tanügyiek sztrájkja. Mondtam neki, nem vagyok jövőbe látó, nem is akarok az lenni, de furdalta az oldalamat a kíváncsiság, mi köze van neki a tanügyi sztrájkhoz. „Túl nagy a forgalomkiesés” – mondja az ismerős, mire én, a naiv 40 pluszos, elfelejtve, hogy „licis” koromban én sem jobbra, hanem balra fordultam az iskola kapujából kijövet, és legjobb esetben csak pár száz métert, rosszabb esetben a Petőfi utca felső végéig mentem, majd onnan indultam haza egy-két óra eltöltését követően.
De azóta a helyzet eléggé megváltozott – nevetett az ismerős –, nem a suli után, hanem tanítás alatt megy a legjobban a kávézó. A 15 másodperces csendes hüledezésemre aztán komolyan válaszolt: közel van jó pár közép- és általános iskola, a diákok meg szeretnek lógni, így a tanítás alatt szinte minden órában van legalább egy osztálynyi diák a kávézóban. Előfordult, hogy lyukas órán bement egy tanár kávézni, majd csodálkozva felkiáltott a vendégek láttán: né, ezek az én diákjaim! Nem a tanítás utáni időszak a buli, hanem az alatt megy leginkább az üzlet – avatott be a titokba ismerősöm.
A hét elején, amikor végre bemondta a tévé, hogy felfüggesztették a sztrájkot a tanügyi alkalmazottak, megkönnyebbültem. Egyrészt nem potyára szól többé az iskolacsengő a szomszédban – mert szólt a sztrájk ideje alatt, mi több, pünkösd másodnapján, a tavaszi vakációban, gyereknapon és május elsején is –, másrészt a tanügyiek ígéretet kaptak, hogy követeléseiket teljesítik, harmadrészt, de nem utolsósorban, ismerősöm kávézója újra fellendül. És reménykedik abban, hogy a sztrájk tizenhárom iskolanapját bepótolják a diákok. Az iskolában és a kávézóban is.