Isten nélkül lehet élni, de az az élet iránytű nélküli és a semmibe tart – hangzott el nemrég ballagási ünnepségen a magas rangú magyarországi vendég szájából. Ki merné ezt vitatni? Nem sokan, de azon kevesek, akik mégis merészelik – a nem hívők vagy vallástalanok –, az utóbbi évtizedekben egyre sűrűbben kapják (már bocsánat a kifejezésért) a pofájukba, hogy az életüknek semmi értelme hit nélkül, meg hogy ők kevésbé lehetnek jók, mint a hívők. Kapják ezt immár legmagasabb állami szintről is, szekuláris állam ide vagy oda. Persze tudjuk, hogy tájainkon a kommunizmus sok keserűséget okozott a vallásos embereknek, de ma épp arra láthatunk példát, hogyan válhatnak elnyomottakból elnyomók. (A félreértések elkerüléséért tisztázzuk: nem a kommunistákat, hanem a „hitetleneket” nyomnák el. A kettő nem ugyanaz.) Egyelőre csak a szavak szintjén, de mint tudjuk, a szavakat előbb-utóbb tettek követik.
Az ilyen és ehhez hasonló üzenetek mellett divat lett, mégpedig sokaknak kifizetődő, az úgynevezett hagyományos értékek védelmezése. A tisztelet is idetartozik, ugye, de emlékeim szerint mintha abba nem férne bele, hogy a sztárpublicista demens vénembernek nevezze a pápát, vagy elvtársaival együtt az amerikai elnök életkorán gúnyolódjon, ráadásul naponta trágárkodva elküldjön mindenkit az anyjába. Mások tévéstúdiókban röhécselnek lenézően mindenen, ami szerintük ellenük van – a Nyugaton, környezetvédő kiskorún, bármin, ami épp a politikai célkeresztjükbe kerül. Akár egész tudományterületeket intéznek el egy vigyorral meg egy kézlegyintéssel. Valamikor az általuk nem szeretett sajtóban volt divat az ilyen cinikus hozzáállás, például ott hasonlóan viszonyultak a nemzeti érzelmekhez, de az utóbbi időben inkább a „jobbik” oldalon dívik ez a hangnem, persze más célponttal. Ugyanolyan ellenszenves mindkettő, de hát mit tegyünk, ma bizonyára ez a rock ’n’ roll. Attól ugyan még a lázadást nem kellene összekeverni a bunkó viselkedéssel, például hangosan szellentve és böfögve az európai klubban, de ízlések és pofonok.
Hosszú ideje figyelem, miként váltak egykori laza rockerekből meg liberálisokból folyton felháborodó és rendre utasító, szigorú tanár bácsik, akik alkalomadtán hasonló ballagási beszédeket mondanak. Vagy benőtt a fejük lágya, vagy vénségükre megy el az eszük. Mindenki döntse el maga.