Hirdetés

Kizárni vagy nem kizárni?

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc

Az utóbbi időben történt durva iskolai incidensek hatására visszakerült az új tanügyi törvénytervezetbe (amelynek pár napja kezdődött el a parlamenti vitája) az iskolából való eltanácsolás lehetősége a súlyos fegyelmi vétséget elkövető diákok esetében. Egy ideje erre ugyanis nem volt lehetőség, a tanintézetek nem zárhattak ki senkit, bármennyire is elfajultak a dolgok.
Tény, hogy nem könnyű manapság fegyelmet tartani az iskolákban. A tanárok azt mondják, kivettek minden eszközt a kezükből, amivel hatni lehet a tanulókra. Ez részben igaz, de igazából csak minden, eddig használatos, általuk ismert eszközt vettek el tőlük! Mert a törvény értelmében tényleg nem lehet már kikergetni óráról a diákot, hiányzás beírásával, osztályzattal sem lehet büntetni, a nyilvános megrovás is tilos, nem beszélve az olyan „klasszikus” iskolai fenyítési technikákról, mint a körmös, tenyeres, nyakleves vagy kétszáz guggolás. 
A helyzet viszont az, hogy vannak ezeken kívül is jól működő, hatékony és sokkal „emberbarátabb” módszerek a közösségi jóllét fenntartására, a konfliktusok kezelésére, ezek viszont olyannyira távol állnak a mi kelet-európai kultúránktól, poroszos, kaszárnyahangulatú oktatási rendszerünktől, hogy nem is olyan könnyű elsajátítani. Nyaklevest adni mindenki tud, igazolatlan hiányzást sem nagy kunszt beírni a naplóba, de elfogadó, ám mégis határozott; nyitott, ám mégis következetes; odaforduló, ám a határokat mégis képviselni tudó, támogató, biztonságot nyújtó magatartást sugározni már közel sem olyan könnyű. Mert a büntetésen, retorzión túli technikák belső változást is igényelnek a pedagógustól, zsigerből kell meghaladnia magában az alá-fölérendeltségre, a félelemre, hatalomra épülő viszonyulást, hogy a tanítványhoz tisztelettel, kíváncsisággal, szeretettel és támogató módon tudjon odafordulni. Mert igen, vannak a világon békés iskolák, ahol elenyésző a komolyabb fegyelmi vétségek száma. Ehhez viszont az iskolai légkörnek is meg kell változnia teljesen, és ez a pedagógusok, intézményvezetők szemléletváltása nélkül nem tud megvalósulni. Az erőszak körforgását kell(ene) megállítani, de ezt úgy sosem fogjuk elérni, ha csak a diákokra fókuszálunk, őket büntetjük és szidjuk. Szükség van a pedagógusok szakszerű támogatására és képzésére, a szülőkkel való együttműködésre és sok-sok párbeszédre a gyerekekkel, új szemléletben. A felelősség közös.
Ezzel együtt úgy vélem, rendben van az, ha visszakerül a tanügyi törvénybe a kizárás lehetősége, mert helyrebillentheti az egyensúlyt, amely manapság gyakran felbillenni látszik: védjük a „problémásabb” diákot, miközben ő gyakran pokollá teszi társai és tanárai iskolai életét, és ezáltal sérül a többiek tanuláshoz való joga is. A tervezetben jelenleg többlépcsős fegyelmi eljárás szerepel, az írásbeli megrovástól kezdve a párhuzamos osztályba való áthelyezésen, néhány napos kicsapáson át az eltanácsolásig, és természetesen a magaviseleti jegy is bánja a vétséget.
A gyermekközpontú szemlélet, a korszerű konfliktuskezelési módszerek nem zárják ki azt, hogy a tetteknek következményei is legyenek. A diákok számára az átlátható, világos és jól érthető keretek akár biztonságot is nyújthatnak, mert tudják, hogy minek mi az ára, meddig lehet elmenni, és hol van az „állj, ne tovább”. Ráadásul néha talán a „rendbontónak” is jobb, ha kikerül egy adott közösségből, ahol már hosszú ideje ő a fekete bárány, és máshol tiszta lappal kezdhet. Persze, csak akkor van ennek értelme, ha közben minden támogatást megkap ahhoz, hogy változtatni tudjon a viselkedésén, mert a végső cél nem a kizárás, hanem a dolgok, viszonyok helyreállítása kell(ene) legyen.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!