Magyarország nem bővelkedik ásványi kincsekben, talán egyetlen kivétel van, ez az alumíniumgyártás alapanyaga, a bauxit. Bányászata a XX. század elején kezdődött Erdélyben a Bihar-hegységben, Magyarországon pedig Gánt határában indult meg a kitermelés. A II. világháború alatt – a megnövekedett kereslet miatt – termelése fokozódott, a szocializmus éveiben pedig igencsak felfutott. Magyar ezüstnek nevezték az alumíniumot, s amit csak lehetett, mindent készítettek belőle. Evőeszközök, főzőedények sorakoztak a boltok polcain, a kezdetben csillogó, később már kopott és elmoshatatlan laktanyai kanálkészletemre még most sem gondolok vissza szívesen. Viszont a régi kuktafőzőnket még gyakran elővesszük. Nem tett jót az alumíniumedények forgalmának, hogy egyes vélemények szerint használata szerepet játszik az Alzheimer-kór kialakulásában.
Kisúttörő-koromban lelkesen gyűjtöttük az alumíniumhulladékot, mivel az akkori átvevő, a MÉH igen magas árat adott érte. Apósom elmesélte, hogy gyerekkorukban még a sztaniol csokipapírokat is gondosan eltették, mivel sok kicsi sokra megy.
Ezek a gondolatok is vezéreltek bennünket feleségemmel, mikor az 1980-as években felkerestük az antik, tengermelléki várost, Les Baux-de-Provence-t. A történelem igencsak nyomot hagyott a szebb napokat látott településen, de neve – minden bizonnyal – örökre fennmarad a bizonyos kőzet miatt.
A XIII. században még négyezer lakosú virágzó városnak számított, s lakói, hogy a legendákba vezessék vissza múltját, a háromkirályok egyikétől, Baltazártól (Boldizsártól) származtatták magukat. Hanyatlása a vallásháborúk alatt kezdődött, a település elpusztult, lakói elmenekültek.
Manapság divat felkeresni a festői helyet, évente mintegy másfél millió turista teszi ezt, pedig az ott lakók száma nem éri el a százat. Amikor mi ott voltunk, nem sokan lépkedtünk a köveken, viszont a szuvenírárusokba lépten-nyomon beleütköztünk. Az egykor díszes paloták mellett vezetett az utunk, volt, ahol még állt a régi kormos kémény, máshol a faragott kapu keltette fel figyelmünket. A falak között fütyült a misztrálszél, a hűvös fuvallat kísértetiesen hatott a tikkasztó melegben. A kietlen vidék számos film helyszínévé vált, a leghíresebb talán Jean Cocteau mozija, az Orpheusz testamentuma.
A turistahadnak programok is kellenek, ezt szolgálja többek között a Szent Vince-templom karácsonyi pásztorjátéka, kos vontatta szekérrel, újszülött báránnyal. A kulináris élvezeteket a provence-i konyha fogásai biztosítják, amit helyi borral öblíthet le a megfáradt vándor. Emlékként egy üveg helyi olívaolajat vihetnek magukkal.
Ja, és a bauxit! Pierre Ber­thier francia geológus és bányamérnök 1821-ben kutakodott a környéken, amikor felfedezte az üledékes kőzetet, amit a városkáról nevezett el. A többit már tudjuk…