Hirdetés

Keresik Bögöz rejtett kincseit

Vidéki szinten egyedi kezdeményezéssel jelentkezett az udvarhelyszéki Bögöz községben működő Három Hegy Egyesület: magyarországi mintára értéktár-bizottságot alapítottak, és a közösséget is bevonják a helyi értékek összegyűjtésébe. Erre pályázatot hirdettek, csábító nyereményekkel.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc
Keresik Bögöz rejtett kincseit
Falvak a dombok között. Feltárnák rejtett értékeiket Fotó: Tóth Zsuzsanna/Fb

Igazából már két éve megalakult Bögözben is a Bögöz Tájegységi Értéktár Bizottság (Értéka), de a most kiírt vetélkedő az első úgymond látható része a munkájuknak. Gál Barna, a kezdeményező Három Hegy Egyesület elnöke elmondta, hogy megnyertek egy pályázatot a magyarországi agrárminisztériumnál, továbbá a Hungarikum Bizottság támogatása tette lehetővé, hogy egy ilyen vetélkedővel lendületet adjanak a helyi értékek felkutatásának és a község népszerűsítésének. 

Bögöz község felülnézetből

Nyolc kategóriában gyűjtenek értékeket, van például Ilyen volt, ilyen lett feladat, ahol egy régi fotó alapján kell megkeresni az adott utcarészletet, a változásokat videón rögzítve, vagy hajnaltól estig kísérni egy helyi mesterembert. Helyi recepteket, idős emberek által elmesélt különleges helyi történetet, legendát is be lehet küldeni, továbbá olyan feladatot is lehet választani, aminek során helyi idegenvezető bőrébe bújhat bele a versenyző, aki egy japán turistának mutathatja meg szülőfaluja sajátosságait.
– A községben egyelőre nem annyira népszerű dolog a kultúrával és értékekkel foglalkozni. Mi azt szeretnénk, hogy kézzelfogható, interaktív, praktikus, a mindennapokban is alkalmazható dolgok mentén tegyük ezt, ne egy porosodó könyvet tegyünk fel a polcra, amit soha senki nem nyit ki. Ezért hirdettünk versenyt különféle témákban, amikből ki lehet indulni, és azt várjuk a vetélkedőtől, hogy a fókuszt saját meglévő értékeinkre irányítsuk – fogalmazott Gál Barna. Megtudtuk, hogy készül már a honlap, amelyre felkerülnek majd az összegyűjtött kincsek. 
Április 10-ig lehet beküldeni a munkákat, ötleteket a bogoziertektar@gmail.com címre, az értékelésnél nagy hangsúlyt fektetnek a hitelességre és a kreativitásra. A legjobbak egy helyi vállalkozónak köszönhetően Bögöz község felett sétarepülésen vehetnek részt, az ugyancsak helyi Kincses Porta felajánlásával öt alkalmas apiterápiás és sóterápiás kezelést próbálhatnak ki, továbbá van mézes ajándékcsomag, bowlingozási lehetőség, wellnessbelépő, Kövi Pál Erdélyi lakoma című szakácskönyve, illetve helyi termékekből álló ajándékcsomag is a lehetséges nyeremények között.

Elmozdulás a turizmus irányába

A helyi gasztronómiai különlegességek gyűjtése igazából már el is kezdődött, a község olyan asszonyait szólították meg, akik még ismerik nagyanyáik régi receptjeit. A falvakban már csapatok is alakultak, most azon dolgoznak, hogy az összegyűjtött receptekből állítsanak össze egy teljes menüsort. A következő lépés az lesz, hogy ezt el is készítik, az ételsort pedig lefotózzák. A receptek leírásával, a hozzájuk kapcsolódó történetekkel együtt a képek, videók máris kerülhetnek fel a honlapra mint gasztronómiai értékek.
– Ezen a csapáson lenne fontos a többi helyi érték becsatornázása is – jegyezte meg az egyesületi elnök.
– A közös tevékenységnek nagyon jó közösségépítő hatása is van. Ez a munka, amibe belevágtunk, ismerkedés saját magunkkal, értékeinkkel. Nagyon szeretnénk, hogyha azt, amit összegyűjtünk, figyelembe vennék majd a helyi fejlesztéseknél is. Bögözben nagyon gyermekcipőben jár a turizmus, szeretnénk ezek a területen is többet tenni – hangsúlyozta. 
Mint kiderült, nem tudnak arról, hogy a térségben más vidéki településeken lenne értéktár-bizottság (Székelyudvarhelyen működik – szerk. megj.), és a bögöziek azt szeretnék, ha a helyi hatóságokkal egyféle konzultatív testületként működhetnének együtt a jövőben. A község nyolc településéről gyűlt össze a csapat, számos foglalkozási területről, van köztük lelkész, pedagógus, turisztikai vállalkozó, vannak köztük fiatalok, idősebbek is. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!