Kiválóan szerepeltek a székely sajtok a svájci világversenyen
Két ezüstéremmel díjazták a sajtok világversenyén a gyergyószentmiklósi Caritas Vidékfejlesztés Pricske sajtját, az újtusnádi Andy Zoofarm Bömbi sajtja és a nyárádszeredai Agrotranscom-Ex Brădet sajtja pedig bronzérmet érdemelt. A Bernben megrendezett World Cheese Awards megmérettetésen több mint ötezer sajtfajta közül választotta ki a legjobbakat kétszázhatvan zsűritag.
Remekült megállták helyüket a sajtjairól híres Svájcban rendezett világversenyen a székelyföldi kézműves sajtok: a World Cheese Awards nemzetközi versenyen, amely az egyik legnagyobb és legelismertebb, három évtizedes múltra visszatekintő ilyen rendezvény, és amelynek idei kiadását Bernben tartották november 12–17-én, a gyergyószentmiklósi Pricske sajt két ezüst-, míg az újtusnádi Bömbi sajt bronzérmet szerzett. A megmérettetésre öt kontinens 46 országból 5200-nál is több sajtfajtát neveztek be több – kecske-, juh-, tehén-, bivaly- és vegyes tejből készült és más – kategóriában kis-, közepes és nagytermelők. Ezek közül válogatott, majd hirdetett eredményt az összesen 256 tagú, nemzetközi szakértőkből, kóstolókból álló zsűri, amely küllem, állag, illat, íz és összbenyomás alapján.
140 éves recept, mai siker
A gyergyószentmiklósi Caritas Vidékfejlesztés Pricske sajtjának sajátos története van: a székelyföldi sajtkultúra újraélesztését szorgalmazó szervezet kutatómunkájának köszönhetően került elő az a több mint 140 éves recept, amely alapján aztán svájci sajtkészítő mesterek és gyergyói gazdák együttműködésével elkészült a termék. A gyergyóiaknak egyébként nem volt idegen terep a berni szemle.
– A tavalyi világversenyre a gyergyói kézműves sajtunkkal neveztünk, idén úgy döntöttünk, hogy a kutatómunka eredményeként fellelt Pricske sajt hat és tizenkét hónapig érlelt változatait visszük el a megmérettetésre. Sajtmesterünk, Portik Hegyi Loránd közel öt éve kísérletezik a Pricske sajttal, amelynek készítési technológiája és összetétele különbözik az előző termékünktől. A recept alapján készült sajt – ahogy a Gyergyószéki sajtkultúra múltja és jelene című kiadványunkban is megjelent – 1886-ban Kassán szerzett nagyarany minősítése volt az az elültetett mag, amely arra buzdított minket, hogy felkutassuk, újraélesszük a receptet, és megmutassuk a nagyvilágnak a gyergyói legelők ízét hordozó érlelt sajtot
– fogalmazott a Hargita Népe érdeklődésére Köllő Réka, a Caritas Vidékfejlesztés programkoordinátora, az említett kiadvány szerzője.
A szervezet tavaly aranyérmet hozott haza a gyergyói kézműves sajttal, idén a 46 országból érkező termékek között értek el újabb kiemelkedő eredményt. A benevezett sajtok közel egyötöde svájci termelők által készített tejtermék volt. A magyar sajtkészítők 3 arannyal, 10 ezüsttel, 7 bronzzal tértek haza, amelyből két ezüst- és két bronzérem Erdélybe érkezett.
– Az egész szervezetnek, de főként sajtmesterünknek, Portik Hegyi Lorándnak ez nagy elismerés, ugyanakkor ösztönzés: már tudjuk, hogyan kell továbbfejleszteni a Pricske sajtot, hogy egy még tökéletesebb ízvilágú, textúrájú sajtot tehessünk a fogyasztók asztalára. Célunk, hogy végigvigyük, amit őseink elkezdtek, hogy beteljesedjen egy álom, és feltehessük Gyergyót a sajtok világtérképére
– fogalmazott Köllő Réka.
A Caritas Vidékfejlesztés egyébként svájci sajtmesterek szakmai útmutatásával 2011 óta szervez érleltsajt-készítő képzéseket Gyergyószentmiklóson: a legközelebbi ilyen alkalom 2026 január-februárjában lesz, román és magyar nyelven. Az elmúlt évek sajtkészítő képzésein több mint ötszázan vettek részt és készítenek napjainkban is érlelt sajtokat az ország különböző részein.
„A bronzérem a munkánk elismerése”
Személyesen nem tudtak jelen lenni, s így talán még nagyobb örömmel fogadták a hírt, hogy az Andy Zoofarm Kft. Bömbi félkemény érlelt sajtja bronzérmet kapott a Bernben megrendezett „sajtvilágbajnokságon”, ami által Újtusnád is felkerült a nemzetközi sajttérképre, nyilatkozta érdeklődésünkre Hegyi Andrea. A Bömbi tejtermékeket is gyártó vállalat tulajdonosa elmondta: számukra ez a bronzérem visszaigazolása annak, hogy a gondos érlelésnek, a jó minőségű tejnek és a sok-sok munkának igenis van értelme.
– Több versenyen is részt vettünk már, de ennek a mostani díjnak különösen örültünk. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy az idei sajtszemlén sajtunk ilyen eredményesen szerepelt. Nagy reményeink vannak azzal kapcsolatban, hogy ez a díj hozzájárul majd termékeink, kiemelten a nyertes sajt népszerűségéhez. Igyekszünk, hogy a lehetőségekhez mérten minél több emberhez eljusson, minél többen tudják megkóstolni azt. A vásárokon is elérhető lesz a díjazott sajt, és a közelgő csíkszeredai karácsonyi vásáron is meg lehet majd kóstolni és megvásárolni
– jelezte a cégvezető. Hozzátette, a Bömbi sikere várhatóan a csomagoláson is megjelenik: tervezik, hogy a díjnyertes sajt címkéjén elhelyeznek majd egy logót, amely jelzi a berni verseny zsűrijének elismerését.
A nyárádszeredai, Gabriella tejtermékeket gyártó Agrotranscom-Ex Brădeț nevű füstölt sajtja szintén bronzérmet érdemelt a berni világversenyen – közösségi médiás bejegyzése szerint a cég nagyon elégedett és örül az eredménynek.

