„...mikor meglátták a csillagot, igen nagy volt örömük.” (Mt 2,10) Bármerre is nézek, minden arról beszél, hogy ünnepre készülünk. Minden pompában áll városomban, Kolozsváron. Kis üzletektől a nagy áruházak kirakatáig minden csillog-villog. Elvarázsol az utcák és terek esti ragyogása. Még az otthonok ablakaiból is látni lehet azokat a jelképeket, amelyek ilyenkor a karácsonyra figyelmeztetnek. A villogó apró kis fények, a csillagok, a mézeskalács-figurák: mindegyik szimbólum jelentése hordoz valamit a karácsony misztériumából. Minden jelkép egy-egy üzenet a mában élő ember számára is. Gyermekkoromtól szerettem csillagokat rajzolni és készíteni a karácsonyfára. Előkerültek az aranyos, ezüstös papírok, csillagdíszeket rajzoltam és vágtam ki. Később gyermekeimet is bevontam az ünnepre való készülődésbe, majd a vallásórára járó gyerekekkel együtt éneklés és versmondás között készítettük a sok-sok karácsonyi csillagot. Az elkészült csillagokra mindenki ráírta a maga nevét, és karácsony estéjén az ünnepléskor, a közös ének- és versmondás alkalmával az elkészített személyes csillagjainkat a karácsonyfára akasztottuk fel vagy átadtuk ajándékba valakinek. Egy ilyen alkalommal merült fel bennem a kérdés, hogy valóban csillagok vagyunk-e? Csillagok vagyunk-e egymásnak, a közösségnek, a társadalomnak? Erre a kérdésre keresném a választ most karácsony ünnepén. Karácsony ünnepét sok szép díszítőelem teszi varázslatossá. Ott van a jászolbölcső, mely az élet üzenetét hordozza. Ott van az angyalok kara, a csillagot követő napkeleti bölcsek, a gondterhelt pásztorok. Ez alkalommal a karácsonyt megjelenítő sok elem közül most a csillagot emelem ki. Erre akarom figyelmeteket irányítani. Azt szeretném megtudni, hogy ebben a csillogásban, ragyogásban, melyet ma mesterségesen magunk köré varázsoltunk, észre tudjuk-e venni a csillagot. Azt a csillagot, mely utat mutat, eligazít és elvezet bennünket Bethlehemig. A karácsony ünnepe elképzelhetetlen a csillag nélkül. A csillag megjelenése adta tudtára a világnak Jézus születését. A fényes csillagot látták meg a Biblia leírása szerint a napkeleti bölcsek és az egyszerű pásztorok. Hogy ez így történt-e vagy sem, hogy későbbi korok embereinek a képzeletében született meg a gondolat és kötötték össze Jézus születésével, ez a kérdésen nem változtat. Az sem, ha csillagászati számításokkal akarjuk igazolni az Írás állítását, mert itt nem az a lényeg. A fontos a ma is eleven erővel feltörő evangéliumi üzenet: „mikor meglátták a csillagot, igen nagy volt örömük.” (Mt 2,10) A csillag beépült vallásos világszemléletünkbe még Jézus születése előtti korból, a kereszténység elterjedésével pedig még jobban elmélyült a csillagra figyelés, a csillag jelképes üzenete. Karácsonyt pedig nem is tudjuk gyertyafény, csillagszóró és csillag nélkül megünnepelni. Jézus tanításának értéke azonban nem a csillag megjelenésétől függ, személyének a nagysága ettől független. Jézus nem azért nagy tanítónk, mesterünk és megváltónk, mert születését égi jelek adták tudtára a világnak, hanem azért, mert megmutatta, hogy mint Isten teremtményei és gyermekei tudunk csillagfénnyel és melegséggel világosságot és jóságot árasztani magunkból. Számomra ma az kérdés, hogy a csillag mint díszítőelem, mint kellék van-e jelen a mi ünneplésünkben, vagy a karácsonyi csillag fénye, kisugárzó energiája át tudja-e járni egész lényünk és gondolkozásunk? Betölti-e ez a fényesség életünket nemcsak karácsonykor, hanem minden nap? A csillag mint szimbólum végigkíséri életünket, történelmünket. Csillagot faragtak apáink kapufélfákra, csillag mintát szőttek anyáink szövőszékek fölé hajolva, tele vannak meséink, dalaink csillagokkal, melyek utat mutattak a szegénylegénynek vagy reményt adtak katonáinknak a harctéren. Ma is, mikor megszületünk szüleink életének egén, mint csillagok ragyogunk. Bölcsőnk fölé hajolva hányszor emeltek magasba ajkukat elhagyó vallomással: életem csillaga, fénye. A csillag jelképe ott van bennünk, körülöttünk, de karácsony csillaga valami egészen mást jelent. A megfogalmazódott kérdésre a válasz megadása előtt mélyüljünk el jobban az evangélium tanításában. Karácsony ünnepén ebben a harsonában és csillogásban csendesedjünk el, és Jézus élete, tanítása és példája segít a feleletet megadni. Az összetett és bonyolult emberi életre Jézus egyszerű és mindenki által érthető példát állított. E példa követésére hívta el tanítványait. Nemcsak magáról állította, hogy „én vagyok a világ világossága…” (Jn 8,12a), hanem tanítványairól is kijelentette, hogy „ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,14). Nemcsak arra intett, hogy „aki engem követ, nem jár sötétségben” (Jn 8,12b), hanem tanítványait is buzdította, hogy „úgy ragyogjon ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket.” (Mt 5,16) Keresztény testvéreim! A csillag a csillagászat szaknyel- vében olyan égitest, amely energiát termel, így saját fénnyel rendelkezik, szemben a bolygókkal, amelyek központi csillaguk fényét verik vissza, és elenyésző saját sugárzást bocsátanak ki. A népi gondolkozás nyelve régebben valamennyi égitest szinonimájaként használta a csillag szót. Ezt a gondolatmenetet továbbfolytatva ez esztendő karácsony ünnepén a bennem megfogalmazott kérdésre így próbálom megadni a választ: ha csillagok vagyunk, akkor van fényünk, energiánk a jóra, szépre és igazra. A legfőbb jó, szép és igaz Isten világához tartozik, és bennünket oda emel. Jézus evangéliumában olyan Istenről beszél, aki mindannyiunk Atyja, aki képesnek tart, hogy életünkben bizonyságot tegyünk a jóról, szépről és igazról. Jézus élete megmutatta, hogy ez hogyan lehetséges: a gondolkodni tudás erejével ismereteket gyűjteni, a szív szeretetével élni, és a jóságot cselekedni tudó akarattal Istenországa munkásai lenni. Nekünk csak Jézus tanításait kell megtartanunk és követnünk őt. Ha pedig a csillagászati nyelv szerint bolygók vagyunk, akkor a központi isteni „naprendszerünk” fényét kell visszavernünk. Akár csillagként, akár bolygóként, az ember életének értéke abban van, hogy a szeretet fényét és energiáját sugározza, de ezt ne csak karácsonykor. Jézus születése ünnepén hangzik felénk újra az üzenet: nem lehetsz csak kellék vagy díszítő elem. Küldetésed van, hogy csillagként ragyogj, hogy a kereső, bolyongó földi halandó, a testvér, a barát, a sorstárs, ha meglát, nagy örömmel tudjon örvendezni. A napkeleti bölcsekről szóló bibliai tudósítás a múltból üzen, hogy neked a jelenben, a mában kell tudnod örvendeni. Világítanunk kell egymásnak, és a bennünk lobogó fénnyel utat mutatni. Legyünk egymásnak örömöt adó, a szeretet energiáját átadó karácsonyi csillagok. Ebben a hivalkodóan díszes karácsonyi pompában ragyogjon a magunk egyszerű kicsi csillagfénye. Ez ad a léleknek, a családnak, a közösségnek meleget és világosságot, békét és nyugalmat. Ahogy azt Ady Endre megfogalmazta: „Ha ez a szép rege / Igaz hitté válna / Óh de nagy boldogság / Szállna a világra. / Ez a gyarló ember / Ember lenne újra, / Talizmánja lenne / A szomorú útra. / Golgotha nem volna / Ez a földi élet, / Egy erő hatná át /A nagy mindenséget, / Nem volna más vallás, / Nem volna csak ennyi: / Imádni az Istent / És egymást szeretni… / Karácsonyi rege, / Ha valóra válna, /Igazi boldogság / Szállna a világra…” Kedves testvéreim, törekedjünk arra, hogy a karácsonyi rege valóra váljon, és az angyalok karával együtt énekeljük az Istent dicsőítő himnuszt: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14.) Legyen boldog karácsonyunk Isten gazdag áldásával! Főpásztori szeretettel, Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke