Zúg március történelmi vetélkedő

HN-információ
Március 18-án, vasárnap tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Zúg március történelmi vetélkedőt a gyergyóditrói Lg. Takó János cserkészcsapat és Egyesület. Idén második alkalommal már nemcsak Gyergyó, de Csík körzet cserkészei is bekapcsolódhattak a versenybe, így Csíkmadaras, Csíkszentmihály, Tusnádfürdő, a környékről pedig Újfalu és Maroshévíz cserkészei csatlakoztak hozzánk. Rendezvényünknek a ditrói kultúrház adott helyet, összlétszáma meghaladta a 90 főt, Tusnádfürdő kivételével minden más helység több csapattal jelentkezve. A kedvezőtlen időjárás, illetve útviszonyok miatt programunk egy kis késéssel kezdődött, de örültünk, hogy minden bejelentkezett résztvevő szerencsésen megérkezett. Röviddel délelőtt 10 óra után többek között Köllő Zsófia főszervező és Bálint Lóránt, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Közös ima után elénekeltük a cserkészindulót, majd a versenyre való ráhangolódásként a Csínom Palkó kezdetű kurucdalt is megtanultuk. Az előző években vetélkedőnk témája mindig az 1848–49-es forradalom és szabadságharc valamely aspektusa volt, de idén szakítottunk a hagyományokkal, és történelmünk egy másik, a szabadságért folytatott küzdelmét dolgoztuk fel, az 1703 és 1711 között zajló Rákóczi-szabadságharcot. A versenyzők egy előre összeállított anyagból készülhettek a megmérettetésre, és összesen 12 csapat három-három tagja versenyzett egymással a kultúrház konferenciatermében. Ez idő alatt azok a helybéli és vendégcserkészek, akik nem vetélkedtek, a bálteremben Balázs Brigitta csapatvezető által kitervelt különféle történelmi és cserkészjátékokkal foglalhatták el magukat. A verseny feladatainak előkészítése során fő szempont volt, hogy a versenyzők érdekes, rendhagyó feladatok során mérhessék össze tudásukat. Volt, hogy videoblog- és Facebook-bejegyzésekről kellett felismerjenek fontos történelmi személyiségeket, azok nevét vagy épp a korabeli Magyarország haditérképét kirakják, de olyan is, amikor számítógépes kvízjátékunkon kellett könnyű, közepes vagy nehéz kérdések közül válasszanak. Munkájukat a Laczkó-Albert Katalin földrajztanár, Molnár Júlia történelemtanár és Bajkó Gergő rovercserkész által alkotott zsűri értékelte. A mintegy másfél órán át tartó agyzsibbasztás után a versenyzők újra csatlakozhattak cserkésztársaikhoz, illetve szendviccsel, süteményekkel és teával pótolhatták energiájukat. Ezután az eredményhirdetés következett. Minden részt vevő csapat, és külön a cserkészek is, részvételi emléklapot és emléktárgyat kaptak. Az első helyen a tusnádfürdői Kuckuruccsapat végzett kiemelkedő pontszámmal, a második a maroshévízi Egyenlőség, Szabadság, Testvériség nevű csapat, a harmadik helyen pedig a ditrói Márciusi hármas csapat végzett. Minden díjazott értékes, a magyarság történelméhez kapcsolódó jutalomkönyvben részesült egyesületünk jóvoltából. A vetélkedőhöz idén is kapcsolódott alkotói pályázat, amelynek témája: a Zúg március történelmi vetélkedő logójának megrajzolása. A pályamunkákat a helyszínen értékeltük. A legjobbaknak a csíkszent­mihályi cserkészcsapatból és az újfalvi cserkészcsapatból bizonyultak. Programunkat közös játékkal zártuk. Köszönjük minden cserkésztestvérünknek, hogy velünk tartottak, hogy ismét bizonyíthattuk: a kedvezőtlen időjárástól sem hátrálunk meg, és köszönet mindazoknak, akik segítettek szervezői munkánkban. Jó munkát! Hompoth Szilárd, rovercserkész, Ditró A cikk a Hargita Népe március 28-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!