Zombi-üzemmód

HN-információ
Hiányzik az ember életéből a ki­kapcsgomb. Az a fajta, ami elfeledteti a napi rutint, és pár másodpercre lekapcsolja az embert a világról. Viszont olyan kikapcsgomb, amely a világot kapcsolja ki körülöttünk, és zombivá teszi az embert, na olyan van raktáron. Amikor túl sokáig dolgozunk, vagy gondolkodunk egy adott probléma megoldásán, ha akaratlanul is, de hagyjuk, hogy a világ zaja kikapcsoljon minket. Ilyenkor automatikusan teszünk mindent, oda sem figyelve a körülöttünk zajló eseményekre. Egy ilyen szerencsétlen alkalommal engem is kikapcsolt a világ, és gondolataimban elmerülve besétáltam a bankba a számlaszámom lekérdezése végett. Odanyújtottam a személyigazolványomat, és a velem szemben ülő kedves hölgynek elmagyaráztam, hogy miért lenne szükségem az adott dokumentumra. Körülbelül három perc után megkérdezte tőlem, hogy valóban van-e folyószámlám náluk, mert nem talál a rendszerben. Én ezt hallva értetlenül pislogtam, és nagyon magabiztosan elmagyaráztam, hogy már vagy három éve itt bankolok, és igen, van kártyám, hiszen az egyetemi éveim alatt is ide utalták a szüleim az életmentő lejecskéket. Majd hogy megkoronázzam az előadásomat, az ablakon át figyelő hölgy kezébe nyomtam a bankkártyámat. Sosem felejtem el az arcát. Egy nagyot sóhajtott, majd tagoltan közölte velem a következőket: „Hölgyem, Ön nem jó kártyát adott nekem, Ön most egy másik bankban van.” Megrökönyödve álltam a kis ablak előtt, és először, amióta bementem az épületbe, körülnéztem. És valóban. Nem akart megvezetni a mosolygós nő. Magabiztosan besétáltam a legelső bankba, ami az utamba került, nem is figyelve arra, hogy hol is vagyok. Na, ez jelenti azt, amikor a kikapcsgomb használja az embert, és nem fordítva. Ilyen az igazi zombi-üzemmód. Keresztes Bea




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!