Bizonyára mind­annyiunk­nak van kedvenc helye, ahová rendre visszatér, hogy erőt merítsen, kikapcsolódjon, ellazuljon. „Ha egyetlen helyet kellene választanom Erdélyben, a Tolvajos-tetőt mondanám – árulta el nekünk Havas Juli író, civilben dr. Szalai Zsuzsanna tüdőgyógyász. 

– Talán azért, mert számomra nem egyszerűen egy hágó a Hargitán, hanem az út maga. Amely átvezet Székelyudvarhelyről, ahol születtem, Csíkszeredába, ahol felnőttem. Ezen a hágón mentem át és vissza, amikor egyetemre jártam, és amióta Magyarországra költöztem, ugyanezen az úton járok haza. Ismerem minden kanyarját. A hegyoldalakat, a fényt a fenyők között, azt a pillanatot, amikor az út egyszer csak felér a tetőre, és az ember megérzi a Hargita sajátos, bűvös levegőjét. És van egy pont hazafelé, ahol megpillantom jobbra azt az erdőt, amely azoknak a fáknak a helyén nőtt fel, amelyeket tizenhat éves koromban egy hatalmas vihar derékba tört. Évekig sebhely volt a hegy oldalán, ma már sűrű erdő. Mindegy, hány éves vagyok, hány éve élek máshol, vagy hányszor tettem már meg ezt az utat: ott mindig elsírom magam.

Talán mert abban a pillanatban egyszerre látom az erdőt, a gyerekkoromat, az elmúlt éveket, azt, ami voltam, és azt, aki lettem” – tette hozzá.