Hirdetés

Zetelaka: Fotókon megmutatkozó értékek

HN-információ
Néhány napja jártunk a havasalji nagyközségben, amikor beszámolhattunk arról, hogy helyi civilek, pedagógusok, komoly önkormányzati támogatással láttak hozzá régi fényképek és feljegyzések, emlékiratok gyűjtéséhez, hogy különböző rendezvényeken és igényes kiadványokban ismertessék meg a közigazgatásilag idetartozó települések egy-másfél évszázados múltját. Ennek az időben is hosszas és alapos, másfél-két éves futamidejű programnak a kiegészítéseként és a jelenre való kiterjesztéseként álmodták meg azt a fotótábort is, amelyet október 15–17. között szerveztek. Dimén Levente földrajztanár, civil aktivista arról beszélt, hogy a vendégként érkező és a helyi fotósok minden települést és határrészt bejárva dolgoznak majd. Többek között nyilatkozott arról is, hogy a zeteváraljai víztározó és a gát, a Hargita-csúcs, a néhány éve felújított ivói Vízifűrész, a „Visszafelé folyó patak”, a zetelaki és küküllőkeményfalvi székelykapuk, a hagyományos épületek, a medveles, az Ivói Vadaspark, a kecskevészi via ferrata képezik majd a fő-fő célpontokat, de az élet által nyújtott pillanatok, az időjárási jelenségek is téma gyanánt szolgálhatnak ebben a három napban a fényírók számára. Az eredmény nem maradt el: a múlt hét végén több mint háromezer felvétel készült! A tábor munkáiban részt vett Andorkó Attila (Kénos), Andorkó-Gál Kinga (Kénos), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Mincsor Szabolcs (Gyergyószentmiklós), Mărtinaş Krisztián (Csíkszereda), Kertész Hajnalka (Székelyudvarhely), Koz­ma Erzsébet (Ivó), Lukács Má­ria (Zetelaka), Mincsor Tamás (Gyer­gyószentmiklós) és Pataki Haj­nalka (Csíkszereda).

Simó Márton



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!