erős felhőzet
szórványos felhőzet
Zenélj, Gyergyó!
„Eljött az éj, a város alszik már, az utcán csak én vagyok, már senki se jár” – kezdődik a gyergyószentmiklósi Incognito zenekar Sivár az élet című dala, amely akkor volt igazán menő, amikor én elkezdtem a napközis éveimet. Az évek teltek, és nem emlékszem olyan időszakra, amikor ne lett volna Gyergyószentmiklósnak, vagy úgy alapból Gyergyószéknek legalább egy sikeres zenekara. Mintha a zene szorosan hozzákapcsolódna ehhez a vidékhez: a gyermekek már nagyon korán érdeklődést mutatnak a hangszerek iránt, a Mikulás pedig sokszor kénytelen a távirányítós autó helyett dobfelszerelést, elektromos gitárt, hegedűt vagy épp harmonikát hozni. Még a kevésbé tehetségesek is kérnek legalább egy triangulumot. A zenekarok sok esetben már a korai években megalakulnak – pincékben, garázsokban, nyári konyhában zajlanak a próbák, és mindenkinek az lebeg a szeme előtt, hogy egyszer majd neves fesztiválokon lépnek fel, a tatából, mamából és anyuékból álló hallgatóságot pedig felcseréli az őrjöngő, bulizó tömeg. Mondhatnánk, hogy álmodozni bárki tud, szabad és kell is, mert számos pozitív példa van arra Gyergyószéken, amikor a kezdőzenekar munkája egyszer csak gyümölcsözni kezd: a Bagossy fivérek történetét szinte mindenki ismeri, aztán ott van a No Sugar zenekar, amely hosszú éveken át dolgozott azért, hogy dalukat Erdély legszebb dalának válasszák, továbbá hogy elkészüljön az oly régóta áhított első nagylemez. Ha akarnánk, tovább is folytathatnánk a sort, hisz ott van a feltörekvőben lévő Dreamland Residents, amely saját sikere mellett Gyergyószárhegy nevét is öregbítheti. És még nem is beszéltünk a komolyzene fiatal tehetségeiről és azokról a bandákról, akiket egyelőre még nem ismerünk, pedig már most dübörög a garázs oldala azért, hogy néhány év múlva akár lapunk hasábjain jelenjen meg róluk egy-egy anyag. A lényeg, hogy ne álljon meg a folyamat: zenélj hát, Gyergyó!
Kertész László
.jpg)
