Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A keresztúri egyházkör unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila. Folytatás múlt heti lapszámunkból A beérkezett adományok között szerepel 5 szekér széna ára, 13 magyar forint, valamint az a tény, hogy az egyházközség a temető körül lefoglalt erre a célra egy területet, melyet, „sok és jó kertel tartván s’ jó féle gyümölcsöt termő fákkal ellátván, most közelebbről új oltványokkal is a’ Consistorium határozása megsértése nélkül fordíthatja amindjárt írtakat az orgona fundussá”. Nagyon sok adomány érkezett be ebben az évben. Többek között 15 szekér széna, szilva 13 forint értékben, a falu erdőjéből, lábon eladott fából 52, 25 forint, a falu két esztenájának trágyáját eladva 30 forint folyt be, az esztenáról kapott az egyházközség „fél kompora” túrót, amit ugyancsak értékesített. A már említett bekerített gyümölcsös is hozott pénzt, a szilváért és almáért, valamint a sarjúért 53 forint 50 pénz érkezett be. A falu erdejéből 6 öl fát vittek Székelykeresztúrra, amit eladva újabb 2 forintot szereztek. De volt pénzbeli adomány is: Was Borbála 10 forintot adományozott az alapnak. Erről külön is megemlékezik a jegyzőkönyv: „Emlékül hagyaték az élőknek, példa adásul, hogy Rafay Mihályné Was Borbála meg oszoltatása oráiban élő nyelven ajándékozott a’ mint fennebb a’ pénz Jövedeleben is meg va írva, az orgona fundusra 10 mforintokot…” A pénzkiadásoknál pedig megemlítjük, azt a 120 magyar forintot, amit az orgonakészítő mester kapott előpénzül. Találtam egy másik, érdekes adatot: „Ugyan az orgona ügyben Szent Gericére járt emberekre költött s’ Újszékelyre járokra is 3, 20 mft.” A két utazás célja, az említett helységekben nemrég készült orgonák megtekintése volt, valószínűleg, a mester választása érdekében. Samuel Binder 1845-ben fejezte be a szentgericei templom orgonáját, Újszékelyen pedig az 1840-es években készítette Sváb Márton az orgonát. Az énlakiak végül Samuel Bindert választották orgonájuk készítőjéül. Az elkövetkező 2 évben nem szállt ki a vizsgálóhivatal, az orgona építésének forrása, az 1850-ben lejegyzett adatok: „A templom ékes toronnyal ellátva a régi szennyéből kivetkezve egészbe szépen díszelik, de növeli a templomnak ékességét valamint az isteni tiszteletis egy mostan nagyobbára hívek buzgalma és szorgalma által jó művész közbejövetelével igen ékes 7 változatú orgona.” Az orgonaszekrény hátsó betétjén a következő, kék festékkel írt szöveg található: „Készült az orgona 1848-ban Biró József gondnokságában és sok fáradtsága által.” Az egyházközség nagy erőfeszítést tett ebben az évben, az orgonaalap gazdagításáért. Összesen 1698 forint 36 pénz gyűlt össze. Értékes adatokat tartalmaz a pénzkiadás rovat: „Az orgona művésznek pénzt 1696 mfrt. / Mikor itt járt szekeressel költött 2 mfrt. / Mikor az orgonát Segesvárról haza szállították költött 1 frt. / Művésznek és legényének 5 hetek alat asztal feltartásra 22, 63 mfrt. / Pot megkívántatott egy rend vasért adot 3 mfrt. / Orgona megprobáláskor e probát tevő Tisztel. Uraknak 6 mfrt. Itt létekkor asztalra költött 1, 12 mfrt. /Egy Segesvárra az orgona dolgába járt követnek0, 50 frt.” Összesen 1733, 65 forintot költöttek. Bár nem találkoztam sehol az orgonakészítő nevével, mégis a segesvári lakhely, az orgonafelmérés eredménye alapján, Enyedi Pál tanár következtetése, illetve az Angster-féle rekvirálási listán való megnevezés, bizonyossá teszi, hogy az énlaki orgonát Samuel Binder készítette. A többletkiadás több éven át vita tárgyát képezte a számadásnak. Úgy tűnik, a többletkiadás a Segesvárra való utazáskor történt: „az eklézsia gondnoka és számoloja vallotta, hogy mikor Segesvárra mentek edgyütt, az orgona fundus kezelőjével patakfalvi Sámuel ő kegyével, akkor a pénzárból nem lévén elégséges pénz a kezén bizonyos mennyiséget ha nem is emlékszik reájais, de bizonnyal adott az eklézsia pénztárából a kezelő kezére…” 1850-ben szeretnék tisztázni a dolgot, de a vizsgálat idején Patakfalvi Sámuel nem tartózkodott Énlakán, így elmaradt. 1851- ben, „az orgona fundus kezelője patakfalvi Sámuelis felmentetik a korábbi számadás alol, minthogy az orgonára jó helyre költ el a nehézségben fenn forgo pénz”. 1852-ben, a volt kurátor Biró József 21 magyar forintot követel az egyházközségtől, mint kölcsönadott összeget, amit meg is adnak neki. Az orgona körüli pénzbeli bonyadalmak ezzel véget értek. De nem az új orgona életében: a hangszerbe beköltöző egerek kárt tesznek az orgonában, aminek orvoslására hívott orgonamesternek 17, 76 forintot fizettek. Az orgonakészítéskor fennmaradt összeget, továbbra is, orgonaalapként kezelték, ami az évente tőkésített kamattal növekedett, 1880-ban elére a 196 forint 55 krajcár o. é. értéket. 1885-ben, a „Presbyterium romlásokat észlelve az orgona fuvójára, elporosodás miatt a sipokban hangzavarokat”, elhatározzák az orgona javítását, amire a Segesváron élő Binder Ferenc fiát szólítják meg, szerződés végett, akit egy bizonyos Janka nevezetű falubeli keresett meg. Számunkra ismeretlen orgonajavítóról van szó, a segesvári orgonakészítőket jól ismerő Hermann Binder nem említi az orgonakészítő Binder családon belül. Az orgonajavítással kapcsolatban hallgatnak a jegyzőkönyvek. 1887-ben, a diákok általi orgonarongálásokat megelőzendő, egy lappantyús feljáróajtót készítenek az orgonához, „annyival inkább, mert a templom keleti felében elég nagy karzat van az ifjuság számára”. 1888-ban, az énlaki unitárius egyházközség szerződésre lép a brassói Nagy József orgonakészítővel, orgonajavítás céljából. A mesternek előlegül, a szerződés megkötésekor 5 forintot fizettek. Nem tudjuk, miért nem történt meg ez a javítás. Az említett évben Nagy József két orgonát épített: a magyarsárosit meg a szászhermányit, valamint kutatásaink eredményeképpen, a homoródszentpáli orgonát is ebben az évben alakította át. A javítás elmaradásának okáról nincsenek információink. Csak az 1889. szeptember 19-én tartott keblitanácsi gyűlésen hozták a következő határozatot: „miután orgona építő brassói Nagy József az énlaki orgona javítást illető szerződéses kötelezettségének a végső határtól számított egy esztendő alatt sem tett eleget a megyebíró szeptember 11-re a presbitereket gyűlésbe hívatta volt azon czélból, hogy Nagy Józseffel a kötött szerződést felbontván, az orgona javítására nézve Bartha György orgonajavítóval szerződésre lépjenek, annyival is inkább mert az orgonafuvója mát teljesen használhatattlanná vált.” A szerződés értelmében, „említett orgonajavító az orgona fuvóját teljesen kijavítja, az orgona minden részét kitakarítja, sípjait hangolja, az egész orgonatestet kifényezi s az évi szentmihály vasárnapjára, szakértők véleménye alá bocsátva adja át, 60 frt. díjért, mely összegből 40 frt., csak azon esetben lesz fizetendő, ha a szakértői vélemény az orgonát és fuvóját a szerződés értelmében teljesen kijavítottnak nyílvánítja”. Közben Nagy József, a számadási jegyzőkönyv szerint visszafizette a kapott 5 forint előleget. A javítás elvégzése után, szeptember 28-án, az összegyűlt keblitanács átvette az orgonát, lelkésze, Györfi Ferenc és tanítómestere, Nagy Ferenc, pozitív szakvéleménye után, kifizetve az egész összeget. A mester szállása, élelmezése 6,46 forintba került. Orgonafelmérésünkkor, az egyik fasípon a következő, ceruzával írt szöveget találtuk: „Újította 1889 sept. Bartha György orgona készítő.” Az orgonatőke továbbra is létezik, 1889-ben, az esperesi hivatal felszólítja az egyházközséget, hogy tartozását az orgonatőke kamatjából állja, „minthogy az 1848-ban épített orgona teljesen jó, s jövőben is sok ideig csak kissebb mérvű javításokat ígényel…” 1914-ben, „Nagy Ferenc kántortanító vezetése és közremüködése mellett Patakfalvi Ferenc gondnok, Török Lajos egyházfi és Veres István egyháztag együttesen a használhatatlan orgonafuvót teljesen kijavították, melynek értéke. (…) 60-80 korona értéket képvisel.” Alig 4 évre rá, az első világháborúban, az énlaki orgona elveszti homlokzati sípjait, melyeket hadi céllal rekviráltak. 1923-ban, a püspöki vizitáció alkalmával megjegyezték: „Az orgona felőli karzata le van festve a templom hangulatának nagy hátrányára. A különben jó minőségű orgona cín sípjai el vannak víve. Különben az orgona használható.” Annak ellenére, hogy 1925-ben elhatározzák, hogy újabb áldozatot hozva, helyettesítik az elvitt sípokat, erre csak 1935 augusztus 1-én kerül sor, amikor a kántortanító szerint, „a templomi orgona a sípok elvitele után nem volt sose kijavítva sem pedig tisztítva s jelenleg olyan helyzetbe van, hogy a javítás szükséges”. Gyűjtést határoznak el, majd az 1937-es év tavaszán ajánlatot is kapnak: „Elnök ismerteti Csioflek György brassói orgona építő levelét, mely szerint nevezett orgona építő az énlaki egyh. község orgonáját hajlandó 18 ezer Leiért új orgonasípokkal ellátni, kitisztítani és újra hangolni.” Nincs konkrét adatunk a javításról, csak az 1939-es közgyűlés alkalmával említik az orgona kijavítását. A gagyi 1936-os javítás után, íme 1938-ban újabb Csioflek György-javításról olvashatunk. Életrajzi adatok hiányában, érdekes lenne megtudni, hová sodorta a mestert a második világháború… Ezek az utolsó adatok az énlaki orgonával kapcsolatban. A jegyzőkönyvek lapjain csak 1976-ig tudtam követni a sorsát. Talán újabb adatok előkerülése gazdagíthatja az orgona történetét.