…spiritusz. Spiritus melissae compositus – azaz népszerű nevén karmelitavíz. Spiritus annyi, mint borszesz, a melissa a citromfű latin neve, a compositus annyit tesz, mint összeállított, összerakott, a karmelita pedig a készítőit jelzi. A spiritusz átvitt értelemben jelent szellemességet, és rég szellemi képességet is. Van benne spiritusz – mondták, ha valami eszes érdekességet, a köznapitól eltérő, de ésszerű, okos magyarázatot akartak jellemezni. Kik is voltak a karmeliták? Nevük Karmel hegyére utal, ahol egy Bertold nevű keresztes lovag 1156-ban néhány zarándoktársával együtt a rendjüket megalapította. A palesztinai Karmel-hegy az Ószövetségben is szereplő szent hegy, amelynek barlangjai már az ókorban próféták lakóhelyei voltak. Leghíresebb közülük Illés próféta, talán ezért mondja a legenda, hogy a karmeliták rendjét is ő alakította. Az ószövetségi leírás szerint Illés nyomorgó vándorprédikátor volt, szőrruhában járt, egy időben elrejtőzött Isten parancsára s akkor a patakból ivott és hollók táplálták. A patak azonban kiszáradt s ő tovább vándorolt, sok csodát vitt véghez, legfontosabbat a Karmel-hegyén, ahol a népet Jahve tiszteletére térítette, eközben még a Napot is megállította égi útján. A legenda ezen a ponton talán egy Napfogyatkozásra utal? Csodatételei közt szerepel, hogy vizet fakasztott, életre keltette a halottat, gyógyított… végezetül tüzes szekéren, tüzes lovakkal egy forgószél az égbe röpítette. A karmeliták teljes neve a Karmel-hegyi Boldogasszony Testvérei. Alapító kolostorukat az évszázadok során többször is lerombolták, de ők mindig újraépítették. 1250 körül a szerzetesek egy része előbb Ciprus szigetére, majd Európába jött, ahol enyhébb szabályok szerint éltek. A karmelitavíz kitalálói és készítői a karmelita apácák, akiknek rendje 1452-ben alakult. Ezt a régi patikaszert a párizsi mezítlábas karmelita apácák hozták forgalomba 1611-ben, és mind a mai napig készítik és használják belsőleg és külsőleg egyaránt. Elmondom az összetételét, hátha valakinek kedve támad elkészíteni ezt a fűszeres, aromás szeszt, amelyet napjainkban széles körben forgalmaznak is gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményként. Tehát az összetétele: citromfűlevél, örvénygyökér, angyalgyökér, gyömbér, szegfűszegvirág, galangagyökér, feketebors, tárnicsgyökér, narancshéj, szerecsendió, fahéj, szenna, kardamom – mindezt spirituszban áztatják, majd leszűrik. Hogy mire jó? Enyhe nyugtató hatása van, segít tehát az alvászavarokon, mint ahogy segít az ideges eredetű fejfájáson, izom- és ízületi fájdalmakon belsőleg fogyasztva és külsőleg bedörzsölőszerként használva. A citromfű – spiritusz nélkül is – kedvelt gyógynövénye volt a középkori Európának. A 13. században élt Albertus Magnus – aki korának legnagyobb természettudósa volt, keresztény filozófus, a legenda szerint a kölni dóm tervrajzának elkészítője – Növénytanában a citromfű gyógyító hatása mellett, annak mágikus hatékonyságáról, varázserejéről is ír: aki a zölden szedett növényt magánál hordozza, az mindenki számára szeretetreméltó, kellemes ember lesz és ellenfeleit legyőzi. Talán azért, mert kellemes illat lengi körül – mondom egy kis spirituszt kölcsönvéve. Tessék kipróbálni! A citromfüvet nevezik méhfűnek vagy mézfűnek is. A régi magyar füveskönyvekben ezen a néven fordul elő. Méliusz Juhász Péter a 17. század elején a lázas betegeknek ajánlja tárkonnyal és zsályával együtt borban főzve, 100 évvel később becskereki Váradi Szabó György Medicusi mesterség című könyvében többek között szívdobogásra ajánlja: „Főzd meg erős borban akár a kerti méhfüvet, akár a mezei méhfüvet, kösd az dobogó szűre, megáll vele szépen.” A tanács, illetve a fogalmazás kissé kétértelmű, de te értsd jól, kedves olvasóm! És hát végül is az a fő, hogy van benne spiritusz. Kozma Mária