…demimonde ciánkálival. A történetre egy korabeli pitavalban bukkantam rá. A pitaval mára elavult szó, valamikor igencsak népszerű irodalmi műfaj volt: világhírű bűnesetek, illetve téves büntetőbírósági ítéletek leírásának tára. Virágkora a 19. század. Később kiszorította a krimi és a dokumentumfilm. François Gayot de Pitaval (1673–1743) jogász-író összeállított egy gyűjteményt érdekes bűnesetekből. Ennek kettős célja volt: egyrészt szakirodalom jogászoknak, másrészt az olvasók szórakoztatása. Miután az ilyen gyűjtemények divatba jöttek, ezt az irodalmi műfajt róla nevezték el. A ciánkális történet főszereplője 1867-ben egy hosszú nevű magyar nemesi származású hölgy: Telekesi Ebergényi Júlia Malvina Gabriella, akit a bíróság bűnösnek talált gyilkosság bűntettében. A demimonde – magyarán félvilági nő – huszonhat éves volt, amikor gyilkossággal vádolták. Bécsben élt, többen is kitartották, így engedhette meg magának a fényűző életet. Egyik szeretője gróf Chorinsky Gusztáv volt, aki házasságot ígért „a szíve vérénél is jobban imádott” hölgynek, csakhogy boldogságuk útjában ott állt a felesége. A feleség is egyféle demimonde volt, többnyire a férjétől távol, Münchenben élt. Júlia felkereste őt és Vay Mária bárónő álnéven mutatkozott be, hogy összebarátkozzanak. A házvezetőnő későbbi tanúvallomása szerint azon a bizonyos esten a két nő színházba készült, eszegettek, iszogattak a grófné szalonjában. A házvezetőnőnek csak három nap múlva tűnt fel, hogy nem látta a grófnét. (Hát ez azért elég fura: mekkora lehetett a ház, amit „vezetett”?!) Mindenesetre „rögtön” jelentette ezt, hivatalosan feltörték az ajtót, és meg is találták a grófnét, aki holtan feküdt a szoba padlóján. Az asztalon két teáscsésze, kenyér, sonka, sütemény, borospoharak. A hivatalos nyomozóknak rögvest gyanús lett, hogy hiányzik a teáskanna. Nemsokára előkerült az is, több más terhelő bizonyítékkal: Júlia szobalánya hozta, akinek Júlia adta át a Gusztáv leveleivel együtt, hogy rejtse el ezeket. (Micsoda nagyvonalú hanyagság!) Júlia bevallotta, hogy a teáskannát azért kellett elhoznia, mert abba öntötte a megmaradt ciánkális muskotályt, amit nem akart a pohárban hagyni, s a szobában nem volt más lehetősége megszabadulni tőle. A beismerő vallomást később visszavonta és mindent tagadott. A történet legfőbb érdekessége, hogy nem is biztos, hogy ez a történet. Először is nem harmadnapra, hanem már másnap reggel fölfedezték a holttestet, és nem volt muskotályos bor, csak tea, rablógyilkosság volt, mert eltűnt Mathilde gyűrűje stb. Tény, hogy az esemény nagy port vert fel, még a New York Times is írt róla egy 1868. májusi cikkében, ami Júlia arcképét is közölte a gróf szerelmes leveleivel együtt. Gusztáv gróf osztrák katonatiszt volt, aki 1860-ban feleségül vette egy müncheni boltosnak színésznő-lányát, Mathilde-t. Házasságuk nem volt boldog. Mathilde a férje szüleinek házában élt, akik őt kedvelték. 1866-ban a gróf egy csatában súlyos sebet kapott. A szülei természetesen azt szerették volna, ha hozzájuk költözik, amíg fel nem gyógyul, ő azonban annyira gyűlölte a feleségét, hogy kijelentette, addig nem megy oda, amíg a felesége is ott lakik. Mathilde visszaköltözött Münchenbe. Itt fölkereste őt egy hölgy, aki Vay bárónőként és a Gusztáv bécsi rokonai ismerőseként mutatkozott be. Gyorsan megbarátkoztak. 1866. november 21-re megbeszélték, hogy Mathilde lakásán teáznak, és onnan az Operába mennek, megrendelték a kocsit is, ami majd odaviszi őket. A kocsis várt egy ideig, aztán megunta és elment. Másnap a háziak gyanút fogtak, feltörték az ajtót, a grófné holtan feküdt a földön: megmérgezték. A bárónőnek természetesen nyoma veszett. A gróf is megjelent Münchenben a temetésen. A rendőrség gyanúsítottként kezelte és megtalálták nála az álbárónő vizitkártyáját. A gróf megtört és vallott: Júlia volt Vay bárónő, ő tette a mérget a teába. Júliát letartóztatták, és megtalálták nála a gróf fényképét, más források szerint Mathilde gyűrűjét is. Az újságok azt mesélték, hogy Júlia fekete selyemruhában, halálfejekkel díszített fülbevalókkal és halálfejes nyaklánccal jelent meg a tárgyaláson, és kezdetben magabiztosan tagadott, azt remélte, előkelő családja majd elsimítja a dolgot. De aztán megtört ő is és vallott. Mentsége: a gróf házasságot ígért neki, Mathilde viszont nem akart elválni. Az osztrák bíróság megfosztotta Júliát a nemességétől és húszévi kényszermunkára ítélte, ezt minden esztendő végén egy-egy heti magánzárkával súlyosbítva. Voltak hírek, amelyek szerint Júlia és Gusztáv múlhatatlan szerelemben, elmegyógyintézetben halt meg. Valóság a méregkeverés tényállása, az újságok és pitavalok örök szenzációhajhászásával fűszerezve. Ezenfelül kit is érdekelne az „igazság”!? Kozma Mária