…nevetés, amit a 16. századi francia orvostudomány tantárgyként vett föl és teljes komolysággal értekezett róla a korabeli egyetemen. A nevetésnek csak a „gyógyereje” – betegségek kezelési útmutatójaként és eredményeként – kapcsolódott az orvosi ténykedéshez, és mai szóval inkább határtudományt képezett a medicina és a lélektan (akkor még ilyen tudományág nem létezett), valamint a bölcselet, életfilozófia között. A nevetés első tudományos elemzőjeként Laurent Joubert (1529–1582) nevét szokták emlegetni. Ő egyetemi professzor és Medici Katalin személyi orvosa volt. Többek között kora babonáiról írt traktátust. Arról például, hogy nincs valóságalapja annak, hogy a fiúból akkor lesz igazi férfi, ha holdtöltekor, a lányból igazi nő, ha holdfogytakor születik. Meg arról, hogy a szülés megkönnyítésére a szülő nő hasára a férjnek (a gyermek apjának?) a kalapját kell tenni. A kalap valószínűleg nem segít sokat – vonja le a következtetést –, kivéve talán, hogy borogatásként melegen tartja a nő hasát és a meleg segít kilökni a gyermeket. Közbevetem, hogy akkortájt az orvosok egyik legnagyobb problémája – a nagy járványokat leszámítva – a vágott és lőtt sebek gyógyítása volt. Az akkor szokásos eljárás szerint a sebeket forró olajjal kiégették, hogy megakadályozzák a „mérgezés”, vagyis a fertőzés továbbterjedését. Voltak olyan orvosok, akik azt vallották, hogy a sebek gyógyításánál nem kell kiégetni a sérült szöveteket, hanem pl. hagymaszeleteket kell kötni rá. Ezeknek a tudós orvosoknak eljárásait (olykor sikereit is) hírük-nevük s a tudományos világban betöltött szerepük hitelesítette. A 16. században a neves francia sebész, Ambroise Paré már sikerrel csillapította a vérzést az ér elkötésével, illetve tüzes vassal való „összeégetésével”, de ez nem vált általánossá. Ma őt tekintik a modern sebészet atyjának. Paré katonaorvosként rengeteg tapasztalatot szerzett. Értekezésében leírta, hogy mivel a táborban kevés volt az égetéshez szükséges olaj, így csak a főtisztek sebeit égette ki, a közkatonák sebeit tojássárgájából, rózsaolajból és terpentinből általa készített kenőccsel kezelte, majd bekötözte a sebeket. Meglepve tapasztalta, hogy a kiégetett sebek elfertőződtek, míg a közkatonák sokat javultak a kenőcs hatására, Paré úgy ítélte meg, hogy a sebek kiégetése értelmetlen és csak fokozza a bajokat. Ettől kezdve mindenkit kenőccsel kezelt... A természet gyógyít, az orvos segít – vallották már az ókorban. Meg aztán például az európai népi gyógyászatban elterjedt lótrágyás sebkenőcshöz képest egészen szelíd az a 18. századi magyar orvosi javallat is, mi szerint a puskalövés a következőképpen gyógyítható: „mézet és faolajt csináld öszve, mint egy citrumot és azzal kösd”. És persze mindennél „szelídebb” a nevetés gyógyereje… s ha kicsit fertőz, annál jobb. 1560-ban jelent meg Laurent Joubert orvosi tanulmánya: „Értekezés a nevetésről, melyben előadatik ennek lényege, okai és csudás hatásai, Laurent Joubert beható vizsgálódásai, igazoló érvei és megfigyelései alapján.” Több tudós orvos is hozzászólt, kiegészítette a maga tapasztalataival. Joubert művét nem említik az emberiség javát és fejlődését szolgáló nagy felfedezések között. Saját kora pedig igencsak komolyan vette, ámbár ez érthető, mert akkor létezett még az össznépi (ökumenikus!) nevetés fontosságának tudata – a nevetés mára nagyrészt visszavonult baráti társaságba, színházi előadások nézőterére… Az egészséges nevetésnek külön népi ünnepei voltak: a vásári komédiázások, a farsang vagy a „húsvéti nevetés ünnepének” önbecsülést fokozó életöröme elmosta a társadalmi különbségeket, egyféle egyensúlyt teremtett, felszabadító és – ami még fontosabb – büntetlen vidámsága bizonyította, hogy mindenki kinevethető, még a hatalmasok is. A vásárok „bolondünnepein”, amikor is a bolondkirályok fordították fonákjára az igazi királyok, papok, szerzetesek méltóságát, kegyeskedő és önajnározó képmutatását, a nép nyilván nem a bolondkirályon kacagott, hanem azokon, akiket karikírozott. Dávid Ferenc hitújító biztosan nem ismerte Joubert nevetéstudományát, mert feljelentésére a városatyák 1573-ban Kolozsváron megtiltottak mindenféle nyilvános utcai bohóckodást, farsangi játékot, azaz betiltották az össznépi nevetést... Kozma Mária