…szerzői szerepjátszás. Ennek lényege: kezdetben az író bevallja, hogy a szóban forgó írás nem az ő alkotása, hanem találta padláson, pincében, máshol. Én is így jártam. De tényleg! Időtől megsárgult lapok stb. Hosszú ideig kínlódtam az aláírás kibetűzésével, míg kedves újságíró barátom (S. I.) megmagyarázhatatlan intuícióval rögtön kiolvasta: Régimarika. Így hát közzéteszem Régimarika írásait, remélve, hogy felfedez bennünket egy szappanopera-író. Régimarika: Ötödik Sir Dug családjáról a legiszonyatosabb hírek keringtek: atyját menyegzőjének reggelén egy villám sújtá agyon; édesanyját saját véletlenül elsült fegyvere ölte meg, midőn egy vadászatról hazatért; fivére öngyilkossággal vetett véget ifjúi életének; Sir Dug felesége az őrültség egy rohamában a kastély legmagasabb tornyáról ugrott le a borzasztó mélységbe; nejének szülei néhány óra alatt titokteljes mérgezési tünetekkel haltak el; leánykáját előbb ellopták, majd kicserélték a bölcsőben. Sir Dug gondterhelten csüggedezett a hatalmas könyvtárszobában, melynek falai mellett a fekete és fehér mágia legtitkosabb kézikönyvei sorakoztak aranykapcsos bőrkötésben, a polcok mögött pedig titkos ajtók nyíltak és csukódtak, s különböző rég eltűnt személyek jöttenek ki rajtuk a kastély alatti labirintus sötét, rémületes folyosóiról. Tulajdon felesége például, aki nem is ugrott le a toronyból, csak összetévesztették a gonosz nevelőnővel, aki ugyanolyan ruhát viselt, mint ő erre a különleges alkalomra. És lehetne sorolni, hogy ki mindenkit hittek halottnak és mégis élt a kastély alatti labirintus fényűző termeiben, aztán éjszaka előjött és a konyhában kaviár után kajtatott. A cselédség azt suttogta, hogy egy viharos éjszakán Sir Dug ellopott, majd elcserélt lánya is megjelent, el is mondta nagy sírással, hogy ki ő, egyáltalán nem titkolta és nem rejtette véka alá, még a szakácsnőnek is megmondta, egyedül Sir Dug nem hitt neki, amit később némiképp nagyon megbánt, de a lány újra és újra eltűnt és nem tudta megmondani neki. Sir Dug most töprengve üldögélt. Alig vette észre, hogy a konyháról bejött a kis cselédlány, akinek nem volt bejárása a kastély belső szobáiba, de most kijátszotta a főkomornyik éberségét. Reszkető, fehér kezével a kilötykölt kávét próbálta visszatölteni a csészealjról a csészébe. Sir Dug rápillantott és hirtelen megmagyarázhatatlan édes rokonszenvet érzett a kislány iránt, ezért sir-höz méltatlan természetességgel így szólt: – Éppen azon gondolkozom, kire hagyjam a vagyonomat. Te olyan megfelelőnek látszol. – Édesapám – kiáltott fel zokogva a lányka –, most már mindent bevallhatok, mert az átok e percig tartott. Engem cseréltek el a bölcsőben. – De előbb elloptak – vonta keblére az ősz Sir Dug, ím, feltalált leányát. – Igen – rebegte a lányka hálatelt szívvel a sors csapásai iránt, amik szeretett atyjával való találkozásának előhírnökei valának. Sir Dug azonnal köpenyt terített a vállára, hogy eltakarja a cselédruhát, ami nem illett a kastély belső termeihez, a köpeny még az édesanyjáé volt, de megőrült. Abban a minutában megjelent az anya, kezében szalonnával és hagymával, éppen az éléskamrából jött és készült visszamenni a föld alatti labirintusba, de a dolgok ilyetén állása mellett ezt már nem tette. Tényleg nem volt őrült, csak éhes volt. Miután mindenki felismert mindenkit, nagyon boldogok lettek. Régimarika megjegyzése a lap alján: Írásomat elküldtem a kabelek.teve.irok kukac stb. címre. Hamar válaszoltak: „kedves ur holgy! on dill-et-ans vagy stilusp-arodiat ir nep-enek?” Erre nem tudtam mit mondani. Elsáncoltam magam és ontom az ötleteket írói világomban. (Vége) Kozma Mária