Az európai lakhatási válság ma már nem pusztán gazdasági kérdés, nemcsak arról szól, hogy drágák a lakások, hanem arról is, hogy a fiatalok nehezebben tudnak önálló életet kezdeni. Sokaknak annyira megterhelő a lakbér kifizetése és a lakásvásárlás, hogy később költöznek el otthonról, később kezdenek önálló életet, és halasztják a családalapítás időpontját is – írja elemzésében a Curs de Guvernare szakportál.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hosszú távú adatai (bérek, lakásárak, hitelfeltételek) azt mutatják, hogy egyre nagyobb a szakadék a generációk között: a mai fiatalok sokkal nehezebben tudnak lakáshoz jutni, mint egykor a szüleik. A különbséget legjobban az az adat szemlélteti, hogy egy adott jövedelemhez képest mennyibe kerül egy átlagos lakás. Az 1980-as években és a 90-es évek elején egy európai lakás ára nagyjából három-négyszerese volt egy háztartás medián éves jövedelmének. Ma viszont az európai nagyvárosokban – például Londonban, Párizsban, Amszterdamban vagy Prágában – ez az arány az elmúlt években (2023–2025) tíz-tizenkétszeresre nőtt, sőt sok esetben még ezt is meghaladta. A „medián jövedelem” azért fontos, mert a lakhatási elemzések ezt tartják a legjobb összehasonlítási alapnak: ez az a jövedelmi szint, amelynél a lakosság fele többet keres, fele kevesebbet, vagyis jobban tükrözi az átlagember valós helyzetét, mint a sokszor félrevezető „átlagbér”. A lakásárak növekedése nemcsak azt jelenti, hogy több pénzbe kerül a vásárlás, hanem azt is, hogy a lakáshitel felvételéhez szükséges önrészt sokkal lassabban lehet összegyűjteni – erre jutott a London School of Economics és az Oxford kutatása is.

Társadalmi következmények

Mindez oda vezetett, hogy kitolódott az az életkor, amikor a fiatalok először vesznek lakást. Míg a 80-as években egy európai átlagosan 28–29 évesen vett először lakást, addig 2024-re ez 34–36 évre emelkedett. Romániában ez az átlag nagyjából 36 év.
A lakhatási válságnak nemcsak pénzügyi, hanem nagyon konkrét társadalmi következményei vannak. Sok helyen nehéz stabil és megfizethető lakást találni, ezért egyre több fiatal kénytelen tovább a szüleivel élni, jóval a húszas évei után is. Az Eurostat adatai szerint például Horvátországban, Görögországban és Olaszországban már 30 év fölött van azok átlagéletkora, akik fiatalon elköltöznek a szülői házból. A drága lakhatás miatt későbbre tolódik a családalapítás és az első gyermek vállalása is: a cikk szerint ez jellemzően 2–5 év csúszást jelent. Ez pedig hosszabb távon csökkenti a gyermekvállalási kedvet, és ráerősít Európa demográfiai gondjaira.
Egy decemberben megjelent Eurofound-tanulmány azt is kiemeli, hogy a szülőkkel való „kényszerű együttélés” a munkavállalásban is visszafogja a fiatalokat: ha valaki nem tud elköltözni, akkor nem tud más városban munkát vállalni, akkor sem, ha jobb állásajánlatot kap. Emellett a folyamatos együttélés következményeként sérül a fiatalok magánszférája, ez pedig mentálisan is megterhelő lehet: nincs szabadságérzetük, és gyakorlatilag nem tudnak önállóvá válni.
Ráadásul az elmúlt tíz évben az albérleti díjak több mint 25 százalékkal emelkedtek, ezért sok fiatalnak esélye sincs annyi pénzt félretenni, hogy lakáshitelt tudjon felvenni. 

A fiatalok a legsebezhetőbbek

Az Eurofound kutatása szerint az Európai Unióban a fiatalok körülbelül 10 százaléka a rendelkezésre álló jövedelme több mint 40 százalékát kénytelen lakhatásra költeni. Ha valaki a jövedelmének 40 százalékánál többet költ lakhatásra, azt „túlzott lakhatási költségtehernek” nevezik. Ez egy fontos mutató, amelyet a szociális jogok európai pillére (EPSR) is használ a társadalmi helyzet mérésére.
2024-ben az EU népességének 8,2 százaléka élt olyan háztartásban, ahol a lakhatás túl nagy terhet jelentett. Az Eurofound szerint az elmúlt tíz évben a lakhatás költségei gyorsabban nőttek, mint a fizetések – és ez különösen a fiatalokat érinti. Esetükben nemcsak arról van szó, hogy lassabban nő a bérük, hanem az is jellemző, hogy egyre ritkábban jutnak jobban fizető, vezetői álláshoz. Emiatt egyre nagyobb a különbség a fiatalabb és az idősebb korosztályok keresete között. Mivel a lakásárak és a bérleti díjak sok helyen gyorsabban emelkednek, mint a bérek, a fiatalok egyre nagyobb anyagi nyomás alá kerülnek.  Főleg a városokban, ahol a munkahelyek koncentrálódnak, de lakást találni nehezebb és drágább is: a fiataloknak nemcsak egymással kell versenyezniük, hanem befektetőkkel, turistákkal és jóval magasabb jövedelmű csoportokkal is.

Lakhatási szegénység

Az Eurofound szerint azok a fiatalok, akik egyedül költöznek, gyakran „lakhatási szegénységbe” csúsznak: a jövedelmük aránytalanul nagy részét elviszi a lakbér vagy a törlesztőrészlet. Uniós átlagban 2023-ban a 18–29 évesek 4,7 százaléka legalább egyszer hátralékot halmoz fel az év során, mert nem tudja időben kifizetni a lakbérét vagy a hiteltörlesztő részletét. A szociológusok szerint a legnagyobb félelmük, hogy esetleg kilakoltatják őket, míg a közműtartozás sokak szemében „még kezelhető”, ezért a rezsiszámlák fizetésével csúsznak először. A fiatalok azért különösen sérülékenyek, mert nekik van a legkisebb megtakarítási tartalékjuk vészhelyzetekre, és az Eurostat szerint a rezsihátralékok aránya továbbra is náluk a legmagasabb. Országonként a hátralékok mértéke is nagyon eltér. Görögországban a 18–29 évesek 18,9 százalékánál fordult elő hitel- vagy lakbérhátralék, míg Lengyelországban 2023-ban a fiatalok kevesebb mint egy százaléka jelzett ilyesmit. Románia általában közelebb van az EU-átlaghoz a hitelhátralékoknál, de a közüzemi hátralékoknál jóval rosszabb képet mutat. Romániában az egyetemi városokban a legrosszabb a helyzet. Kolozsváron például egy egyszobás lakás bérleti díja gyakran meghaladja egy friss diplomás nettó fizetésének 50 százalékát.