borús égbolt
Volt egyszer egy…
…szerzői szerepjátszás. Ennek lényege: kezdetben az író bevallja, hogy a szóban forgó írás nem az ő alkotása, hanem találta padláson, pincében, máshol. Én is így jártam. De tényleg! Időtől megsárgult lapok stb. Hosszú ideig kínlódtam az aláírás kibetűzésével, míg kedves újságíró barátom (S. I.) megmagyarázhatatlan intuícióval rögtön kiolvasta: Régimarika. Így hát közzéteszem Régimarika írásait, remélve, hogy felfedez bennünket egy szappanopera-író.
Régimarika: Harmadik
A csípős éjszakai szél üvöltve zúgott a fák lombtalan ágainak levelei között. Tonuzóba pár hete online pókeren minden vagyonát elveszítette, még azt a pecsétgyűrűt is, mit őseitől örökölt s melynek rézből való hasonmását viselte most bal mutatóujján, átölelte a szép Nellyt: – Ki fogja örökölni a nagybácsid vagyonát? – kérdezte sóvárogva. – Csak nem az a szende lányka, akinek cselédszobában volna a helye? Neked, neked, édes Nelly, svédasztalos fogadásokon kell ragyognod mellettem.
Közben a holdvilág megcsillant a rézgyűrűn, mit Tonuzóba minden áldott nap mentolos fogkrémmel fényesített, hogy aranynak látszódjon. Tonuzóba felnézett a sötét, csillagtalan égre, s valami furcsa sejtelemtől megborzongott. A szél halotti ének gyanánt hangzott, melyet két élet sírja fölött zengedezett maga a természet. Nelly is megremegett Tonuzóba karjai között, mintha a hideg szél a csontjait járná át: – Megértettem – suttogta –, a nagybátyám beteges, és örökbe fogadott lánya, a szende lányka igen szereti a nyaktörő kirándulásokat, magas sziklákról sásliliomot szed nekem, a kedves és szeretett Nelly néninek, hogy hajamba tűzzem. – Két élet közted és a megmérhetetlen birtok között – mormogta Tonuzóba.
– Hercegnőm! – kiáltotta áhítattal, és sötét, gonosz erők kacagtak a tisztás körül.
A szép Nelly a fürtjei közé kapott, kitépte onnan az ártatlan sásliliomot, földre dobta, és egész lelkierejével megtiprá. Majd kirántotta magát Tonuzóba képmutató öleléséből, térdig hajtotta fejét és remegett a borzasztó izgatottságtól, aztán erőt vett magán, görnyedtségét abbahagyta, és bájos szemeit Tonuzóbára emelve, szigorúan így feddte meg őt: – Ah! Te jellemtelennél is jellemtelenebb, sötét lelkű gazember! Tudd meg hát, hogy megcsaltalak a sötétség leple alatt. Én nem a szép Nelly vagyok, hanem az örökbe fogadott szende lányka, akinek cselédszobában volna a helye. Örök érvényű időkre kiutasítalak a birtokról – toppantott tűsarkú cipőivel, miközben tűsarkának öntudatlan kegyetlenségével kettészelt egy arra bóklászó földigilisztát. A földigiliszta sietve elkotródott a vérszomjas cipősarok útjából, de nem halt meg, mert tudvalevő, hogy a földigiliszták diribdarabjai nem pusztulnak el, csak átalakulnak újabb teljes egyeddé. – Ide! Ide! – harsogtatta szavát közben a szende lányka, hogy előhívja a fák között rejtőzködő testőreit.
Tonuzóba futva menekült. Amikor végre megállt, öklét átkozódva emelé a kastély felé. A hajnali szürkületben, amikor éppen felkelt a Hajnalcsillag, az ösvényen az igazi szép Nelly futott feléje, hátán fehérlett a damasztabroszból összecsomózott úti motyó.
Régimarika megjegyzése a lap alján: Írásomat elküldtem a kabelek.teve.irok kukac stb. címre. Hamar válaszoltak: „kedves ur holgy! on dill-et-ans vagy stilusp-arodiat ir nep-enek?” Erre nem tudtam mit mondani. Elsáncoltam magam, és ontom az ötleteket írói világomban.
(folyt. köv.)
Kozma Mária
.jpg)
