borús égbolt
Volt egyszer egy…
…szerzői szerepjátszás. Ennek lényege: kezdetben az író bevallja, hogy a szóban forgó írás nem az ő alkotása, hanem találta padláson, pincében, máshol. Én is így jártam. De tényleg! Időtől megsárgult lapok stb. Hosszú ideig kínlódtam az aláírás kibetűzésével, míg kedves újságíró barátom (S. I.) megmagyarázhatatlan intuícióval rögtön kiolvasta: Régimarika. Így hát közzéteszem Régimarika írásait, remélve, hogy felfedez bennünket egy szappanopera-író.
Régimarika: Második
Evelina gyönyörű, holdvilágos éjjelen álmodozva egyedül sétált a kastélyt körülvevő hatalmas parkban a tüskétlenített rózsák között, amikor egyszer csak hátulról két erős kar ragadá meg vállait. – Édesem – suttogta Evelina, mert szerelmes pironkodással arra gondolt, hogy rég eltávozott kedvese tért vissza őt láthatni, és szorgalmasan kezdte kigombolni blúzát, hogy felfedje liliomkeblét. Iszonytató kacaj volt a válasz: – Nem óhajtok gyermeket nemzeni veled. Én pénzt akarok, vagy bankkártyát kóddal.
Evelina tagjait hideg borzalom futá át, de erőt vett hangja remegésén és bátran így szólt: – Nincs pénzem. – Hogyan – hökkent meg a raboló –, egy ilyen kastély és park birtokosnéja pénz nélkül sétifikál!? – azzal kivoná tőrét és a hölgy nyakához szorítá: – Pénzt! Pénzt! Pénzt! Evelina egész hidegvérűséggel mondá: – Bocsáss lakomba, s várj reám e helyen, én visszatérek és pénzt hozok, mert igen megszántalak szerencsétlen sorsodért.
Evelina el, raboló marad.
Közben a hold elé sötét fellegek úsztak és a kertben kitört a baljós csönd. Kis idő múltán megérkezett Evelina és egy bevásárlószatyrot eresztett le a lábához. – Itt van – hirdette megvető hangon, de valójában titkos vonzalmat érzett a raboló iránt, aki úgyszintén. Megjegyzem, hogy a bevásárlószatyor tetején egy hámozott narancs találtatott, aminek majd különös jelentősége lesz. Evelina most nehéz szívvel ugyan, de bátran három pisztolyt rántott elő és mindet a rabolóra szögezte. – Kegyelem! – kiáltotta már térdein nyugodva a raboló, majd sajátjára változtatott hangján örvendezve hozzátette: – Megismersz hát végre, Evelina? Én vagyok. Én, én vagyok, kit oly régen vársz már repeső szíveddel. Csak próba volt minden. Kíváncsi valék, van-e kihez fordulnod nagy életveszedelmek idején. – Most már van – mondta Evelina és belerúgott a bevásárlószatyorba, amelyben persze nem pénz, hanem homok volt, de a narancs tényleg narancs. A rabolót pedig, aki nem volt más, mint álruhás kedvese, örömkönnyük között felvezette a kastélyba.
Következő jelenet húsz év múlva, amikor már nagyon gazdagok voltak, mert a hámozott narancs magjai mind szétgurultak és kicsíráztak, és a kastélyt már narancsliget vette körül, ahol tizenkilenc ártatlan, boldog testvérgyermek (több ikerpár is volt köztük) hancúrozott gondtalanul. Szép narancssárga narancsokkal dobigálták egymást játékból is, de komolyan is azért, hogy a szétfröccsenő narancsok magjaiból narancsfapalánták csírázzanak, és nemkülönben azért is, mert megenni utálták.
Régimarika megjegyzése a lap alján: Írásomat elküldtem a kabelek.teve.irok kukac stb. címre. Hamar válaszoltak: „kedves ur holgy! on dill-et-ans vagy stilusp-arodiat ir nep-enek?” Erre nem tudtam mit mondani. Elsáncoltam magam és ontom az ötleteket írói világomban.
(folyt. köv.)
Kozma Mária
.jpg)
