…hal és egy fröccs. Erről a halról sokan és sokáig úgy vélték, hogy nem is hal, hanem csak elírás, sajtóhiba és ezért buzgó szerkesztők és korrektorok régebbi kiadásokban előszeretettel javították dal-ra meg hon-ra, mert így fennköltebbnek hangzott, és persze lehetett elemezni költői szóképként – metaforaként –, mert hiszen jelzője az adott esetben dicső… És hát közönséges emberi elme és nem közönséges irodalmi ítélet szerint hogyan is lehet egy hal dicső? Vörösmarty Mihály Fóti dal című verséből a következő sorokról van szó: „Testet éleszt és táplál a / Lakoma, / De ami a lelket adja, / Az bora. / Lélek és bor két atyafi / Gyermekek; / Hol van a hal, mely dicső volt / És remek?” Az irodalomtörténészek töprengéses véleménye végül is igazat ad a szerzőnek, és megnyugtatón kinyilatkoztatja, hogy a hal itt valóban az, ami, egy nagyszerű, terített asztalon lévő dicső eledel és egy lakoma remek része. A véleményformálásban talán segített az is, hogy költőnk szerette a halas-boros lakomákat, és erről több verse is tanúskodik. A költő életrajza, és nem kevésbé a vers születésének helye, ideje, körülményei, a baráti társaságban való borozgatás… mind-mind a halat igazolják. A Fóti dal megoldásra váró kérdése maradt azonban, hogy igaz-e a történet, ami makacsul tartja magát megírásának körülményeit illetően. Azért átveszik egymástól a magyarázók, mert érdekes filológiai adalék, csak éppen legendának titulálják. A legenda szerint tehát a Fóti dal születése egybeesik a „fröccs” születésével. Történt ugyanis – pontosabban mesélik –, hogy a költő 1842 őszén Fáy András fóti pincéjében borozgatott a házigazdával és Jedlik Ányossal. Jedlik Ányos bencés szerzetes kiváló kémikus és a magyar feltalálók egyik legjelesebbike. Munkásságából két korszakalkotó felfedezése emelkedik ki: a villanymotor, amit ő „villámdelejes forgony”-nak nevezett és az öngerjesztésű dinamó. Mindemellett nemcsak az elektromosság története, hanem a borivók is hálásak lehetnek neki. Azon a nevezetes őszi napon Jedliknek az az ötlete támadt, hogy Fáy borospoharába szikvizet, azaz szódavizet spricceljen. Ami egyébként vétek lett volna – a bor vizezése, hígítása –, az Jedliktől kedves tréfának számított, tudni-illik (!) Magyarországon az ő nevéhez fűződik a szikvíz nagyüzemi gyártása, vagyis a szódavíz elterjesztése. Akkor már másfél évtizede volt annak a kezdeti és sikeres kísérletnek, amelynek során 1826-ban a Győrbe szállított balatonfüredi ásványvizet egy friss, mesterséges szénsavas vízzel helyettesítette, aminek neve szikvíz lett. Először csak rendtársait lepte meg egy általa „apparatus acidularis”-nak nevezett berendezéssel, majd 1828–29-ben kezdett behatóan foglalkozni az iparilag is használható készítési módjával. (Szódavíz készítésére először Dublinban adtak szabadalmat 1809-ben W. F. Hamiltonnak, ismert volt a genfi víz is, de készítésük gyártási titok volt.) Jedlik hatékony eljárást dolgozott ki, amit 1830-ban közzé is tettek Bécsben, Jedlik latin nyelvű cikkét németre fordítva. Az ő nevéhez fűződik a szikvíz olcsó, nagyüzemi gyártása Magyarországon, és az a megoldás, hogy a szifon aljáról egy cső segítségével kell a szódavizet kispriccelni, mert így több szén-dioxid marad a vízben. 2013 óta a szikvíz Hungarikum. De térjünk vissza Fótra. Jedlik szódavizet spriccelt tehát a borba, s az így nyert elegyet el is nevezte rögtön „spritzer”-nek. Vörösmartynak azonban nem tetszett a németes szó és azt mondta: legyen a neve fröccs. Vörösmartynak azonnali ihletője volt hal és fröccs, és még ott, a két barát szeme előtt megírta a Fóti dal című versét: „Fölfelé megy borban a gyöngy: / Jól teszi. / Tőle senki e jogát el / Nem veszi. / Törjön is mind ég felé az, / Ami gyöngy; / Hadd maradjon gyáva földön / A göröngy…” Kozma Mária