…erdélyi magyar Faust, tulajdonképpen második a magyar Faustok sorában: Kolumbán József homoródkeményfalvi unitárius pap. „Életét” olyanformán jellemezhetnénk, mint az egyszeri diák a Homéroszét: nem biztos, hogy élt, de hogy vak volt, az biztos. Az igazi, az első magyar Faust ugyanis történeti személy volt, Hatvani István (1718–1786) debreceni tanár, református lelkész, orvos és természetbúvár, na meg híres garabonciás. Fizikai és kémiai kísérletei tették különlegessé az ilyesmit babonás félelemmel tudomásul vevő kortársai szemében, s hozták kapcsolatba az „ördöggel cimboráló” középkori vándordiákok, a garabonciások s még inkább a bölcsek kövét kereső, aranycsinálással kísérletező alkimista tudósok, doktorok régi korokból fennmaradt mesebeli figurájával. Hatvani alakját a tanítványai tették „mesebelivé”, akik kihasználva az emberek hiszékenységét, kedvenc professzoruknak mintegy ajándékba adták az akkor ismert Faust-mondák egész európai arzenálját. A babonaellenes éllel tódító, a deákok ivócimboráinak előadott, kocsmai történetek hamar önálló életre keltek, nőttön-nőttek, borzongató, bűbájos erőkről adtak hírt, beépültek a néphagyományba, s Hatvani professzor alakját, mint az alvilág szellemeinek parancsoló boszorkánymesterét tették híressé. Persze birtokában van az ördögök fekete könyve, ami elengedhetetlenül szükséges a varázslatok véghezviteléhez. Ebből olvas fel a professzor, amikor apró házából palotát varázsolva ez alkalomra, vendégségbe hívja a debreceni főbírót és a város egész úri társaságát, s aztán megvendégeli őket pazar ételekkel, amiket a török császár udvarából titkos mesterséggel elcsent. Varázsol vizet egy táncterem padlójára, hogy a szoknyájukat felemelő asszonyoknak bebizonyítsa, hogy bizonyos esetekben a tisztességes asszonyoknak is pirulniuk kell. Az ördög nemcsak a Hatvani, hanem deákjainak lelkére is pályázik, amikor megjelenik a professzor alakjában, de lólába leleplezi… mert a Gonosznak köztudomásúlag lólába van, ezt akkorjában mindenki tudta. S nyilván, hogyha valamiből (valakiből) kilóg a lóláb, akkor csalásra kell gyanakodni. Kolumbán József valójában csak a néprajzkutatóknak ismeretes. Ő is megvendégeli a falujába látogató püspöki vendégsereget, azt mondja nekik, hogy tányérjukból szőlőtőke nő ki, rajta szőlőfürttel, amit vágjanak le a kezükben tartott késsel, ám aztán ki is derül, hogy szemfényvesztés az egész, s a vendégek arra eszmélnek, hogy orruk mellett tartják a késüket az üres tányér fölött. Kolumbán „születésének” története azért is érdekes, mert a néprajzkutatók nem a helyszínen jegyezték le a pap históriáját. Lakatos Ferenc 59 éves homoródkeményfalvi napszámos mesélte el Kispesten 1929 augusztusában Dömötör Sándor etnográfusnak. Lakatos egész életrajzot kerekít a pap alakja köré: elmondása szerint Kolumbán József nyolc évig járt a veronai egyetemre. Itt a professzora csak azt tanította neki, amit egy falból kinyúló csonka kéz írt le egy asztalon előkészített papírra. Búcsúzáskor a professzor figyelmeztette tanítványait, hogy aki a kapun utoljára távozik, azt az ördögök elragadják. Kolumbán önként vállalkozott utolsónak, s mikor az ördögök megrohanták, ő az árnyékára mutatva felkiáltott: „Hé, ott van még egy!” A gonoszok az árnyék után kaptak, azt elvitték, s a tudós papnak azóta sem nőtt árnyéka. Az árnyéknélküliség, ugye, egyik legfőbb jellemzője a garabonciásnak, az ördöggel szövetkezőnek. A neves néprajzkutató – Dömötör Sándor – magyarázata szerint különböző erdélyi mondák (torockói, abásfalvi stb.) részletei ismerhetők fel a keményfalvi történetekben. Szorgos kutatók keresték (keresik) hiába Kolumbán József nevét egyháztörténeti iratokban, erdélyi anyakönyvekben, mindeddig nem sikerült hitelt érdemlően azonosítani az alakját. Ez is csak azt bizonyítja, hogy minden ismert Faust közül, ő a legigazibb: úgy eltűnt, hogy már mindenféle tudós népség bottal ütheti a nyomát. De mivelhogy, ha az ördög emberi alakot is vesz fel, akkor is könnyen felismerhető a lúd- vagy lólábáról, ott kell keresni, ahol ez feltűnik. Mint ahogyan Gyarmathi Miklós Keresztyéni felelet (1598) című munkájában réges-régen megjósolta: „Az, mint szokták mondani, künn vagyon az ördögnek lúdlába, ezért nem lehet felül oly szép, hogy alul ki ne tessék az ő csalárdsága.” Kedves Olvasóm! Hogy a lóláb a középkorban még lúdláb volt, ne tévesszen meg – ez is csak afféle szemfényvesztés. Kozma Mária