borús égbolt
enyhe havazás
Volt egyszer egy…
…magyar műszaki zseni: Kempelen Farkas (1734–1804), korabeli rangja s címe szerint „királyi magyar udvari kamarabéli tanácsúr”. Rendkívül sokoldalú tehetség volt. Többek között ő vezette a budai királyi palota és a várszínház építési munkálatait, az ő vízemelő gépe működtette a schönbrunni szökőkutakat, tökéletesítette a gőzgépet és feltalálta a gőzturbina ősét. A Magyar Hírmondó 1782 decemberében hosszabb tudósításban számol be arról, hogy Kempelen „két nevezetes találmányaival, melyeknek híre egész Európában elterjedett s nézésére avagy láthatása óhajtására már sokakat felindított, őfelsége kegyelmes engedelme mellett külső országokra, nevezetesen Francia és Ánglia országok székesfővárosaiba megindult”. A két nevezetes találmány egyike a sakkautomata, másik pedig egy klavikordium-féle gépezet, ami az emberi hangot és a beszédet utánozza. Kempelen mindkét gépének könyvtárnyi irodalma van, igazából megfejteni máig nem tudták. Ezért aztán többnyire a korabeli és később született mendemondák felsorolására szorítkoznak. Az egyik szerint Napóleon semmisíttette meg, mert miután játszott vele és persze veszített, haragjában megpofozta a fából faragott török basa-figurát, ami összetörött. Ez azért sem igaz, mert adatok vannak arra, hogy a gép még negyven év múlva is működött, Kempelen halála után is. Egy olyan mese is tartja magát, hogy Kempelen azért építette a sakkautomatát, hogy benne elrejtsen egy lengyel menekültet, akinek mindkét elüszkösödött lábát levágták, s felgyógyu-
lása után a gép belsejében elrejtve sikerült őt kimenekíteni az országból. Ami nem ment könnyen, mert Katalin cárnő is szeretett volna sakkozni a géppel, így Pétervárra is elvitték. Tény, hogy az automata 1769-ben készült Pozsonyban, és már 1783-ban megjelent róla egy német nyelvű könyv is, amiben három rézmetszet illusztrálja a sakkozó törököt, ezeket a metszeteket maga Kempelen készítette.
Kempelen az egészet csak fortélyos játéknak nevezte. „Sakkmasinájával keveset gondolt – írja az említett könyv szerzője, Windisch –, fel se vette, s ha szólott is felőle valami keveset, csak mint gyermekjátékot és mechanikai tréfát emlegette, s mosolygott, hogy mások úgy bámulják.” A 19. század közepétől a gépnek teljesen nyoma veszett.
Kempelen legjelentősebb tudományos munkássága azonban a fonetika, az emberi beszéd mechanizmusának kérdésköréhez kapcsolódik. Vizsgálatainak eredménye a beszélőgép, de emellett azok a tanulmányok, amelyeket ma is úttörőnek tart és nevez ez a szakterület.
Van aztán egy fontos találmánya, ami azokból a vizsgálódásaiból, töprengéseiből született, hogy hogyan lehetne megtanítani írni és olvasni a vakokat. Ez a leleménye egyféle írógép vakok számára, de sajnos Kempelen neve „kikopott” mellőle: az egyetlen, aki egész életében hangsúlyozta, hogy Kempelen ötlete nélkül soha nem fejleszthette volna ki a vakok számára készülő dombornyomásos technikát, az a Valentin Hauy, akit ez világhírűvé tett, s a vakok atyjának és apostolának emlegeti őt a tudomány. Kempelen Mária Terézia vak keresztlányának, Paradis kisasszonynak készített tapintható domborbetűket, amiknek segítségével olvasni tanította, majd egy kis kézisajtót alkotott e mozgatható betűkkel, később ezt továbbfejlesztve egy olyan írógépet konstruált, amelyen a betűk domborúak, kitapinthatók voltak. Hauy Paradis kisasszonynál látta e szerkezetet, amit aztán lemásolt és a segítségével egy vak kisfiút tanított meg írni és olvasni. Megalapította a Vak Gyermekek Intézetét, ahol Louis Braille is tanult és tanított, akinek nevéhez a Braille-írás kapcsolódik. Gazda István Kuriózumok a magyar művelődés történetéből című könyvében keserűen írja, hogy amikor 1840-ben a pesti vakok intézetében fölállítják Hauy szobrát, Kempelen neve el sem hangzik: „Mi keresnivalója lenne a nagy feltalálók sorában egy pesti megemlékezésen? Próféta a saját hazájában?”
Kozma Mária
.jpg)
