…nyakló. A nyakló elsődleges jelentésében egyik végén hurok, karika a lovak nyakán, másik végén pedig a kocsirúdhoz erősített kötél, bőrszíj vagy lánc. Van azonban egy elfeledett jelentése is, ma nyakbilincsnek nevezhetnénk, amit megtalálhatunk a régi, középkori büntetőeszközök sorában. A nagyenyedi születésű Vajna Károly királyi tanácsos 1907-ben megjelent Hazai régi büntetések című könyvének második kötetében ír róla. Némely községben a templomajtó mellett a 19. században még megszokott látvány volt a falon egy csüngő vaskarika. Ez a nyakló vagy nyakvas volt. De nemcsak a templomajtó mellett, hanem a malom kapuja mellett is volt ilyen nyakvas. A molnárok ugyanis a régi jog szerint bizonyos törvényszegések esetében bírói hatalmat gyakoroltak és nemcsak ítéletet hoztak, hanem azonnal végre is hajtották. A malomban lopáson ért tolvajt állították nyakán nyakvassal a kapu mellé. A kalodáknak is azt a részét, ahová a büntetett ember nyakát beszorították, nyaklónak nevezték. Rövid láncon nyakló – vaskarika – lógott a pellengéren, szégyenfán is, amit aztán a szégyenszemre, közszemlére odaállított bűnös nyakára lakatoltak. A nyaklónak, pellengérnek, kalodának az alkalmazása nagyon megszégyenítő büntetés volt, de fizikailag is nehezen elviselhető. Súlyosabb esetekben, amikor ez több napra vagy hétre szólt, az elítélt gyakran ott lelte halálát, ráadásul még ezután is napokig ott hagyták intő jelnek. Marosszék constitutiói szerint (1610–1718) is az éjszakai hangoskodókra, kocsmázókra kaloda várt: „Ha kik pedig éjszakának idején, vagy korcsmán, vagy az utcán kiáltoznának virdittanának (sic! –?) káromkodnának, az őrizők, ha bírnak vélle, fogják meg, ha nem bírnak, a bírónak adjanak hírt, ki is tartozzék felkelni és elegendő embereket vevén maga mellé a virdittót megfogni és virradatig a kalodában ütni s tartani.” Dés városa is akként intézkedett, hogy „a kötölőzködők kalodába zárassanak vagy nyakvasra ítéltessenek”. 1742-ben pedig elhatározta, hogy azt, aki három vasárnap egymás után elmulasztja a templomba menést, a hadnagy nyakvasba veresse, akár férfi az illető, akár asszonyember. Debrecen városa sem hagyta alább a szigorúságot. A statútum szerint büntetendőnek számított minden cselekedet, ami a dohánnyal összefüggött: dohányárulás és dohányzás egyként tilalom alá esett. „Valaki árulja, 12 forinttal és dohányának megégetésével; a ki penig szívja, vagy ha csak pipa találtatik is nála, a nyakvassal megbüntettetik.” „A kaloda kifejezés különben régóta használatos – írja Vajna. – Eléfordul már a Döbrenthy-Codexben 1508-ban. A kalodának különös jelentősége is volt, amennyiben a falusi bíró hatalmi jelvényét is képezte s rendesen az ő háza előtt állott. Bíróválasztáskor a kalodát ünnepélyesen, gyakran muzsikaszóval vitték az új bíró háza elé, mire az új bíró áldomást adott.” A 18–19. század fordulóján a nyakló új jelentéssel bővült és tréfás színezetet kapott. „De mit mondok nadrágokat? – kérdi a névtelen cikkíró a Hazai Tudósítások 1806. december 17-i számában, A magyar öltözet raffinírozása című írásában. – Látna hónalig (sic!) nyúlt bugyogókat, melyek különbféle színű és becsű nyaklókon lóganak (sic!), melyek úgy megnyújtják az ifjú testet, hogy nem ember, hanem izmos békaláboknak látszanak… Eredj tehát magyar nadrág, távozz el jókor a nagyobb városokból, bujdoss ki az úri házakból, kastélyokból. Nem szenvedheti már meg elpuhult testünk a szíjat, nem szenvedheti csépőnk [csípőnk] a szorongatást. Az erkölcsi csinosodás azt kívánja, hogy a módihoz alkalmaztassuk magunkat, és elpuhult szokásokba merült elménk észre sem veszi, honnan és micsoda járom fenyegeti romlottságunkat, micsoda nyakló fogja terhelni meggörbült nyakunkat.” A nyaklót nyilván nadrágtartónak kell érteni. A nyakló a mai köznyelvben egy állandó szókapcsolatban él, és éppen a „hiányával” értelmezhető. Aki ugyanis nyakra-főre valótlanságokat beszél, az ugye, nyakló nélkül hazudik. Kozma Mária