…szellemi nyaktiló, azaz cenzúra. 1928 novemberében a Népszava című újságban, aláírás nélkül jelent meg a Költők a szellemi nyaktiló alatt című írás. Persze csak „öngyilkosjelöltek” írtak alá ilyenféle cikkeket. Alig egy évtizede, 1920 februárjában nemcsak szellemi, hanem valóságos gyilkosság végzett az újság főszerkesztőjével és szerkesztőtársával: Somogyi Bélával és Bacsó Bélával, a fehérterror különítménye lelőtte őket, holttestüket a Dunába vetették. 1921-ben a cenzúra többször betiltotta a Népszava megjelenését. Nemegyszer voltak olyan lapszámok, hogy szinte teljesen üresen, fehéren jelentek meg, s az oldalon csak ennyi állt: „cenzúrázva”. Az év november 30-án a belügyminiszter megvonta a laptól a kolportázs kereskedés jogát, vagyis a lapszámokat nem árusíthatták az utcán, ez is egyféle lassított kivégzés volt. Sajtóperek tömkelegét (csak 1927-ben 320) zúdították a nyakába izgatás és kormánysértés vádjával. A cenzorok személye és ezzel neve már nem nyilvános, hanem „rendészeti szempontok” mögé rejtőzik, de szándéka mit sem változott az évszázadok alatt: eltökélten védelmezni a fennálló hatalmi rendet. Kukkantsunk be tehát a nyaktiló alá: Ott van Petőfi Sándor A kutyák dala és A farkasok dala. Ady Endre több verse is. Pl. Sóhajtás hajnalban, mert „Mennyi öröm zúg / És mind a másé, / Mennyi arany cseng / És mind a másé”; Álmodik a nyomor, mert „Kevesebb vért a köhögésnél, / És a munkánál több erőt”; Proletár fiú verse, mert „Az én apám reggeltől estig / Izzadva lót-fut, robotol. / Az én apámnál nincs jobb ember, / Nincs, nincs sehol. // Az én apám kopott kabátú, / De nekem új ruhát veszen / S beszél nekem egy szép jövőről / Szerelmesen”. Valamiért veszedelmes lehetett a rendre, ha valaki az apját tiszteli, az apai szeretetről és önfeláldozásról ír. Várnai Zseni Bántanak, anyám!, mert „vad, táltosesztendők / tűztejét szívta a gyermek, / oly hasztalan a könny, ha bántanak, anyám, / én nem sírok többé, én visszaütök, ha vernek…” Kommentáljam? Egy vad, verekedős kislányból lázadó felnőtt lesz. Netán nevelési elvként alkalmazzák egyes szülők, ha elolvassák. A cikkíró szerint is teljességgel érthetetlen, sőt kacagnivaló, hogy Szép Ernő Gyermekjáték című versét is lenyaktilózták. Én is olvasom, olvasom… csak egy szegény kisfiú panaszkodik. Az ok talán az, mondom én epésen, hogy nincs olyan társadalmi rendszer, aminek hatalmi tényezői ne vennék zokon a panaszkodást, amit többnyire jogcím és alap nélkülinek tartanak, merthogy ők mindent, de mindent megtesznek a „népért”, nem rajtuk múlik, ha mégis sirámra van kedvünk. Ám hogy az egykori buzgó cenzor nyakatekert „védelmi rendszerében” kinek a személye, milyen gondolat, szövegösszefüggés, kulcsszó indította el a vészcsengőt, nem tudhatjuk. Csak hüledezhetünk a példákon. A költők merészségéről a panaszkodásban már nem is beszélve: „Mikor én kisfiú voltam, kis lovon nem lovagoltam, / nem volt nékem pónilovam… / lovagolni sohsem tudtam. / Nem volt nekem kerékpárom – pedig be jó rajta nyáron… Én játékot már nem kérek – a sok gondtól / rá sem érek…” Óhatatlanul eszembe jutnak Karinthy Frigyes fricskái az Így írtok ti paródiagyűjteményből. Karinthy „átírásában” éppen ez a Szép Ernő-vers: „Ha én kicsi fiu volna / Csilingelne, lovagolna, / Ujságokba sose irna, / Sose irna, sose irna, / Télen-nyáron csilingelna.” Hát ezt aztán szerethette a cenzor, mármint, hogy újságokba sose írna! A korabeli cenzúra éberségének dicsősége a Panoráma 1923. márciusi lapszámának betiltása, melyben vezércikk helyett egy plakát volt látható: előtérben egy ugató kutya, háttérben púpos tevék kanyargó sora. Ki ne értené? A kutya ugat – a karaván halad. Nyilván a cenzor nem volt állatbarát, vagy csak azt nem tudta eldönteni, hogy ki ugat és ki halad. Kozma Mária