…halcsontos fűző. „A régi divatú halcsontos kínzószerszám, amelybe nagyanyáink préselték bele derekukat – írja dr. Altay Magda 1935-ben az Új Idők szépirodalmi, művészeti, képes hetilap hasábjain a Testápolás, szépségápolás rovatban – ártalmas volt. A mai, halcsont nélküli, egyenes vonalú fűző nem ártalmas. A régi halcsontos fűző nem idomult viselőjének alakjához. Csak a derekat szorította össze ez a kegyetlen páncél, úgy hogy az orvosi tankönyvekben gyakran leírt fűzőmáj és homokóragyomor keletkezett… Egészséges, ésszerű viselet lépett a helyébe: a modern fűző kellemes viselet, pihenteti és nem sorvasztja a has izomzatát… A jó fűző első követelménye, hogy sehol ne szorítson túlságosan, hanem mindenütt egyenletesen… Sporthoz is ajánlatos a viselése… Minél hosszabb egy fűző, annál kényelmesebb… A jól szabott fűzőt állandóan viselni kell, mert nemcsak alakunkat óvja meg az elpuhulástól, de minthogy kényelmes és kellemes, teljesen hozzátartozik öltözékünkhöz.” A szóban forgó rovat 1935. évi tartalomjegyzéke kb. ilyen témákat taglal: a fürdőszoba titkaiból, kis fertőzések – nagy veszedelmek, a napozás tízparancsolata, arcápolás otthon, darázscsípés, a koffein áldásos és veszedelmes hatásáról, a sport mint kozmetika (korcsolyázás, síelés, tenisz, evezés, úszás azok a sportágak, amelyeket a nők is űzhetnek) – minden a tisztes, polgári illendőség határai között, még a kis zendülések is. Mindig csodálattal töprengek el az élet aprócska lázadásain, azokon a látszólagos semmiségeken, amik akár nevetségesnek is tűnhetnek az eltelt idő távlatából. A nagy forrongások hitbéli vagy eszmei kérdések. Azt jelentik, hogy meggyőződések csapnak össze, amelyeknek nyomán hadvezérek, eszmetársak és ellenfelek, hősök, mártírok születnek, lehet beszélni róluk, történelemmé válnak és iskolában tanítják, egy szó mint száz, így halad előre a világ. Mellette, benne halad az élet is olykor jelentéktelen csekélységekkel. Merthogy igazán érdektelen dolog két világháború között arról beszélni, hogy az anyák föllázadnak és nem lyukasztják ki bölcsőben gőgicsélő leánygyermekeik fülét, mert kegyetlennek és feleslegesnek ítélik ezt az ük-, déd- és nagyanyáiktól örökölt kötelező hagyományt. Kedves Olvasóm! Mosolyoghatsz! A modern anyai háborgás nemcsak úgy titokban megy végbe, hanem oly annyira nyílt és általános, hogy nem átallják újságcikkben is megírni. Dr. Altay Magda bizonyára modern nő volt, aki szembefordult az akkori nagyanyák elmaradottságot képviselő hiedelmeivel. A fülfúrásról értekezve fölsorolja az ük-, déd- és nagymamák babonáit: „– Ne fölényeskedj – mondja a nagymama –, mindennek megvan az oka. A fülbevalónak fontos szerepe van. Akinek át van fúrva a füle és aranyat hord benne, az nem kaphat sem szembetegséget, sem szemgyulladást. – Ugyan – nevetnek az anyák –, a férfiak nem hordanak fülbevalót, és mégsem … – A férfiaknak nem hosszú a hajuk, a hajuk miatt nem hajlamosak a szembajra… – A gyerek füle pedig nem lesz kifúrva – mondjuk mi ellentmondást nem tűrő hangon…” Ódon történetek, hajdanvolt nemzedéki ellentétek, megmosolyogni való szembefordulások, névtelen, aprócska lázadások ezek, de nekik köszönhetjük, hogy pl. – témánknál maradva – nem kell fűzőt (halcsonttal vagy anélkül) vennünk föl reggelente. A fülbevaló, szembaj és hajhosszúság bonyolult kapcsolatában is lehet valami: mert amióta a férfiaknak is hosszú a hajuk, fülbevalót viselnek. Kozma Mária