Vizsgák vége
Mielőtt megijedne az olvasó, hogy az érettségi eredményekről fog szólni ez az írás, megnyugtatom: nem ezt szeretném taglalni. A statisztikákról, teljesítményekről éppen elég véleményt lehet hallani. Sokkal inkább azokhoz szólnék, akik átélték a vizsgadrukkot, és nem félvállról vették az egészet. Lejárt ugyanis az érettségi, a nyolcadikosok is túl vannak már a képességfelmérő teszteken, és az egyetemisták is felszusszanhatnak lassan.
Érdekes, hogy míg az ember készül egy vizsgára, elég sokat remél tőle: leginkább azt, hogy majd jobb és könnyebb lesz utána. A nyolcadikos diák arra gondol, hogy nem baj, mert csak vége lesz a vizsgáknak, és ha bejut az áhított iskolába, majd csak jobb lesz. Az érettségiző pedig vagy az egyetemtől remél még jobb éveket, vagy pedig dolgozni megy az iskola után: így vagy úgy, de jobbra számít. A sorban talán az egyetemista az, aki igazából semmit sem remél a hetekig tartó vizsgaidőszak végétől, egyedül csak azt várja, hogy ne kelljen ismét tanulnia. És igazából a vizsgák sorozata egyáltalán nem ér véget az iskola vagy az egyetem elvégeztével: vizsgának tekinthetjük az élet megpróbáltatásait is, ahol szintén fontos a helytállás. Annyi változik csupán, hogy nem gyűl össze hivatalos értékelő bizottság. Mindig arra gondol az ember, ha túl van valamin, hogy kész, vége, ennyi volt, le van zárva. Pedig dehogy van! Sőt! Éppen akkor kezdődik minden elölről, csak más formában.
A nyolcadikos rádöbben, hogy a középiskola azért mégiscsak nehezebb, mint az általános iskola, a frissen érettségizett pedig, ha egyetemre megy, rájön, hogy az érettségi bizony alig valami az első vizsgaidőszakhoz képet, ha viszont dolgozni indul, akkor azzal szembesül, hogy teljesen új színtéren kell helytállnia, jönnek az újabb megpróbáltatások. Az igazi megmérettetések tulajdonképpen akkor kezdődnek, amikor számunkra ismeretlen helyzetekben kell helytállnunk. Szóval, fel a fejjel, vizsgázók, lesz ez még így se! Az ember rájön arra, hogy a sikeresen teljesített vizsgák után nem a várva várt szabadság következik, hanem újabb akadályok, és ebben nincs semmi rossz.
Péter Ágnes