Hirdetés

Vizsga a hároméves szakoktatásban - Egyetlen elégtelen

HN-információ
Mindössze egy tanulónak nem sikerült szakdiplomát szereznie a hároméves szakoktatás záróvizsgáján – tudtuk meg a tanfelügyelőség összesített adataiból. A szakképzésben részt vevő diákok fele nagyon jó, illetve kitűnő minősítéssel zárta a vizsgát, a többiek jó és elégséges minősítést kaptak. Amint arról már korábban beszámoltunk, a szakközépiskolák idén szervezték meg a hároméves szakoktatásban végző első évfolyam szakvizsgáját, amely gyakorlati és elméleti részből állt, és ahol a fiatalok kitűnő, nagyon jó, jó, elégséges és elégtelen minősítést szerezhettek. A tanfelügyelőség statisztikai adatai szerint a megyében összesen 536 diák iratkozott be a vizsgára, végül 529-en álltak a vizsgáztató bizottság elé, 86-an zárták a vizsgát kitűnő és 187-en nagyon jó minősítéssel, egy tanulónak nem sikerült az elégséges minősítést sem megszereznie, így ő nem kap diplomát. – Hármas szintű szakvizsgát a megyében tizenegy vizsgaközpontban és nyolc alközpontban szerveztek, a diákok tizenegy szakból vizsgáztak a következő területeken: mechanika, faipar, elektrotechnika, élelmiszeripar, turisztika és mezőgazdaság. A vizsgák az iskolák műhelyeiben és a cégeknél voltak – tájékoztatott Ilyés Emese tanfelügyelő. A csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában kőműves és ács szakon vizsgáztak a diákok, Szén János igazgató szerint a fiatalok többségének sikerült a nagyon jó és jó minősítést elérnie, egy tanuló kapott mindössze elégségest a záróvizsgán. – Sikerült az előírásoknak megfelelően lebonyolítanunk a szakvizsgát, hozzáteszem, az építőipar szempontjából jóval korábban, legalább áprilisban kellene megtartani ezt ahhoz, hogy a fiatalokat alkalmazni is tudják a cégek. Július végén már javában zajlanak az építkezések, a vállalkozók már gondoskodtak arról, hogy meglegyen a megfelelő számú és tudású alkalmazottjuk – tette hozzá Szén János igazgató. A Venczel József Szakközépiskolában asztalos és pék szakon vizsgáztak a diákok, akik az iskolaigazgató szerint vegyes eredményekkel zárták a hároméves képzést. – Hat tanulónk úgy döntött, hogy továbbtanul, hozzávetőlegesen ugyanennyien mondták azt a vizsgát követően, hogy külföldre szeretnének menni dolgozni, néhányukat pedig a cégek is alkalmazzák – mondta Bálint Gabriella igazgató. A gyergyószentmiklósi Foga­rasy Mihály Szakközépiskolában asztalos és autószerelő osztályok végeztek idén. Nagy Zsuzsanna katedravezető szerint az asztalosok közül hét tanuló kapott kiváló minősítést a vizsgán, tizenketten nagyon jó és négyen jó minősítést. Az asztalos osztályban végzett tanulók közül négyen érdemelték ki a kiváló minősítést, hárman a nagyon jó, tizenketten a jó és hárman az elégséges minősítést. – Az országosan megállapított vizsgatételek elérhetők voltak idejében a diákok számára, készülni tehát tudtak a vizsgára, éppen ezért hitelesnek tartom az eredményeket – tette hozzá Nagy Zsuzsanna. A gyergyószentmiklósi iskola albizottságában vizsgáztak a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola villanyszerelő osztályának diákjai, itt egy tanulónak nem sikerült elérnie az elégséges minősítést, így elbukta a záróvizsgát. Az osztály többi tagja közül négyen kiváló, négyen nagyon jó, tizenketten jó és négyen elégséges minősítéssel fejezték be a hároméves szakoktatást. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!