Hirdetés

Vízbe nem üt a ménkű

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc

Komoly gondot okozott az utóbbi időben az aszály, az édesvíz és az ivóvíz csökkenése szerte a világban. A Nemzetközi Vízgazdálkodási Bizottság (Global Commission on the Economics of Water, GCEW) több pontot is megfogalmazott a vízpazarlás mérséklésére, ugyanis mint közölték, ha így folytatódik a felelőtlen mértékű vízhasználat, 2030-ra nem lesz olyan gazdasági ág vagy ökoszisztéma, amely ne érezné meg a vízhiányt. Nálunk egyelőre nem kell aggódni a vízhiány miatt, hiszen a „borvizek országa” bőven ellát ivó-gyógyvizekkel minket, és víztározóink is képesek fedezni a lakosok szükségleteit. Egyelőre.

Bizonyára, aki szenvedélyes borvízfogyasztó, amerre jár-kel kis országunkban, ha rálel egy forrásra, mindenképp megkóstolja a vizét. Ám ezek jelentős részénél már nem olyan könnyű megtölteni a kulacsokat vagy a palackokat. A Korond mellett található Árcsón már alig csöpög a forrás, az átellenben levő Csigadomb oldalában fakadó meregetős forrás hozama is jelentősen csökkent, de Homoródfürdő két ismertebb – a Lobogó és a Mária – forrásán kívül, a Vészfarki, Csorgó, Klotild, Ilona, Kálmán, Fenyves, Tódor Sándor és a Szénhomoródi borvízforrás hozama is elenyésző, legtöbbjüket mára már nem is ismerik. Ha távolabbra tekintünk, Borszéken csak néhány forrás működik állandóan, a többi csak egyes periódusokban, de van, amelyik már lakat alatt van. Sok mindenre lehetne fogni a borvizek hozamának csökkenését – építkezés, fúrás, területrendezés –, melyek során sérülhet a forrásér, szennyeződhet a víz, sőt rosszabb esetben teljesen megszűnhet a forrás vízellátása. Az úgynevezett utászforrások száma is csökkent, a Bucsinon egy, Libán felé egy és Uzonkafürdő határában is egy működik állandóan, utóbbi csak csordogál. Nyilvánvaló persze, hogy semmi nem tart örökké, ám az ivóvízre – melyek a szűrt csapadékhozamból táplálódnak – ez nem kellene hogy igaz legyen.

De mi történik akkor, ha mégis beüt a „ménkű”? A fentiekben megnevezett intézmény irányelveiből csak kettőt emelnék ki: az egyik szerint meg kell szüntetni a víz alulárazását világszerte, a másik azt szorgalmazza, hogy meg kell szüntetni az olyan mezőgazdasági támogatásokat, amelyek ösztönzik a vízhasználatot, -pazarlást. Előbbi kapcsán eszembe jutott, hogy egy ismerősöm, mikor Izraelben járt, nagyjából 35 lejért vásárolt egy palack borszéki ásványvizet. Ha ez arányosan fog változni a vízhiány növekedésével, akkor mindenhol meg fog drágulni a víz, akár a liszt, a cukor vagy az olaj. A mezőgazdasági oldaláról nem is jó beszélni, hiszen szeretett hazánkban, ahol az EU pályázatai, urambocsá’, de gyerekcipőben járnak, mit fog hozni egy olyan szabályozás, ami a termelés növekedését nemhogy elősegíti, redukálja? Mire átáll szerencsétlen termelő egyik fázisból a másikra, már megint át kell álljon egy harmadikra? Kutat kell ásson, és kaktuszgyümölcsöt termesszen, mert egy hónapban csak egyszer szabad locsolni? Így talán igazán mediterrán turistaparadicsom lehet ez az ország, lesz majd székely citrom és magyar narancs – nemde?



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!