borús égbolt
Visszatért a tél
Visszatért a tél Székelyföldre – ezzel a címmel tette közzé tegnap az MTI első romániai hírét. Valóban hideg van kint, de tényleg visszatért a tél? Lehűlt valamennyire a levegő, az igaz, és ez eléggé kellemetlen, de nekem akkor is inkább olyan érzésem van, hogy a tél valójában el sem ment. Persze lehet, a hiba az én készülékemben van, de egyik kedves ismerősöm is azt mondta tegnap délután, hogy neki is határozottan ez a benyomása. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a hírügynökség tévedett, csupán annyit szeretnék jelezni, hogy mennyire szubjektíven éli meg az ember az időjárás változásait.
Attól még persze bosszant a lehűlés. Ha januárt vagy februárt írnánk, egy szavam sem lenne, de március második felében már felszalad a szemöldököm. Pláne, hogy az előrejelzések szerint egészen hónap végéig marad a hideg, csak elvétve mérnek majd fagypont fölötti hőmérsékletet a hőmérők.
Ebből a hidegből most már végképp elegem van. Nyilvánvalóan most van elegem belőle és nem az ősz végén, amikor még újdonságnak számít és nem is olyan nagyon kellemetlen. Ahogyan elegem van a világjárványból és abból, hogy már tízkor zárnak a társadalmi élet utolsó bástyái, a kávézók, bárok, kocsmák és egyéb vendéglátóipari egységek.
Talán ezért jutott hirtelen eszembe a 2006-ban készült Távkapcs (Click) című film, amelyben a főhős egy távirányítóval a saját életének az eseményeit is tudja szabályozni. Úgy vagyok vele, hogy belefuttatnék egy kicsit az utolsó téli hetekbe, az unalmas, fárasztó részeket kihagyva legalább április közepére tekernék. Hátha addigra minden megjavul, ami elromlott. Sőt, ami azt illeti, szívem szerint még tovább tekernék előre a jövőben, egészen addig, amíg le nem jár ez a végtelenségig unalmas világjárvány, és visszatérhetünk normális életünkhöz. Ezzel csak az az egyedüli bajom, hogy az idei nyarat azért nem szívesen hagynám ki.
Attól tartok, olyan hetek, hónapok várnak ránk, amelyeket egy terjengős romantikus regényben simán átlapoznánk, mert a cselekmény akkor is érthető maradna. De mondhattam volna, egy lassú tempójú szappanoperát, ahol az ember kétszáz rész kihagyásával sem marad le semmiről.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy élet nem kívánságműsor. Ahogy azzal is, hogy nem csak én vagyok egyedül türelmetlen. Álmosító nagyon ez a télutó. Az embernek valahogy semmihez sincs kedve. Pedig pont most kellene igazán ébernek lenni. Sajnos nem lehet belepörgetni a következő hetekbe, kénytelenek leszünk türelemmel végig dolgozni ezt az időszakot is.
Nem lesz egyszerű. De valahogy össze kell kapnunk még magunkat. Nem mintha lenne más választásunk. A tél visszatért és meg kell birkóznunk vele, ha akarjuk, ha nem. Úgy tűnik nem elég várnunk a tavaszt, de tennünk is kell érte, hogy tavasz legyen.
Mert nem csak odakint van tél, hanem idebent is. Az otthonainkban, az elménkben. Meg kell tőle valahogy szabadulnunk. Lehet kezdésnek megteszi pár jó szó is. Hajrá! Gyerünk! Egy biztos, ha elmerülünk a rideg valóságban, vagy a hétköznapok enervált és öncélú vitáiban, attól még nem lesz jobb és nem jön el hamarabb az igazi tavasz. Visszatért a tél Székelyföldre? Nem baj, mondassuk le!
Kiss Előd-Gergely
