Hirdetés

Vigyázz, kész, tavasz!

A tavasz beköszöntével és az időjárás kedvező alakulásával az alcsíki településeken is elkezdik, illetve folytatják a 2023-as év infrastrukturális beruházásait. A beruházások kiterjednek a víz- és csatornahálózat bővítésére, gázhálózat építésére, illetve járdákat és utcákat is aszfaltoznak a településeken.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 5 perc
Vigyázz, kész, tavasz!
A csíkszentkirályi fürdő mellé hamarosan tanuszoda is épül Fotó: Vlaicu Lajos

Csíkszentkirályon már korábban aláírták a fejlesztési minisztérium által finanszírozott tanuszoda építését. Ezen túlmenően nemrégiben a községi bicikliutak készítéséről is szerződést írtak alá, számolt be Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere.

– A régi, úgynevezett flotáció épület energetikai korszerűsítését is kilátásba helyeztük, tavaly új tetőt és esőelvezetőt kapott. Továbbá az iskola hőszigetelését is tervezzük, valamint a buszmegállók épületeinek cseréjén is dolgozunk – mondta a polgármester. 

Szeptemberben avatják a Henter-kúriát

Csíkszentimrén önerőből fej­lesztik a település víz- és szennyvízhálózatát, új ülepítő­rendszert létesítenek.

 – Erre a kezdési utasítást a kivitelezőnek már kiadták, év végéig be kell fejeznie a munkát. A Henter-kúriát május végéig kell befejezni, még közel 800 ezer lej értékű munka van a befejezésig. Jelen pillanatban a benti munkák vannak hátra, jelenleg is zajlanak, mennyezet, kőlaplerakás, mosdók, fűtés szerelése. A május végi határidő ellenére, várhatóan majd szeptemberben avatjuk fel az épületet, mert addig lesz még elszámolnivalónk – mondta Fülöp Kinga, Csíkszentimre alpolgármestere. Hozzátette: az intelligens gázvezeték kialakítása is folyamatban van. A beruházás összértéke 30 millió lej, ebből Csíkszentimre önrésze közel 11 millió lej. Továbbá az utcák modernizációja és aszfaltozása is folyamatban van. – A szerződést megkötöttük, a cég azonban jelenleg sem dolgozik. A beruházásból még 2,5 millió lej értékű munkát el kellene végeznie. Sajnos a kivitelező időre nem teljesítette a szerződésben foglaltakat, ultimátumot adtunk neki a befejezésre – mondta Fülöp Kinga. 

Sürgős a gázhálózat építése

Kozma István, Csíkszentsi­mon polgármestere kifejtette, a gázhálózat kiépítése a legnagyobb beruházásuk az idén, közel negyven kilométer vezetéket és nyomáscsökkentő állomást építenek ki. Ez közel negyvenmillió lejes projekt.

– Remélem, a tavasz folyamán a beruházást elkezdjük, mert év végéig be is kell fejezzük, egyelőre az építési engedélykérés fázisában járunk – mondta Kozma. Hozzátette: a község két kultúrotthonának energetikai korszerűsítésén is dolgoznak.

Csíkkozmáson, az európai út mentén a járdafelület kialakítása az egyik prioritás.

– Mivel nincs pályázati forrásunk, önerőből fogunk neki, igyekszünk a lehetőségekhez mérten mindkét oldalon járdát építeni. A kritikusabb pontokon kezdjük a munkálatokat, ahol a vízelvezetés problémát jelent – hívta fel a figyelmet Szántó László polgármester. Hozzáfűzte: a beruházás összesen 1916 négyzetméter, amelynek az értéke elérheti a 950 ezer lejt. Sőt, Csíkkozmás és Lázárfalva közvilágításának korszerűsítésére is aláírt szerződésük van.

– Az általános iskola felső tagozati épületének hőszigetelése és a község eddig aszfaltozatlan utcái, valamint a Lázárfalvát elkerülő út kialakítása a prioritás. Az engedélyeket beszereztük, és remélem, az idén a közbeszerzési szerződést is megkötjük – mondta a csíkkozmási polgármester.

Tusnád községben a tan- és kulturális épületek energetikai korszerűsítése áll infrastrukturális beruházások terén az első helyen, tudtuk meg Molnár Józseftől, Tusnád község polgármesterétől.

Tusnádfürdőn elsőbbséget továbbra is a vízvezeték-hálózat korszerűsítése és cseréje jelenti. A vízhálózat korszerűsítése várhatóan április–májusban kezdődhet, a belső víz- és szennyvízhálózat cseréje valamivel több tervezést igényel, így az a nyár elején kezdődhet el – mutatott rá Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere. – Májusra elkészül az általános rendezési tervünk (PUG), illetve valamikor a nyár folyamán a tusnádfürdői well­nessközpont energetikai hatékonyságnak javítását is célul tűztük ki. A külső víz­vezeték-hálózat beruházása közel negyvenmillió lej, míg a belsőé 25 millió lej – számolt be a városvezető.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!