borús égbolt
enyhe havazás
Vásári hangulat
Még óvodások voltak gyermekeink, s az óvodai csoport, szülőkkel és óvónőkkel Parajdra kirándult, nem sokkal a pünkösdszombati somlyói zarándoklat után. Korondon áthaladva az egyik kisfiú kinézett a busz ablakán, meglátta az út két szélén az árusokat, és megállapította: úgy látszik, itt ma van a búcsú!
Nos, ez a kisfiú lehet ma közel harmincéves, s bizonyára különbséget tesz már a búcsúk vásárai és a kirándulóhelyek állandó kirakodóvásárai között. Holott gyermeki logikájával nem tévedett: a román nyelvben az alkalmakhoz kötődő időszakos nagyvásárokat bâlci-nek nevezik, a román nyelv értelmező szótára (DEX) szerint a szó a magyar bolcsú/búcsú szóból ered. Nos, nálunk a búcsú – aminek szerves velejárója a vásár is – elsősorban a zarándoklatot, a liturgikus események sorozatát jelenti –, a román nyelvben pedig elsősorban a kirakóvásárt, a sokadalmat illetik ezzel a megnevezéssel.
Nos, aki a hét végén Csíkszeredában járt, sokadalmi – búcsús? – hangulatot tapasztalt, ugyanis a város terei vásártérré változtak. (Itt még egy aprócska zárójel: a szláv nyelvekben a tereket trg-nek nevezik, azaz vásártérnek, s târg-nek nevezik románul a vásárt, olykor magát az egész várost.) Mondhatni a terek visszanyerték eredeti funkciójukat. Nem hiszem, hogy ezt egyik 2007-ben keltezett jegyzetem hatására tették, holott abban azt javasoltam, baden-württembergi élményeimre alapozva, hogy a főtereket, vásártereket délelőtt használjuk piactérnek, déltől pedig legyenek a kikapcsolódás, a szórakozás, a gyermeksétáltatás, a séta és a találkozás helye. Mikor a promenádon elhelyezték a piaci asztal–pad kettős funkciójú utcai bútorokat, azt hittem, hogy másnak is eszébe jutott ez a másutt működő dolog, de eddig csak évente egy-két alkalommal használták őket rendeltetésszerűen, hétköznapokon maradt minden a régiben. Tehát Csíkszereda közterei a héten vásártérré alakultak, ki-ki kedvére válogathatott a kézműves termékekből vagy a lacikonyhák kínálatából. De a hajdani búcsúknak a szórakozást szolgáló kínálata is jelen volt: sporteseményeken lehetett részt venni nézőként vagy aktív résztvevőként, gyermekfoglalkozások, komolyzenei hangverseny és könnyebb műfajú koncertek, irodalmi szalon-beszélgetések és számos más ötletes rendezvény szerepelt a programban.
A városnak amolyan vásárhely-hangulata volt tehát a hét végén, a helyiek mellett sokan bejöttek a környező falvakból is egy-egy programra, vagy csak egyszerűen szétnézni, kikapcsolódni, ismerősökkel találkozni. Aki meg nem szereti a nagy tömeget, a sokaságot, a vele járó zajt, illetve a tömegrendezvények szervezésekor elkerülhetetlen útlezárásokat, forgalmi korlátozásokat, az elmenekült a városból, ha tehette; ha nem tehette, akkor meg bosszankodott. Mert hát ilyenek vagyunk mi, emberek, soha nem lehet olyasmit szervezni nagy közösségben, ami mindenkinek ínyére legyen… De valószínű, nem is kell.
A vásárnapok elérte célját: tömegekkel feledtette a szürke mindennapokat, a kánikulát, a járványt, a sokasodó gondokat. Az idegenek pedig megállapíthatták: úgy látszik, itt ma van a búcsú!
Sarány István
