Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere 2017. január 5-i beszédében kijelentette: a település vezetőinek az a célja, hogy folyamatosan fejlesszék az üdülővárost, hogy visszakapja régi fényét. Tusnádfürdő régi település, ősidőkből származó kerámiatárgyakat találtak. Krisztus előtt a II. században is lakott hely volt, találtak római hódítás idejéből pénzérmeket, egy kőbalta is előkerült, amely a történészek szerint a bronzkorból származik. A helység írásos említése 1732-től származik, ásványvizeinek gyógyhatása 1842 óta ismert. A település Csíktusnád, Csíkkozmás, Csíkverebes és Lázárfalva közbirtokosságának tulajdonát képezte. 1845-ben részvénytársaság alakult, s a telepet bérbe adták. 1848–49-i forradalom után gróf Mikes Benedek működtette 1852-től újra üdülőteleppé alakító építkezések nagy lendülettel folytatódnak. A fürdő újjáépítését Ferenc József császár is támogatta, aki országjáró körútján a Sólyomkőről gyönyörködött a táj szépségében. Károly király, Mihály herceg, majd király, hogy megcsodálhassa a természet adta szépségét gyalog tette meg az utat a Szent Anna-tóig, akárcsak Horthy Miklós kormányzó és sok magas rangú méltóság. A tiszta levegő, szép táj, csodatevő vizek, regék, legendák vonzották a látogatókat. Az üdülőtelep 1880-ban éri el első aranykorszakát, 103 állandó lakója van. Orbán Balázs Erdély gyöngyszemének is nevezte. Jó élet, gazdagság, fényűzés, elegancia és mindez a vagyonos tulajdonosok hozzáállásával, voltak bárók, grófok, pl. Mikes, Bánffy, Apor, földbirtokosok, politikusok, bányatulajdonosok, bankárok, kereskedők, üzletemberek, bel- és külföldről, vallási és nemzetiség nélkül barátságok, üzletek köttettek. 1928–29-ben épült a kis katolikus kápolna a fentiek támogatásával, 1931-ben az ortodox templom Șerban Mihai miniszter építteti és kockakővel kövezteti a településen áthaladó országutat, 1890-ben avatják fel az első vízgyógyintézetet: 4 fedett medence, 4 hideg szabadfürdő, 14 porcelán fürdőkád áll a kezelésre érkezők rendelkezésére, a fürdőgyógyászatban képzett szakemberek szolgálják ki. Kényelmes szállodák (Svájc, Siesta, Petrescu, Három huszár szálloda) és vendéglő cigányzenével. Eldorádó vendéglő, cukrászda, kóser vendéglő, kaszinó, panziók, strandok, Csukás-tó napozóval, csónakházzal, Sebők-strand, szegények feredője (Ilona), Mezó két medencével. A fürdővárosnak nincs strandja, mentségül szolgáljon a wellness-központ. 1866-ban nyolc ásványvíz forrásvizét elemeztetik a zürichi Dietrich Gusztávval, majd a főforrás vizét palackozzák, a forrást 1990-ben megszüntetik. Kultúrélet, színház, szabadtéri színpad, tenisz, teke, futballpálya, könyvtár, klub, óvoda, iskola a kötelező tantárgy mellett hit és erkölcs, illemtant is tanítanak. A kultúrát nemcsak tanulni, főként éltetni kell. A sétatéren találhatók: cukrászda, bazár, orvosi rendelő, patika, fényképész, női és férfifodrász, pedikűr, manikűr, hentes, fűszeres, férfi és női szabó, cipész. Minden háztáj egy virágoskert, a parkok gondozását a Brassói Pajorin kertészet gondozza. Az utakat: orgonák, akácok, gesztenyék, szádokfák tarkítják és illatosítják. Fúvós térzene szórakoztat 9–12 óra között a Csukás-tónál, 15–22 órakor a sétatéren. Az állomáson a szállodák, panziók hordárai az igazgatóság fiákerje fogadta az ide érkezőket. Hogy a táj szépségét, a kikapcsolódás lehetőségét kiaknázzák, 1872-ben kiépítik a Ludmilla-tornyot, 1883-ban az Apor-bástyát. Svájci mintára üdülőházakat emelnek (ma tömbházak mellett visz ösvény a 12–13. századból származó, Árpád-kori vár felé). A Szent Anna-tó 950 m magas testvérkrátere a Mohos-tó (1050 m) már teljesen feltöltődve tőzegláppá alakult. A Sólyomkő nevét onnan kapta, hogy a török hódoltság idején innen szedték adóba a sólyomfiókákat. Nagy- és Kis-Piliske 1374 m, báró Mikes vadászházával. Mofetta az Olt-szoros, Piliske és Csomád-hegy tővégei között alakult ki. Az első világháború körüli feszültségekkel ér véget az első aranykor. Apró kőhíd őrzi 1896 vasútépítési dátumát. 1852-ben öt nap alatt építették, 20-30 ezer ember mozgósításával a ma is használt főutat (országutat). Addig az lent az Olt mentén volt. 1934-ben Tusnádfalutól elválva önálló helység lesz, 1941-ben 724 lakossal. A II. világháborútól elszenvedett károkat tetézte, hogy a környékbeli lakosok szétrombolták a fürdőtelep létesítményeit. 1968-ban Tusnádfürdőt városi rangra emelték, az építkezések nagy lendülettel folynak, ami áldozatot is igényel, csak a bevásárlóközpont és a Tusnád szálló 7 régi épület helyén épült, mint: Ádler I. és II, Bors, Pálfi, Balázs, Darvas, Rákosi Mor (és még sorolhatnám). Az emberek könnyeztek, mert lassan elbúcsúztak a helytől, amelyen éltek, és amely számukra a helytállás és megmaradás szimbóluma volt, 1970–80 között volt a fürdőtelep második aranykora. 1989-ben a piacgazdaság itt is megmutatta mindkét arcát. Egy új törekvés mutatkozik, célja a korszerű és hosszú távú turizmus fejlesztése, feltételeinek megteremtése. A helyi közösség nagy erőfeszítést tesz, hogy az üdülőtelep kiváló természeti adottságait és lehetőségeit kihasználva visszanyerje hajdani nagyságát. Kívánom, hogy elképzeléseik maradéktalanul valósuljanak meg, és ehhez az Isten adjon erőt és egészséget. Nekünk, időseknek a megtett út nagyon göröngyös volt. Vannak emlékeink, amelyekre szívesen, nosztalgiával gondolunk vissza, magányunkban könnyes szemmel felidézzük őket, erőt ad a továbblépéshez. Akaratunktól függetlenül a múlt visszatérő jelenség. Hogy miért? „Romok is ragyognak, hűs hold fényinél!” (Juhász Gyula). Darvas Dezsőné, Marika néni, Tusnádfürdő [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]