– Néni, aggyon egy lejt! – szólalt meg uzsukáló hangon a hátam mögött a rokolyás fehérnép, karján egy kisgyermekkel, mikor megfordultam, hogy ellépjek a bankautomata mellől. Nem adtam, mert kéregetőknek elvből nem adok, el is oldalgott hamar, de egy idős asszony mellém lépett, és figyelmeztetett, hogy vigyázzak. Merthogy ő már megjárta. Ugyanezzel az asszonnyal, illetve társaival, akik éppen a bank mellett lévő városi buszmegállóban ültek. Az idős asszony elbeszéléséből kerekedett ki a következő történet. Néhány rokolyás nő, pár gyermek, egy-két suhanc rendszeresen ott lebzsel és kéreget a csíkszeredai zöldségpiac közelében lévő városi buszmegálló környékén, ahol még egy forgalmas bank és bankautomata is van. Figyelik, hogy ki vesz ki pénzt az automatából, azonnal ráállnak és kunyerálni kezdenek tőle. De még ez volna a kevesebb baj. Árgus szemekkel kilesik, hogy a piacról csomagokkal felpakolva érkezők, a buszra várván, vagy éppen, hogy felszabadítsák kezeiket a bankautomatán szükséges műveletek elvégzéséhez, nem teszik-e le csomagjaikat a járda szélére, vagy az ott álló tömbház tövébe. Mert ha igen, akkor … Az idős asszony azt mondja, neki éppen egy kiló eprét vitték el. Egyszerűen felkapták a lerakott zacskók közül azt, amelyikben az eper volt, és eliramodtak. Nem volt nehéz dolguk, egy nehezen mozgó idős asszony elől elfutni nem kell nagy tehetség. – Még szerencse, hogy nem azt a táskát kapták el, amiben a pénztárcám volt – hálálkodott a sorsnak a kárvallott. Míg beszélgettünk, a szóban forgó személyek nyugodtan lebzseltek a buszmegálló környékén, és járt a szemük, mint az asztal fiókja, hogy nem akadna-e egy újabb potenciális „adakozó”. Éppen nem akadt. Mikor észrevették, hogy róluk beszélgetünk, eloldalogtak. Vigyázzunk magunkra, mert azok, akik kellene vigyázzanak a polgárok biztonságára, úgy tűnik, nehezen birkóznak meg a feladattal. Forró-Erős Gyöngyi