Várják a munkák végét a Kalász negyediek

HN-információ

 

 

A tervek szerint halad a Kalász negyed felújítását magában foglaló, 9,3 millió lej értékű beruházás. Ahogyan korábban arról több alkalommal beszámoltunk: a munkálatok jól haladnak, a határidő sem szorítja még a kivitelezőket. A lakónegyed megújulását célzó munkák természetesen kellemetlenségekkel is járnak az ott élők számára. Munkatársunk helyszíni riportjában a Kalász negyed jelenlegi állapotát mutatja be, illetve betekintést kapunk a lakók életébe is.

A minap sétát tettünk a Kalász negyedben. Kíváncsiak voltunk, hogyan zajlik, milyen fázisban tart az ott folyó nagy beruházás kivitelezése. Mint arról korábban beszámoltunk, a közlekedési akadályok megszűntek a gyalogosok számára is, elvégezték az akadálymentesítést, így hamarosan könnyebben lehet járni-kelni a Kalász negyed felé tartó járdaszakaszokon. Már az elmúlt évben elkészültek az új parkolók, a negyedbe vezető lépcsőknél viszont még dolgoznak.

Szebb és praktikusabb lesz
– Augusztus végére befejeződnek a munkák, így szebb arculatot kap a Kalász negyed. Egyszerűbb lesz a közlekedés is, az autósok és a gyalogosok számára egyaránt – mondta el érdeklődésünkre Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. A Tető utca korszerűsítési munkálataival párhuzamosan a parkoló alapozása is folyamatban van. Ide tervezték korábban a parkolóházat, amelyet aztán a tűzvédelmi előírások miatt a tűzoltóság nem engedélyezett.
A munkák a járófelületek teljes felújítása mellett, az esővízhálózat, a közvilágítás, a játszóterek felújítását is magában foglalja. Emellett helyet kapott a zöldövezet megújítása és az utcabútorzatok cseréje, illetve újak létrehozása is, kutyafuttatót is kiépítenek az övezetben.
– Az itt lakók, akik az elmúlt időszakban a terepbejárások során sokszor megállítottak, többnyire elégedettségüknek adtak hangot és örültek a felújításnak, de akár javaslatokat is tettek egy-egy részletre vonatkozóan – fűzte hozzá az alpolgármester. A projekt teljes költsége 14 millió lej, ennek több mint felét kormánytámogatásból biztosították, a Helyi Fejlesztési Országos Program segítségével.

Por és törmelék
A Kalász negyedben sétálva feltűnő, hogy mennyi törmelék és por származott a lakónegyed felújításából. Aki esetleg érzékeny vagy allergiás a porra, nincs könnyű helyzetben ezekben a hónapokban. A majdani végeredményhez hosszú tervezésen és sok-sok munkán keresztül vezet az út.
A gyalogosközlekedés egyelőre tartogat kihívásokat, mondhatjuk: nem a legegyszerűbb feladat körbejárni a lakónegyedet. Persze, a munka piszokkal jár, jelen esetben sok építkezési hulladékkal is. Elgondolkodtató, hogy az idősebbek, illetve a gyerekes családok hogyan tudnak az adott, ideiglenes helyzethez alkalmazkodni. A környéken lakó szeredaiaknak nem lehet könnyű megbirkózni az építkezéssel járó kihívásokkal, ezért az ő véleményükre is kíváncsiak voltunk: mit szólnak a beruházáshoz?
− Biztos, hogy egyszer nagyon szép lesz itt minden és kellemes lesz itt élni. Viszont a jelenlegi helyzetben nagyon rossz. Az egész negyed munkateleppé változott, nincs egy közeli hely, ahol ne bombáztak volna szét mindent. Babakocsival nagyon nehézkes a közlekedés és jelenleg egy közeli játszóterünk sincs, ahol a gyerekek a szabadban lehetnének, és lehetőleg friss és tiszta levegőt lélegezzenek be – mondta el véleményét lapunknak egy helyi lakos. Hozzátette, hogy talán jobb megoldás lett volna, ha két részre osztják fel a negyedet, és ahogyan egyiket befejezik, akkor „rombolják szét” a másikat.
A nyugodt esti séták egyelőre váratnak magukra, mivel a zöldövezeteken hevernek a szigetelőanyagok, a járdák nincsenek még mindenhol készen, és a munkagépek is több helyet elfoglalnak.

 

Nőként az úton, a háztartásban
A Kalász negyedben élő lakos hozzátette, hogy nőként még inkább kellemetlen a séta: egy rövidnadrág esetében a munkások fütyülnek és utánaszólnak, ami kilendíti őt a biztonságérzetéből. A szellőztetés is kihívást jelent: általában csak este, a munkálatok befejezése után nyitnak ablakot, ha nem a por miatt, akkor sokszor a kiabálás, illetve az obszcén fogalmak használata miatt, amely nem a legelőnyösebb egy gyerekes család számára.
A hölgy kiemelte, hogy értékel minden belefektetett munkát és tudatában van, hogy a szép és minőségi munka több időt igényel. Minden jóban van valami rossz és fordítva, ahogyan ez lenni szokott, és hálás is lesz, amikor minden elkészül.
Ennek ellenére a kommunikáció hiánya is okozott némi kellemetlenséget: szintén egy helyi lakos nyaralásából hazatérve realizálta, hogy a nagyszoba ablakából a kilátást eltakarja egy nagy doboz, amelyben különböző vezetékek kaptak helyet. Miután rájött, hogy az nemcsak ideiglenesen van ott elhelyezve, kérte az elköltöztetését onnan, ami még nem történt meg.
Néhány esetben a tömbházak szigetelésekor pluszköltségek is terhelték a helyieket: az ablakok kicserélése közben nemcsak kívülről okozott javítanivaló kárt a falak kiütése, hanem utólagosan több belső javítást is igényelt egy-egy tömbházlakás.
Ugyanakkor pozitívumként emelték ki a Kalász negyedi lakosok, hogy bár a sok szigetelőanyag elpusztította a teljes zöldövezetet, már sok fát ültettek, ami nagyon jót tesz a közérzetüknek, illetve a levegő minőségét is javítja (majd). Sajnos azzal is szembesülniük kellett, hogy néhány ember nem értékeli kellőképpen mások munkáját. Van, ahol a fák már ki is vannak törve. Ezeket a rongálásokat nem jármű okozta, mivel nem olyan területen voltak a fák, ahol autók, munkagépek jártak volna.
Mindezek ellenére és mindezzel együtt a helyi lakosok a megoldásokra váró problémák mellett hálásak, hogy egy új és szép környezetet „varázsolnak” nekik, az pedig külön öröm a lakótelepen élőknek, hogy a zöldövezetre is hangsúlyt fektetnek, nemcsak újabb beton-rengeteget hoznak létre.

 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!