A film az a művészet, amely szórakoztatva nevel. A mai szocreál filmek szórakoztatás nélkül akarnak nevelni, idézte a főkönyvelőnk egy okos ember mondását a 60-as évek közepén. Kezdetben vala a némafilm, a nagy nevettető, Charlie Chaplin mindenben nagy volt, mint színész, mint rendező, a Rivaldafény c. filmnek még a zenéjét is komponálta, igaz, a rossznyelvek szerint A két piciny fehér balettcipő kezdetű dalára Csajkovszkij is büszke lehetne… Charlie nagy tévedése csak annyi volt, hogy kijelentette: a film „hangosításával” eltűnik a művészet, a színészi játék, könnyebb valamit elmondani, mint megjátszani, megmutatni. A moziterem varázsa különleges volt az ifjú nemzedék számára, ha kettesben lehettek ott és utóbb nem tudták elmondani mit is láttak, Honthy Hanna már a múlt század elején tudta, a moziban legjobb a sötét… (Ha hihetünk Fleury-nek a Luxemburg grófjában.) És gyerekkorom varázslatos helye volt a „Bolhás mozinak” becézett intézmény, vagy a Fuszékli mozi, mely hosszú volt és szagos, de leginkább a Bánffy-palota mozijába mentünk, ott voltak a filmbemutatók, és a hétfői, esti hét órás előadás volt az elegáns, annak, aki adott egy picit magára. Státusszimbólum volt, mint a Möve vagy Diamant kerékpár, a legszűkebb csőnadrág, a legvastagabb talpú cipő, jóval későbben pedig a saját Wartburg vagy Skoda és nyaraló a Donát úton. És mivel a világ fejlődik, ma már Alfa Romeo, az érintőképernyős okostelefon, emeletes villa fürdőmedencével a menő… (Amíg még van erdő a környéken.) De addig maradt a két lejes mozi, ahol megcsodáltuk a nagy titánokat, és néha csak azért lógtunk el a délelőtt órákról, hogy „hódolhassunk” Lolónak, Sophia Lorennek, Marina Vladynak, Nicole Courcelnek, és a „nagy filmek” helyet kaptak a nagykönyvben, az Elfújta a szél, a Vikingek, az Odüsszeusz, a Mongolok, de a Boszorkány, a Bocsáss meg és a Csak egy nyáron át táncolt is, vagy a Civil a pályán, Aida vagy a Rómeó és Júlia Ulánovával a főszerepben. Korosztályomból kik emlékeznek ezekre? Aztán vége lett az arany gyermekkornak, jött a vidéki mozi, a bikaistállóból átalakított teremben, a szombat esti, vasárnap délelőtti „díszelőadások”, nagy, kézzel írt plakát és hangosbemondó szerint „Bemutatjuk a… című nagyon jó magyar filmet”. A községi pártbizottság „nem kiemelt” titkára meg is rótta falustársait: elvtársak, nézzék meg a szovjet filmeket is, ne csak mindig a nagyon jó filmeket… Akkortájt Anti bácsi bejött az irodámba, ahol a beszámoló 10. oldalát írtam egyenesen gépbe az MTSZ évzáró közgyűlésére, belepillantott és megjegyezte, magának könnyű… (Ő azelőtt kellett elkészítse a községi pártbizottság egyéves tevékenységének beszámolóját.) Plakátok a 60-as évek közepéről: „Községünk focicsapata vendégül látja a szomszéd község csapatát. Bor, sör, flekken a pályán. Az ünneplés esős idő esetén a kultúrházban lesz megtartva.” Született egy olyan plakát is, amely „a NAPFOGYATKOZÁS MEGFIGYELÉSÉNEK FONTOSSÁGÁRA” hívta fel a figyelmet. A záró mondat talán ez volt: „Borús idő esetén a kultúrházban lesz megtartva.” Volt egy vicclapban egy sorozat, Példázat arról… alcímmel, onnan ugrott be az egyik: Gugyerák panaszkodik: – Szörnyű feleségem van, reggel Géza pénzt, délben Géza pénzt, este Géza pénzt! – És mit csinál azzal a sok pénzzel? – kérdezi Brahovácz. – Nem tudom, mert még egyszer sem adtam neki. (Huncut, aki rosszra gondol!) De mégis halad a világ előre, a minap a Hargita Népében olvasom a nagybetűs címet, A szárnyasok oltása nem ingyenes, de kötelező. A hetvenes évek elején kisegítettem G. Matyit, gépeltem neki a kolhoz nagy gépén sok-sok rövid felszólítást. A tyúkok oltása ingyenes, de kötelező. Ahol a gazda „ellenállt”, kapott egy cetlit ezzel a szöveggel: „40 év alatt ennyivel szegényebbek lettünk, vagy egy nagy gyógyszergyárnak van eladó csodaszere?” Pályám elején, idestova 55 éve, nekem, a kolozsvári aszfaltkoptatónak minden székelyföldi újdonság a nagy kalandot ígérte, a jópofa mondásokat egy darabig le is jegyeztem, aztán megszoktam. Nem mondok újat, de tetszett ez a meghatározás: „Aki a vörös borba vizet tölt, az más gazemberségre is képes.” Régebben jegyeztem le az állatorvos válaszát, a Mit inna doktor úr?-ra: „Evés előtt pálinkát, evés után bort”, de nemrég valaki hozzátette: „Míg hűl a sör”. Sokáig divatban voltak a jelszavak, írva, kiabálva vagy a falra kifüggesztve. Darvas Iván, a báró becenevű szakmunkás, aki többször emlegeti nemesi származását, elmondja egyik filmjében, hogy őseinek is volt jelmondata: ne hazudj! A sokat megélt, szenvedett, szidott, áldott magyar arisztokrácia egyik hölgytagja fogalmazta meg a túlélés „jelszavát”: hittel és humorral, a nagy igazságot pedig az Öreg halász mondta ki Nobel-díjas „kollegája” megfogalmazásában: „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék.” Szathmáry János, Gyergyószentmiklós [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]