A székelyudvarhelyi Malom utcában lebontották az egykori város legismertebb malmának még megmaradt épületrészét. Bontáskor falba rögzített tábla, magassági jegy került elő. A tábla jelentését, s annak kapcsán a kor mérnöki kultúrájának egy szeletét mutatja be Veres Péter.

Székelyudvarhelyen, a Malom utcában lebontották az egykori város legismertebb malmának még megmaradt épületrészét.
Ennek egyik Malom utcai külső falán helyeztek el egykor egy olyan vasöntvény táblácskát, amelyen az „MJ” nagybetűk olvashatók. Vékony, domború perem övezi a táblát. E peremet az alsó és felső oldalak közepén egy-egy félgömb szakítja meg, díszíti. Az ilyen módon körbezárt felület felső részén található a már említett MJ betűpár. Alatta két koncentrikus kör domborodik, amelyeknek közepén egy kis, négyzet alakú üreg található. Ezt ólom tölti ki, s bal felén tisztán olvasható egy nyomtatott nagy M betű, míg a jobb oldalon egy elmosódott nyomtatott nagy K betű alakja sejthető. A koncentrikus körök alatt egy domború vízszintes „pálca” fekszik, amelyet középen egy kis félgömb alakú kidudorodás oszt két egyenlő részre. E félgömb közepén egy furat, lyuk található. Falból kiálló vastagsága 1 és 1,5 cm között váltakozik. Bontás után derült ki, hogy a táblácskát egy szögletes cserefacsutakra, „tipli”-re erősítették fel, ami befalazva „elmozdíthatatlanul” tartotta azt.
 

Az „MJ” betűk a magassági jegy szavak kezdőbetűi, míg a koncentrikus körökben található kis, ólommal megtöltött retesz M és K betűire nem tudok magyarázatot. Nagy valószínűséggel a puha ólomba üthették be betű- és számbeütő készlet segítségével az adott pont nevét(?), számát(?), amit valamilyen, erre szolgáló nyilvántartásba bevezettek, mely nyilvántartásban a magassági jegy minden karakterisztikáját feljegyezték. Ha valamilyen okból kifolyólag felszámolták az adott pontot, vagy az az épület, amelyre feltették, összedőlt, lebontották, leégett, megsemmisült stb., ezt a táblácskát, magassági jegyet máshol újra fel lehetett használni. Egyszerűen kalapáccsal simára kellett egyengetni az ólmot, betű- és számbeverő készlettel beleverni az új jellemzőket és nyilvántartásba venni. A koncentrikus körök alatt található domború vízszintes szakaszt kettéosztó félgömbön található furat, lyuk jelezte a magasságot.
Fizikai állapotát tekintve a táblácska – annak ellenére, hogy gyaníthatóan több mint száz éve található a ház falán – jó állapotban van. Nem sérült és némi tisztítás után újra használatba lehetne helyezni.
Általában a vízimalmok viszonylag olcsó szerkezetnek számítottak, mert a felhasznált energia gyakorlatilag ingyen adódott. Ám az érdekükben felduzzasztott vízzel károkat okoztak. Azért, hogy minél több vizet tudjanak felfogni, igyekeztek a gátakat és zsilipeket a lehető legmagasabbra építeni, miáltal a felduzzasztott patakok, folyók szintje a gát mögött jelentősen megemelkedett. Ezáltal nagyobb esőzések vagy hóolvadás során elöntötték a környező szántókat, kaszálókat, réteket, tetemes károkat okozva a gazdáknak. Évszázadok során se vége se hossza nem volt az ilyen tárgyú pereskedéseknek, amelyek évekig, évtizedekig elhúzódhattak. E panaszok, feljelentések, perek jogi rendezésére a XIX. század végi években került sor az Osztrák–Magyar Monarchiában. Ekkor az ún. kultúrmérnöki hivatalok adták ki a malomtulajdonosok számára a vízhasználati engedélyeket. Egy-egy ilyen engedély – mérnöki számítások alapján – előírta a vízművek megfelelő kialakítását vagy átalakítását, méreteit, a vízfolyás esését és megadta a vízjáratok, csatornák, malomárkok mélységi és szélességi szelvényeinek méreteit. Ugyanakkor minden malomtulajdonost köteleztek arra, hogy öntöttvas magassági jegyet helyezzen el a malomépület falában, a mérnökök által megadott magasságban, amelyhez a vízszint magasságát állandóan viszonyítani tudták, illetve mérhették.
Székelyudvarhelyen az egykori papok malmának falán található táblácska ilyen magassági jegy volt. Ezt látszik alátámasztani az a XIX. század második felére datált, az udvarhelyivel teljesen azonos öntöttvas táblácska, mely az esztergomi Duna Múzeumban található. A 79.195. leltári számmal ellátott magassági jegy pontos származási helye ismeretlen, csak annyi ismert, hogy Baja környékéről származik. Egy ilyen, a kultúrmérnöki hivatal által elhelyezett magassági jegy segítségével bármikor ellenőrizni lehetett a víz szintjét. Ha a vízszint emelkedett, akkor – Udvarhely esetében – a pár száz méterre levő gát zsilipjeit felemelték bizonyos szintig, miáltal a vízfölösleg nem a malomárokba került, hanem folyt tovább a Küküllő medrébe. Ilyenkor a gát mögött felduzzasztott víz szintjét is csökkentették. Ha pedig a vízszint csökkenő tendenciát mutatott, akkor a zsilipeket leengedték, ezzel megduzzasztva a folyót, és ezáltal a malomárokba több víz került.
A malom történetéről kevés adat áll rendelkezésünkre. Nevéből ítélve a „papok-malma” egyházi tulajdonban volt. 1629-ben, amikor homoródszentmártoni Biró János várkapitány átadta a várat fogarasi Nagy Tamásnak, az aprólékos leltárban szerepel többek között egy „városon alóli új malom”, amely talán a későbbi papok malma lehetett? Az, hogy mikor került az egyház tulajdonába, arra ma még nem kerültek elő adatok.

A Magyar Nemzeti Levéltár Magyar Országos Levéltárában található 72 x 54,5 cm méretű, vízszabályozási, S_105_-_No._37 jelzetszámmal ellátott, 1826-ban, papírra készült térkép az 1825-ös árvíz által okozott károkat és egy, a szombatfalvi réten kiásandó új meder tervét mutatja be. Az Ugrai László „ingenieur” tervrajz címe gyakorlatilag mindent elmond az akkori város délnyugati részének vízrajzi helyzetéről: „Planum Mely Sz. Udvarhely várossában a Botos uttzai [ma Kossuth Lajos utca] nagj Küküllő vizére rugó belső jószágoknak ezen nevezett viztől az elenyészett 1825-dik esztendőben egy néhánj szerfelett volt ki áradásából okoztatott omlásait és további félhető pusztulásait ugj azoknak a Szombatfalvi Réten egy ki áshatando ujj Canalis által lehetö Orvaslásat is kimutatja.”
Megfigyelhető, hogy egykor a Küküllő folyásvonala a későbbi malomárok vonalán haladt. Az egykori Botos utca (ma Kossuth Lajos utca) északi oldalán lévő telkek végei a Küküllőre rúgtak ki. 1825-ben a megáradt Küküllő többek között ezekben a telkekben is kárt tett. Ugrai László a térképen cz-vel jelzett, szaggatott vonallal megrajzolt medret, „canalis”-t ajánlja megoldásnak. Ugrai térképéről megtudhatjuk azt is, hogy a malom „Az Udvarhelyi R. Catholica Parochia Malma” volt.
A Székely Közélet 1933. november 25. számában Régiségek Udvarhelyen című, Vajda Ferenc által jegyzett cikkben olvashatunk arról, hogy az alsó Malom utcában levő vízimalom egykor a helybeli római katolikus papoké volt, amiért „papok malma” volt a neve. Ám egy árvíz úgy tönkretette, hogy a papoknak nem állt módjában megjavítani, és ezért eladták néhai Szabó Ferencnek, melyet aztán fia, Szabó Dénes örökölt. Egy-két évvel 1933 előtt, a malom javításakor kicseréltek egy malomkeréktengelyt („malomkerék-gerendát”), melyen az 1829-es évszám volt olvasható és egy négyszakaszos vers, melynek minden szakasza egyben egy-egy találós kérdés is: 
1. „Éltemben állottam, / Holtom után járok, / Akkor állatot, most / Embert is táplálok.”
2. „Tsuda egy alkotmány, / Mert oly ház hoz mozgásba, / Mely kimegy ablakán, / S ben marad lakása.”
3. „Anya is egyszersmind, / Mely szüli leányát, / Mely csakhamar viszont / Szüli édes anyját.”
4. „Munkám az egésznek / Hasznos és nem titkos. / Első tagom: vigyázz! / De a végső: gyilkos.”
A cikk szerzőjének válaszai a találós kérdésekre: „1. Tölgyfa; míg az erdőn állt makkjával állatokat táplált. Levágták, kifaragták és malomkereket csináltak belőle. Most jár, forog s embert is táplál. 2. Malomkerék; ez a csodálatos alkotmány, kimegy a malomház ablakán, de a tengelye benn van a malomban. Ott lakik. 3. A vízikerék tengelyére, benn a malomházban, a malompad alatt van beépítve egy nagy, vastag kerék. Ezt úgy nevezik: anyakerék. Ennek oldalfogaiba belefogódznak a leánykerék fogai, melyet korongnak is neveznek. Az anyakerék mozgásba hozza a leánykereket, de a leánykerék is hajtja az anyakereket, vagyis szüli édesanyját. 4. Őrlő. E szónak első tagja: őr. Az őr vigyázz-t kiált, s ha nem áll meg, akinek szólt: lő. A végső tagja tehát gyilkos.” 
Az 1829-es évszám a malomkeréktengelyen minden bizonnyal azt jelzi, hogy az 1825-ös árvíz által tönkretett papok malmát – feltehetően Szabó Ferencnek – akkor sikerült újraépíteni. Ahhoz, hogy az egykori papok malma, vagy későbbi nevén a Szabó-féle malom a Küküllő medrének szabályozása után is működni tudjon, egy zsiliprendszerrel ellátott gátat kellett megépíteni, mely a malom működéséhez szükséges vizet beterelte a malomárokba, amely akkor már a Küküllő holtága volt. Annak ellenére, hogy egy ilyen befektetés sokba kerülhetett, a gát megépült és még jó pár évtizedig „működtette” a malmot.
A zsiliprendszerrel ellátott, fából készült gát nemcsak a malom működéséhez szükséges vizet biztosította és tartotta kordában a Küküllő vízszintjét, hanem lehetővé tette egy városi jégpálya létrehozását, működtetését is. Az 1903-ban felavatott jégpályát, a gát által megemelt vízszintnek hála, ősszel egy földbe ásott csatornán keresztül fel lehetett tölteni vízzel, majd tavasszal, az idény lejártával egy másik csatornán át a vizet vissza lehetett vezetni a Küküllőbe. A feltöltőcsatorna bemeneti nyílása a mai Tamási Áron utcai Küküllő-híd szombatfalvai oldalpillérének alsó feléhez volt közel. Ha megvizsgáljuk az Ugrai által készített térképen vázolt utcahálózatot, akkor megállapíthatjuk azt, hogy a mai, barátok temploma előtt elhaladó és Marosvásárhely irányába vezető – ma Tamási Áron – útnak még nyoma sem volt. A XIX–XX. század fordulójának éveiben, a folyószabályozás és az urbanizálódási folyamatoknak köszönhetően alakult ki az a városrészszerkezet Székelyudvarhely ezen részén, amely ma is észlelhető, kitapintható.
A Haáz Rezső Múzeumba került táblácska, mely az egykori város legismertebb malmának a falán jelezte a néhai hatóságok által engedélyezett vízszintet, egy letűnt kor technikatörténeti kedves kis emléke.