Mondják, hogy az év sötétebb időszaka, a tél a befelé fordulás ideje. De sokszor nehéz ezt megtenni, és sokaknak épp a magány, az elhagyatottság, a szomorúság felerősödését hozná. Mit tehetünk ilyenkor lelki egészségünkért? Felhívhatjuk például a telefonos lelkisegély-szolgálat számát, mert ott ünnepnapokon is meghallgatnak. Telman Enikő szociális és mentálhigiénés szakemberrel, az Erdélyi Lelkisegély Szolgálat önkéntesével, székelyudvarhelyi stábvezetőjével beszélgetett Asztalos Ágnes. – Mit jelent a székely ember számára a lelki egészség? Mennyire tartja fontosnak? – Ha a statisztikákat nézem, nem mondhatom, hogy vigyáznánk a lelki egészségünkre. Hétvégeken a kórházak ügyeletein például nagyon sok pánikrohamos esetet jegyeznek, sok a szorongásos beteg. Ugyanezt tapasztaljuk a Családsegítő Központban, pánikbetegséggel, depresszióval, szorongással küszködő emberek keresnek fel. Úgy tűnik, hogy a székely ember csak akkor indul meg, amikor már baj van. Ekkor viszont sokkal nehezebb segíteni. Éppen ezért azt szeretnénk elérni a telefonos lelkisegély-szolgálattal is, hogy az emberek hamarabb kérjenek segítséget. Ne várják meg, amikor már gyógyszeres kezelés kell, amikor már függőség alakul ki, vagy a gyerek is tünethordozóvá válik. – Miben áll tulajdonképpen a mentálhigiéné? – A mentálhigiéné a lelki egészség védelmét jelenti. Számomra egy szemléletmód, átszövi a szakmaiságomat. Még jobban odafigyelek, hogy az érzéseket – az enyémeket, a másik emberét – a helyükön kezeljem, hogy jobban működjön az önreflexió. A mentálhigiéné interdiszciplináris tudományág, magában foglalja a pszichológiát, a szociológiát, a pedagógiát. Mentálhigiénés szakember lehet tanár, orvos, újságíró, szociális munkás, és mindannyian tehetnek a lelki egészség védelméért. Például egyáltalán nem mindegy, hogy egy újságíró hogyan kezel egy öngyilkosságról szóló hírt. Mert lehet, hogy elindít egy újabb hullámot, de ha másképp közli, akkor felhívja az emberek figyelmét, hogy figyeljünk hozzátartozóinkra, a körülöttünk élőkre. A mentálhigiénés szemléletű tanár, ha tudja, hogy egy gyermek szülei nemrég váltak el, megérti, hogy miért agresszív, miért viselkedik furcsán, és így a helyzetet megfelelően tudja kezelni. Nem négyest ad, hanem megpróbál segíteni. A mentálhigiéné szerintem pozitív életszemléletet jelent, és nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre. – Hogyan lehetne rávezetni az embereket, hogy törődjenek lelki egészségükkel? – Erőteljesebb kampányokra, köznevelésre lenne szükség. Majdnem minden iskolában van ma már pszichológus, vannak szakemberek, de az eltelt két évtized sem volt még elég arra, hogy szélesebb körben is tudatossá váljon: nem akkor kell segítségért fordulni, amikor már ég a ház. A bajokat meg kell előzni. Éppen ezért igyekszünk minél több csatornán felhívni a figyelmet a telefonos lelkisegély-szolgálat létezésére is. – Pár hónapja indult újra ez a szolgálat. Telefonálnak az emberek? – Nem mondhatnám, hogy olyan sok lenne a hívás, de minden este egy-két ember megkeres bennünket. Van, amikor egy beszélgetés egy óránál is hosszabbra nyúlik, vannak visszatérő telefonálók. A vonal egyik végén képzett mentálhigiénés szakember áll, aki szakszerűen foglalkozik a hívó problémájával. Kapcsolati problémákkal keresnek meg gyakran, amikor a párkapcsolatban vagy a szülő–gyerek között van gond. Megjelennek a függőségek, néha egzisztenciális problémákról kíván beszélni a telefonáló, anyagi nehézségekről, munkanélküliségről, bizonytalanságról, a jövőkép hiányáról. Ugyanakkor hívásaink jelentős része krízisben lévő emberektől érkezik. – Mi történik krízishívás esetén? – A hívó ilyenkor nem lát kiutat, úgy érzi, hogy minden összezavarodott az életében. Ilyenkor a legfontosabb a meghallgatás, már ezzel nagyon sok terhet tudunk levenni a válláról. Öngyilkosság veszélye esetén konkrétabban próbálunk beavatkozni, igyekszünk megtudni, hogy hol van, mit csinál, direkt tanácsokat adunk, hogy mit tehet, hová fordulhat, megkérjük, hívjon vissza másnap. Igyekszünk támpontokat nyújtani, felvillantani egy jövőképet, együtt körüljárni a problémát, kibogozni, ami a krízishez vezetett. Ilyenkor mintha sokkal jobban elfogadnák az idegen tanácsait. Megerősítést kapnak tőlünk. Érdekes, hogy nemcsak Székelyföldről, hanem egész Erdélyből hívnak, Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig több településről is. – Ünnepekkor is van szolgálat? – Igen, karácsony, szilveszter estéjén is 19–23 óra között fogadjuk a hívásokat. De írni is lehet nekünk, akár levélben! Elég sok levelet kapunk, néha elég súlyos üzenettel. És ami szép, gyakran később is jelentkeznek az emberek, sőt felismerik, hogy milyen jó lett volna, ha korábban meglépik a segítségkérést. – Megyénk a statisztikák élén áll a befejezett öngyilkosságok tekintetében. E mögött sokszor kezeletlen depresszió, egyéb pszichés gondok állnak. Hogyan látja, miért nem jutnak el az emberek a szakszerű segítségig? – Ha minket felhívnak, mi mindig tudunk ajánlani a lakóhely közelében szakembert. Gyakran épp a beszélgetés hatására jut el oda a hívó, hogy segítséget kellene igénybe vegyen. De egyébként én úgy látom, mint már említettem, hogy gyakran csak a sürgősségi ügyeleten jelennek meg az emberek, például pánikrohammal. Így elkerülhetnek pszichiáterhez, aki felírja a gyógyszert, amit aztán a beteg vagy beszed, vagy nem. És van, aki az eset hatására pszichológus segítségét is igénybe veszi. De az az érzésem, hogy elég nagy százaléka az embereknek továbbra sem tesz semmit. Azt szokták mondani: „Á, ez nem egy komoly betegség, elmúlik magától a depresszió is, most egy kicsit szomorú vagy, de szedd össze magad, te többre vagy képes, gondolkodj pozitívan…” Igen ám, de ezek az üzenetek nem segítenek, hanem még ronthatnak is a beteg állapotán. – Milyen hiedelmeket kellene leépíteni? – Talán a legfontosabb az, hogy ha az ember pszichológushoz fordul, az nem azt jelenti, hogy elmebeteg. Szerintem ez a legnagyobb tévhit, és emiatt nem jutnak sokan segítséghez, hogy nehogy megtudja valaki, mert akkor azt mondják, hogy vele baj van. Beteg az ilyen ember? Nem, van egy elakadása, egy problémája, amit meg kell beszélni. Gyakran kérdezik, hogy miért mondjam el egy idegennek, hogyan tud ő engem megérteni. Lehet, hogy nem megfelelő, támogató a környezet hozzállása, vagy az illető nem bízik meg senkiben, akkor még mindig jobb egy szakembert megkeresni, mint egyedül maradni a teherrel. Ami végzetes is lehet… A férfiak lelki egészséghez, segítségkéréshez való hozzáállásán is változtatni kellene. Nagyon nehéz őket rábírni, hogy beszéljenek érzelmeikről, magukról. Miközben az öngyilkosság, alkoholfüggőség szempontjából veszélyeztetettebbek a nőknél. Itt mifelénk a befejezett öngyilkosságok elkövetője mind férfi, és többségük 45–50 év közötti. Haláluk mögött gyakran kezeletlen depresszió áll. – Ki segíthetne még a megelőzésben? Az egészségügy? – A családorvosoknak is lehetne ebben szerepük. Sajnos viszont, hogy az orvosi egyetemeken a pszichológiai képzés gyenge. Pedig ma már jól tudjuk, hogy az öngyilkosságot megelőző állapotban már vannak jelzések (a szakirodalomban a cry for help jelenség – szerk. megj.), és gyakran ilyenkor felkeresik a környezetükben élő „fontos” személyeket, az orvost, a papot. Megfelelő képzéssel és szemlélettel sok esetben ki lehetne szűrni azokat, akik veszélyben vannak, észre lehetne venni a beszűkült tudatállapotot, az önmaga ellen fordított agresszió jeleit. Jó lenne, ha ekkor közbe tudnánk lépni. A civil szféra is sokat tehetne. Vannak ilyen kezdeményezések, de még többre lenne szükség, ami a lelki egészségvédelem fontosságáról szól. Több önismereti csoport indítása is hasznos lenne. Pozitív jelenség viszont, hogy ha a gyermekkel valami gond van, akkor a szülők többsége már felkeresi a szakembert. Segíthetne az is, ha az ezen a szakterületen dolgozók együttműködnének. Ha lenne partnerség a pszichiáter, a pszichológus, a mentálhigiénés szakember között. Ha a pszichiáter a gyógyszer mellé a pszichoterápiát is felajánlaná a betegnek. Mert ez a kettő sok esetben együtt jár! – Beszélünk ma már ünnepi stresszről, az év vége a sok feladattól, a rövidebb nappaloktól amúgy is nehéz periódus. Mit lehet mondani ilyenkor az embereknek? – A reményt igyekszünk fenntartani. És elérni azt, hogy vegyük észre a mindennapok apró örömeit is. Az ember gyakran vágyik valami nagyra, és azt hiszi, ha azt eléri vagy megkapja, mennyire boldog lesz majd. De ez a boldogság is csak pillanatnyi állapot. Viszont ha a kis lépések is jó érzéssel töltenek el, akkor könnyebb. Milyen jó, hogy fel tudtam kelni, mert van, akinek ez nem lehetséges. Milyen jó, hogy van munkahelyem, szépek a gyerekeim, vagy valami jót tettem. Az apró örömök összeadódnak. Nagyon fontos ez, akkor is, ha arra gondolunk, hogy hányan élnek magányosan. Ünnepekkor felerősödhet sok rossz érzés, de hát itt vagyunk mi, hívhatnak, hívjanak! Hiszen nekünk is jó érzés az, ha tudunk segíteni. Szinte együtt izgulunk a hívóval, hogy tudjon átlépni a nehézségein.