Közelednek az év végi ünnepek, napról napra több termék jelenik meg az üzletek polcain: az emberek többsége óriási készleteket halmoz fel ilyenkor, amit most megkétszerez a járványügyi helyzet és az ebből fakadó pánikvásárlás. A zavarba hozó kínálat nem kellene azt jelentse, hogy mindent meg kell vennünk, mégis megfigyelhető a tendencia, hogy egyre többet vásárolunk, többnyire feleslegesen. A felhalmozott tárgyak és mindenféle külsőségek mellett keveset beszélünk a hatalmas méreteket öltő élelmiszer-pazarlásról, ami ebben az időszakban talán még hangsúlyosabb, mint máskor. Nyilván, rájátszanak erre a nagy bevásárlóközpontok ravasz fogásai, a halk, nyugtató zene, a szépen elrendezett polcok, a megfelelő magasságban elhelyezett étel- és italfotók, mégsem háríthatjuk a felelősséget külső tényezőkre. A pazarlás – de sokkal kifejezőbb, ha pocsékolásnak mondjuk – modern korunk, életvitelünk velejárója lett: az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint Romániában évente több mint 1,7 millió tonna élelmiszert dobunk ki. Nem mintha olyan jól menne a sorunk, hiszen a keresetünkhöz képest itt pazarolunk a legtöbbet az uniós átlaghoz viszonyítva. A fogyasztói társadalom alapelve – vedd meg, majd dobd ki és vegyél másikat – az élelemvásárlásra szabva így néz ki: vegyünk még ebből is jó néhány darabot, mert olcsó, majd csak elfogy. Vagy nem, és a szemetesben végzi… A túlfogyasztás jelensége a huszonegyedik század betegsége: szinte fuldoklunk a ruhafélék, elektronikai cikkek, háztartási eszközök hegyei alatt, miközben alig néhányra lenne szükségünk a mindennapokban. Ahányszor idős emberekkel beszélgetek, mindig ámulatba ejt az a csodálatos egyszerűség, ami az életüket átjárja. Nem fogyasztóként éltek, s a megtermelt vagy nehéz munkával megszerzett élelemnek, pénznek értéke és helye volt, van a fontossági listán. A járványhelyzet kissé visszafogott minket is, de még mindig túlfogyasztunk, és még remek ürügyeket is találunk hozzá: egész évben szenvedtünk a járvány miatt, legalább karácsonykor éljünk (költekezzünk) úgy, mintha nem létezne! Nyilván, örülnek a kereskedők, hogy már bánatunkban, elkeseredettségünkben is vásárolunk, halmozunk. De ha már tesszük, legalább legyen a megvásárolt termék helyi és olyan, aminek valóban helye és értéke lesz az ünnepi asztalon. Lőrincz Csaba