Sajnos, az idő múlását nem tudjuk megállítani. Az óramutató, a múlt kötelékeivel mit sem törődve, halad a biztos jövő felé. Ilyenkor az újesztendő küszöbén nosztalgiával gondolunk az elmúlt időszakra. Óhatatlanul mérlegelünk, próbáljuk felmérni a megtett utat. Mi az, amit elképzeléseinkből, álmainkból sikerült megvalósítani, s mi az, amit elmulasztottunk. Töprengve elmélkedünk. Vajon könnyelmű, meggondolatlan kijelentésünkkel akarva-akaratlanul kiknek okoztunk fájdalmat és kikkel szemben lehettünk volna megértőbbek, elnézőbbek. Ha kissé magunkba szállva helyet adunk az önvizsgálatnak, s feltesszük önmagunknak a kérdést: vajon minden esetben képesek voltunk-e kellő megértéssel, gyöngédséggel, türelemmel és szeretettel viszonyulni embertársainkhoz, családtagjainkhoz, szeretteinkhez? A felelet szinte jön önmagától, hát igen, tehettünk volna többet is mások boldogulásáért. Az emberiségnek egyetlen cselekedete van, amely árnyéktalan, felhőtlenül tiszta, az a cselekvés, amelyet a szeretet szellemében valósítunk meg. A sors iróniája, hogy legtöbbször azokat bántjuk és sértegetjük, akik nagyon közel állnak hozzánk, akiket szeretünk. Éppen ezért ezek a sérelmek fájdalmasnak tűnnek, és kihatással vannak mind az érzelmi, mind a lelki világunkra. A mai rohanó, pénzt hajhászó világunkban nagyon fontosak a mély emberi kapcsolatok: megértés, bizalom, hit, gyöngédség, szeretet. Mi magyarok hajlamosak vagyunk az elégedetlenségre. Sokan hiszik és vallják, hogy a boldogság egyik legfontosabb alapfeltétele az, hogy sohase próbáljuk magunkat azokhoz hasonlítani, akik nálunknál jobb anyagi feltételekkel rendelkeznek, s látszólag jobban élnek. Hisz ők a lelki szegények. Lelki szegények, mert nem rendelkeznek azokkal a nemes emberi tulajdonságokkal, amelyek képessé teszik a mindennapi apró örömök átélésére. Vörösmarty szavaival élve: Ne nézz, ne nézz vágyaid távolába, Egész világ nem a mi birtokunk, Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk. A 2017-es esztendő egyaránt tartogatott számunkra meglepetéseket, sikereket, amelyeknek többé-kevésbé mindannyian részesei voltunk. Kétségtelen, a sikereink mellett vannak beteljesületlen álmok és célkitűzések, amelyeket bölcsen elfelejtünk, s a reménytelenség ködfátyolában hagyjuk elenyészni őket. Kénytelenek vagyunk elfogadni azt a szomorú valóságot, miszerint az élet csodálatos szépségének és gyönyörűségének a sikertelenség egy nemkívánatos kísérője, velejárója, akárcsak fénynek az árnyék. Mennyire csodálatos Dézsi Zoltán meglátása: Jó lenne újra emléket idézni, elűzni csúnya álmokat. Jó lenne az időt visszahívni, Számon kérni tőle mindent, mindent, mi elmaradt. Vannak, akik örökre eltávoztak sorainkból, ők már csak lélekben lehetnek velünk, kívánjuk, pihenésük legyen csendes. Ami a jövőt illeti, kérem, legyenek derűlátók, hisz minden kornak megvan a maga szépsége, a maga varázsa. Engedjék meg, hogy soraimat egy jókívánsággal zárjam: Legyenek vidámak, mint a tavasz, tudjanak forrón szeretni, mint a nyár. Szívük legyen gazdag, mint az ősz, de lelkük, mint a tél, maradjon mindig hófehér. Kívánom, hogy a jövő mindenki számára legyen a beteljesedés időszaka. Elképzeléseik, vágyaik maradéktalanul valósuljanak meg, s ehhez kívánok jó egészséget, boldogságot. Bort, búzát, békességet az új esztendőben. Nagy Jenő, Csíkszereda [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]