Hirdetés

Meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját

Meghosszabbították 2026 végéig az alapvető élelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását, a törvénytervezetet szerán döntő házként fogadta el a képviselőház.

HN-információ
Meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Bevásárlókocsi alapvető élelmiszerekkel. Marad az ársapka Fotó: Hodgyai István

Év végéig érvényben marad az alapélelmiszerek árréssapkája, amely eredetileg június végén járt volna le, a képviselőház döntő házként elfogadta az RMDSZ által kezdeményezett jogszabály-módosítást – közölte lapunkkal tegnap az RMDSZ. A Digi24 beszámolója szerint a képviselőházban 292 képviselő szavazott mellette, egy ellene, egy pedig tartózkodott. Az intézkedés tizenhét alapvetőnek minősített élelmiszer-kategóriára vonatkozik. A jogszabálytervezet indoklása szerint a hatóságok úgy vélik, hogy az intézkedés szükséges az agrár-élelmiszeripari piac egyensúlyának fenntartásához és a fogyasztók védelméhez a magas inflációs környezetben. A dokumentum szerint az intézkedések várhatóan mérséklik vagy megszüntetik a jelenlegi helyzet kedvezőtlen hatásait, hozzájárulnak a romániai mezőgazdasági piac egyensúlyának megőrzéséhez, valamint a növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságok, illetve a hazai feldolgozók működőképességének fenntartásához.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A jogszabály hatálya

Az Agerpres szerint az ár­réskorlátozás a következő termékekre vonatkozik: 300-500 grammos fehér kenyér, 1,5 százalék zsírtartalmú tehéntej (1 l), tehéntejből készült telemea sajt, tehéntejből készült, 3,5 százalék zsírtartalmú joghurt, legfeljebb 200 grammos kiszerelésben, 000-s fehér búzaliszt (1 kg), kukoricadara (1 kg), M méretű tyúktojás, napraforgóolaj (legtöbb 2 literes kiszerelésben), friss csirkehús, friss sertéshús, friss zöldség, friss gyümölcs, fehér burgonya, cukor (1 kg), 12 százalék zsírtartalmú tejföl, vaj (legtöbb 250 grammos kiszerelésben), szilvaíz (legtöbb 350 grammos kiszerelésben). A kereskedelmi árrés korlátozását eredetileg 2023-ban vezették be az infláció gyors növekedése és az élelmiszerek drágulása miatt.

RMDSZ: indokolt az intézkedés

Az RMDSZ közleményében emlékeztetett: az árrés lejárati idejét módosító javaslatot Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter kezdeményezésére az RMDSZ képviselői, Kolcsár Károly, Könczei Csaba és Magyar Lóránd-Bálint nyújtották be. Tánczos Barna korábban közösségi oldalán úgy fogalmazott: az intézkedést addig kell fenntartani, „ameddig a magas infláció nyomást gyakorol a háztartásokra”. Az RMDSZ közleményében idézte Könczei Csaba és Magyar Lóránd parlamenti képviselőket. Szerintük az árréskorlátozás hozzájárult több alapélelmiszer árának stabilizálásához, ezért indokolt annak év végéig történő meghosszabbítása. Úgy vélték, az intézkedés segíthet fékezni az áremelkedést, megőrizni a lakosság vásárlóerejét és kiszámíthatóbbá tenni a családok mindennapi kiadásait.

Nem mindenki örül a döntésnek

A Digi24 ugyanakkor arról írt, hogy az intézkedés meghosszabbítását a kereskedők és a gazdák képviselői többször is bírálták. Szerintük az árréskorlátozás torzítja a piacot, mert a kereskedők más, a szabályozás hatálya alá nem tartozó termékek árában próbálják ellensúlyozni a kieső nyereséget. A gazdaszervezetek képviselői arra is figyelmeztettek, hogy a szabályozás terhei végső soron a termelőkre hárulnak, egyes tejtermelők például szerintük önköltségi ár alatt kénytelenek értékesíteni a tejet.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!