A példamutatás erejében hisz, és hosszú távú célokért is próbál tenni Gálfi Árpád, ugyanakkor a kézzelfogható megvalósításokat is fontosnak tartja. Feszes munkatempót diktál a hivatalban a polgármester, a kudarcokat pedig olyan leckének veszi, amiből tanulni lehet. Bár nem tagadja, hogy néha autoriter vezetőnek láthatják, azonban úgy véli, ugyanaz a Gálfi Árpi maradt, aki polgármestersége előtt volt. – Emlékszik még, hogy a múlt év elején mit tartott a legfontosabb elérendő célnak? – Természetesen emlékszem. Elsődleges célként azt határoztuk meg, hogy egy megtorpant Székelyudvarhelyt visszaállítsunk az őt megillető rangos helyre a régióban. Azt fogalmaztuk meg, hogy Székelyudvarhely olyan várossá váljon, ahova az elvándorolt értelmiségnek, a képzett munkaerőnek is érdemes legyen hazatérnie. Én úgy érzem, de a visszajelzésekből is ezt lehet érezni, hogy elkezdtünk kézzelfogható, érezhető, tapasztalható lépéseket tenni ennek érdekében. Ha jól emlékszem, többször is elmondtam, hogy egy város életét, életkörülményeit, hangulatát képtelenség pár hónap alatt megváltoztatni. Több évre, ha úgy tetszik, több mandátumra lenne szükség, hogy megvalósíthassam a kitűzött céljaimat. – Mit sikerült már megvalósítani? – Hosszú távon tervezett stratégiánk első lépéseit elkezdtük, az IT-park projektünkkel, valamint egyéb területeken is a megfelelő körülmények megteremtésével már jó úton haladunk. Elmondhatom, hogy ma már a székelyudvarhelyi gépkocsivezetők autói több mint 400 helyen nem csattannak nagyot, ahol eddig megsüllyedt kanálistetőket kellett kerülgetniük, majdnem félezer aknatetőt aszfaltszintre emeltettünk. Nagyon sok utcát kátyúztunk és nyolc utcát teljesen újraaszfaltoztunk, a városközpontban eltűnt az oszlopok közül a borzalmas látványt nyújtó kábelrengeteg, szennyvízvezetéket, csapadékelvezető rendszert építettünk több utcában, folytattuk a távhőszolgáltatás rendszerének építését, játszótereket újítottunk fel, a Haáz Rezső Múzeum parkrésze is elkészült, a Kipi-Kopi napközinél igényes, gyönyörű tér épült, ahol még a jövő évre maradt a sportpálya és a lelátó kialakítása. Az eddigieknél színvonalasabb városi rendezvények szervezésére törekedtünk, a kulturális, illetve sportrendezvények minőségben és mennyiségben is javultak, ingatlanokat, területeket vásároltunk a városnak, hogy a jövőre tervezett fejlesztéseket is folytatni tudjuk. Szóval nem tétlenkedünk, pedig – ahogy mondani szokás – nem is volt kampányév… – Másfél éve tölti be a polgármesteri funkciót, bizonyára most már rutinosabb a városatyai mindennapi feladatok, a reprezentációs alkalmak tekintetében. Hogyan hangolódott rá ezekre emberileg? – Az elején szokatlan volt, de – ha lassabban is – kezdem megszokni, hogy nem elég a hivatali munkát koordinálni, nem elég a városban zajló munkálatokat, fejlesztéseket figyelemmel kísérni, ellenőrizni, számon kérni, hanem olykor ünnepeken, rendezvényeken is képviselni kell a várost. Igyekszem jelenlétemmel megtisztelni minden olyan rendezvényt, ahová meghívnak, de be kell látnom, néha ez lehetetlen. Egyetlen vezető sem képes arra, hogy egyszerre több helyen ott legyen. Megragadnám a lehetőséget, hogy most is megemlítsem: semmilyen hátsó gondolat, semmilyen előítélet, vagy politikai rafináltság nem áll egy-egy esetleges hiányzásom mögött, ha valahol mégsem tudnék megjelenni. Egyszerűen emberileg képtelenség eleget tenni minden felkérésnek, főként akkor, ha éppen külföldön, vagy távol vagyok a várostól. – Ön milyen stílusú vezetőnek tartja magát? Inkább autokratikus, demokratikus, avagy liberális? – Mosolyognom kell… Köztudottan keresztény, konzervatív, nemzeti értékeket vallok. Liberális ilyen módon semmiképpen nem tudok lenni. Nemcsak politikai szempontból, de vezetőként sem mondhatom liberálisnak magam. Én inkább hajlanék arra, hogy demokratikus vezetőnek tartsam magam, de visszahallom, hogy vannak, akik autokratikusnak látnak. Ha a fegyelem, a megfelelő munkamorál, a szorgalom, a precíz munka elvárása, megkövetelése azt jelenti, hogy autokratikus a vezető, akkor vállalom. Azt vallom, hogy a jó vezető nem a csapat mögött kullog és hajtja a többieket, hanem a csapat élén halad és elvárja, hogy kövessék. Tudom, sokak számára ismeretlen volt eddig, hogy a városatya bent van reggeltől késő estig a hivatalban, vagy ha távol is van az irodájától, de a város érdekében dolgozik. Én ezt teszem, és úgy érzem, példamutatás terén nem állok rosszul. – Jó kommunikációs készség, határozott, magabiztos fellépés, jó szervezőkészség, motiváló erő, kompetencia, szakmai hozzáértés, példamutatás. A szakértők szerint ezek a jó vezető alapvető tulajdonságai. Ezek közül ön mit tart leginkább erősségének? – Határozott fellépés, magabiztosság, motiváló erő, és mindenképpen a példamutatás. – Többször elhangzott az elmúlt időszakban, hogy a polgármesteri hivatalt barátságosabb, hatékonyabb intézménnyé kívánja alakítani. Hol tartunk ezen az úton? – Szerintem jó úton haladunk. Az ügyfelek, városlakók kiszolgálása, ügyeik kezelése sokkal barátságosabb, emberibb és szervezettebb is. Biztosan vannak kivételek, létezhetnek egyedi esetek, amikor valakinek a problémáját semmilyen törvényes úton nem lehet megoldani, és az illető esetleg elégedetlen a helyzettel, de mindig lesznek ilyenek – sajnos. A hivatal belső működése is egyre jobb, a dokumentumkezelő informatikai rendszer segítségével sokkal hatékonyabbá vált az ügyiratok követése, kezelése, nyomon követhetősége, tárolása is. A belső kommunikáció terén is óriási fejlődést látok, miközben még nagyon sok javítanivalónk van. De lassan megtanulok bizonyos dolgokhoz, folyamatokhoz türelmesebben viszonyulni… Közben be kell látnom: nem könnyű. Mármint a türelem gyakorlása nem mindig könnyű, főleg feszültebb, pergősebb napokon, amikor ég a körmünkre a gyertya. Mert ilyen is előfordult már. Talán még az is eredmény hivatalon belül, hogy a munkatársaim előtt nyitva áll az ajtóm, mindenkivel közvetlenül, emberként, munkatársként beszélgetek. Állítólag ez sem volt így minden előző városvezető idején… – Hogy érzi, mennyire maradt közvetlen a lakossággal való kapcsolata? – A városlakókkal közvetlennek érzem a kapcsolatomat. A hivatalos ügyeik orvoslásának esetén lakossági fogadóóráimon szoktam fogadni őket, de kötetlenül, a városban járva-kelve mindenkivel közvetlen beszélgetésbe kezdek, ha leszólítanak. Sokat vagyok kint az utcán az emberek között, valamint rendezvényeken is találkozom nagyon sok városlakóval. Nem érzem úgy, hogy bárki is kifogásolhatná a viszonyulásomat az emberekhez. Úgy érzem, ugyanaz a Gálfi Árpi maradtam, mint aki polgármesterségem előtt voltam. Előfordul olyan eset is, amikor olyan ügyekkel keresnek fel, amiben tanácsot tudok adni, de segíteni nem tudok, mert nem tartozik a hatáskörünkbe az ügy. Például szomszédok közötti telekvitában nem tudok igazságot szolgáltatni, mint ahogy olyan egyéb ügyben sem, ami kizárólag jogi úton intézhető. Ezzel ellentétben, ha olyan esetben kérik a segítségemet, ami a hivatal hatásköre, akkor kivétel nélkül mindig segítünk, és amennyiben nem ütközik törvénybe a dolog, mindig megtaláljuk a megoldást. – Hogyan értékeli az elmúlt esztendő önkormányzati munkáját? Mit tart jónak, mi az, amit kudarcként élt meg? – Az önkormányzat, a városi tanács munkáját sokkal eredményesebbnek tartom, ha az előző évekhez hasonlítom, de nem állítom, hogy nem lehetett volna még többet, még jobban, még eredményesebben dolgozni. Kívülről is olyan visszajelzések érkeznek, hogy hála Istennek elmaradnak az előző években tapasztalt viszálykodások, ma már nem tapasztalni azt a mély ellenségeskedést a frakciók között, mint régebben. Kudarcnak nem nevezném, de néha úgy vélem, hogy az ellenzék frakciója megalapozatlanul, ok nélkül akadékoskodik, kötekedik. Amikor építő a kritikájuk és jogos, olyankor mindig fontolóra vesszük észrevételeiket, és be is építjük döntéseinkbe. – Készítsünk egy gyors leltárt: az elmúlt év 3 legnagyobb megvalósítása, 3 kudarca és a 3 legfontosabb, jövőre vonatkozó terv. – Elég sok mindent megvalósítottunk az elmúlt esztendőben. Minden projektünkért más-más munkatárs volt a felelős. Nagy igazságtalanság lenne részemről rangsorolni a megvalósításokat, ezzel is kiemelve egyes kollégákat és háttérbe taszítani másokat. Mindegyik megvalósításunk kifejezetten fontos a város számára. Amit más kudarcnak nevez, azt én valóban tanítóeszköznek tartom, ami által okulunk esetleges mulasztásainkból. Így inkább nem is kudarcokról beszélnék, hanem úgy fogalmaznék, hogy volt részünk az idén pár leckében is, amiből tanulhattunk. A jövőre nézve is érvényes: nincs három legfontosabb terv. Nagyon-nagyon sokat szeretnénk dolgozni a 2018-as évben is. Ha a Jóisten megsegít, folytatjuk az utcák felújítását, játszóterek, közterek felújítását, intézmények épületeinek javítását. – Nemrég egy tanácsülésen említette, hogy sikerült felkeresnie Udvarhely összes testvérvárosát. Miért tartja fontosnak ezeket a kapcsolatokat, mit vár el tőlük? – Amikor egy sokgyerekes családból a testvérek időnként felkeresik egymást, akkor általában önzetlenül, a testvéri kapcsolat ápolása és a szeretet jegyében teszik ezt, nem várva különösebb dolgokat a találkozásoktól. Úgy gondolom, hogy a testvérvárosi kapcsolatok nem azért születnek, hogy papíron egyre több ilyen megállapodást őrizzünk a polcainkon. Ezeket érdemes életben tartan, ápolni. Soha nem lehet tudni, hogy ki, mikor segíthet a másikon, ha baj van. Legutóbb például Budapest testvérváro­sunk jóvoltából egészíthettük ki az ünnepi díszkivilágító elemeinket, így került ünnepi fény a központtól távolabb eső utcákba is. Jó tudni, hogy számíthatunk egymásra… – Hogyan töltődik fel Ön, mi ad erőt a munkájához? – A hitem ad erőt. A Jóisten segítségével és az Ő kegyelméből hiszem, hogy érdemes becsülettel, tisztességgel, szorgalommal tenni a városért, és abban is hiszek, hogy ez a mentalitás, ez a tempó ragályos, egyre többen kezdenek el hinni ebben körülöttem is. A feltöltődés forrása számomra mindenképpen a családom. Elég szeretteim között lenni, elég ránézni a kis unokámra, gyönyörködni bennük és… feltöltődöm. Asztalos Ágnes