Közel 10 éve (a földek és az erdők esetében még több ideje) húzódik a jóvátétel, illetve a visszaszolgáltatások zűrzavaros ügye, mármint azon ingatlanoké, amelyeket abuzív módon, pontosabban törvénytelenül „sajátított ki” a kommunista hatalom, azok egykori tulajdonosaitól, magánszemélyektől és jogi entitásoktól egyaránt. Ez utóbbiak esetében mindenekelőtt a vallási felekezetek tulajdonában lévő jelentős értékű ingatlanokról van szó. A vonatkozó jogszabályok eleve „fércmunkának” bizonyultak, s azok utólagos gyakori módosítása sem nagyon vitte előbbre a dolgokat.

Fotó: Domján Levente

Az 1945 és 1990 között a magánszemélyektől „eltulajdonított” ingatlanok visszaszolgáltatásáról vagy az esetenkénti kárpótlásról a 2001/10-es törvény rendelkezett, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy próbálkozott meg a jóvátétel egyébként egyszerűnek nem ígérkező véghezvitelével. Nem sok sikerrel, s ezelőtt hét évvel jelent meg ama 2013/165-ös törvény, amely a visszaszolgáltatás folyamatát volt hivatott véglegesíteni. Mondanunk sem kell, hogy ismét sikertelenül, időközben pedig szinte egymást érték az újabb és újabb módosítások és kiegészítések. Elszabott visszaszolgáltatás Jogszabályozásban nem volt hiány, de igen a visszaszolgáltatásban, s jelenleg is több ezer kérés, illetve dokumentáció vár megoldásra, jobbára az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Szakhatóságnál. Nagyjából hasonlóképpen alakult a helyzet azon ingatlan javak visszaszolgáltatása tekintetében, amelyek egykoron a vallási felekezetek tulajdonában voltak, s amelyek esetében a 2000/94-es sürgősségi kormányrendelet szabta meg az ügyrendezés módozatait. Mi azt mondanánk, hogy elszabta, mert az egyházi vagyon visszaszolgáltatása sem bizonyult operatívnak, sem érdemlegesnek, mindenekelőtt a történelmi egyházaink vonatkozásában. A folyamatot lényegében a bürokratikus ügyintézés, az akadozó visszaszolgáltatás, a pereskedés, az ellentmondásos bírósági döntések és esetenként a visszaigénylési kérések megalapozatlan visszautasítása jellemezte. Idetartozik az is, hogy az említett sürgősségi kormányrendeletet utólag ugyancsak többször is módosították és kiegészítették. Szintén nem sok eredménnyel. A Hivatalos Közlönyben a minap megjelent egy újabb törvény, amely révén bizonyos pontosító jellegű módosításokat eszközöltek a fentebb említett két jogszabály egyes előírásain. A 2020/22-es törvényről van szó, amely március 21-től vált hatályossá. Vélelem… Az RMDSZ 14 honatyája még az elmúlt év júniusában nyújtott be egy törvénytervezetet, amely révén módosítani kívánták a már említett 2013/165-ös törvényt, valamint kiegészíteni az ugyancsak említett 2000/94-es sürgősségi kormányrendelet 4-es szakaszát. A képviselőház állandó bürójában a javaslat ismertetésére 2019. június 26-án került sor, s még aznap átkerült a szenátushoz. Ott az alkotmány előírta a határidő túllépése következtében október 21-én hallgatólagos elfogadásra került sor, majd két nap múltán a törvénytervezet átkerült a képviselőházhoz. Ott kissé körülményesebben alakultak a dolgok, de a lényeg az, hogy február 11-én azt a képviselők 261 szavazatával elfogadták (egyébként a jegyzőkönyvben egyetlen ellenszavazat és 8 tartózkodás is szerepel). Közel egy hónap telt el az államelnöki hivatalhoz való megküldésig: Klaus Johannis március 2-án kapta kézhez a törvényt, s majd 18-án a 2020/200-as dekrétumával kihirdette. Nincs szó egy terjedelmes törvényről, az alig néhány soros. Ami a 2013/165-ös törvényt illeti, a módosítás abban áll, hogy a visszaszolgáltatási döntés tárgyát képező ingatlan felértékelésére az érvényes közjegyzői értékrács révén kerül sor. Azt pontokban fejezik ki, egy pont értéke pedig egy lej. A közjegyzői értékrács fogalmának meghatározását is némileg átírták, s az új megszövegezésben az egy piactanulmány, amelyet közjegyzői kamarák valósítanak meg, s azok információkat tartalmaznak azon sajátos ingatlanpiaci minimális értékekre vonatkozóan, amelyek érvényesültek a megelőző esztendőben, s amelyeket aktualizáltak a fiskális eljárási törvénykönyv vonatkozó előírásainak feltételei közepette. Az egyházi vagyonok visszaszolgáltatására vonatkozó 2000/94-es sürgősségi kormányrendelet 4-es szakasza kiegészült egy újabb bekezdéssel, a (6)-ossal, amely értelmében amennyiben egy kérelmezett ingatlan esetében nem bizonyítható formálisan az állam általi abuzív átvétel az adott ingatlan pedig az állam vagyonállományában találtatik vagy találtatott, vélelmezhető, hogy annak az ingatlannak az átvétele abuzív volt. Az abuzív átvétel vélelme elhárítható az ingatlan birtoklója által a bíróság előtt bárminemű bizonyító eszköz révén. Ez lényegében azt jelenti, hogy a jelenlegi tulajdonosnak kell bebizonyítania, hogy ő igenis törvényesen birtokolja azt az ingatlant és nem abuzív módon, azaz törvénytelenül került birtokába egy adott pillanatban. Majd meglátjuk, hogy most a törvény hatályba lépését követően ez az új előírás mennyire, illetve milyen mértékben lesz „üdvös” az egyházak számára a még vissza nem kapott ingatlanjaik visszaigénylése szempontjából.

Hecser Zoltán