Ez év szeptember–októberében – telekkönyvezést intézendő – számos hivatalt kellett felkeressek. Ezekben a hivatalokban kaptam hideget-meleget, és a számomra legérthetetlenebb meglepi a Vízügynél történt. Itt azt a felvilágosítást kaptam, hogy ők csak a Maros és az Olt folyókkal foglalkoznak, a szintén a megyénkben eredő Tatros folyó Bákó megyéhez tartozik. Egy kis utánajárással megkaptam a bákóiak telefonszámát, és a bejelentkező hölgynek elmondtam a problémámat. Már ekkor feltűnt, hogy ez a tisztviselőnő mennyire udvarias és segítőkész, olyan aprólékosan elmagyarázta, hogy kit keressek és hogy hol van a hivatal, hogy csukott szemmel is odataláltam volna. A kellemes meglepetéssorozat folytatódott. Az iroda személyzete azzal fogadott: már vártak rám. A folyosón várakozó nejemet is beinvitálták, leültették, kávéval, üdítővel, süteménnyel kínáltak. Villámgyorsan intézték a papírosaimat, és noha a nagyfőnökük értekezleten volt, oda is elment az egyik hölgy, hogy aláírassa azokat az igazolásokat. Az már csak hab volt a tortán, hogy megérdeklődték számunkra, mikor van buszjárat Bákóból Comănești felé. Épp aznap sztrájkoltak a buszsofőrök, ezért addig telefonálgattak, míg találtak nekünk egy megfelelő járatot. Én egész idő alatt csak ámultam-bámultam, ennyi jóindulattal és segítőkészséggel mostanáig még egyetlen hivatalban sem találkoztam. Ez az októberi nap tartogatott számunkra még egy nagyon szép meglepetést. Comănești-en két órát kellett várakoznunk a vonatra, és ezalatt eljutottunk a Dimitrie Ghika- (ez nem elírás, így írták a nevüket ezek a főurak) kastélyhoz. Az eléggé impozáns épület pillanatnyilag múzeum, de közelebbről vissza fogják szolgáltatni a Ghika család örököseinek. A múzeumban van néprajzi részleg, állandó vadászati és modern festészeti kiállítás. S mit ad Isten, itt is egy nagyon udvarias, kedves és alaposan felkészült hölgyet ismerhettünk meg, aki nagy lelkesedéssel kalauzolt a múzeumban. Ami teljesen lenyűgözött, az egy időszakos, egész termet elfoglaló szobrászati kiállítás volt. A művész neve, Theodor Teofil Doagă, semmit nem mondott nekem, de a kiállított művei egyszerűen főbe kólintottak. A szobrász márványból, bronzból, kőből és fából olyan csodálatos alkotásokat hozott létre, amelyek szerintem bármelyik fővárosi kiállítóteremben megállnák a helyüket. Én nem vagyok szobrász, sem műkritikus, de Európa-szerte jártam már jó pár galériában, múzeumban, így van egy elég komoly összehasonlítási alapom. Fellelkesedve a nagyszerű élményen, elhatároztam, lobbizni fogok, hogy mások is nézzék meg ezt a szenzációs kiállítást: nejem felrakta a közösségi oldalra az ott készült fotók egy részét; magam pedig a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vezetőségét próbáltam rávenni arra, hogy szervezzenek tanulmányi kirándulást Comănești-re. Most kíváncsian várom, mennyire volt eredményes a „propagandamunkám”... Gál Péter, Csíkszereda