Hirdetés

Üdvözlet a székelyeknek Japánból

Kilencvenszázalékos páratartalommal dúsított harmincegy fokos melegből üdvözölte a székelyeket lapunkon keresztül Japánból Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Fukuokában vasárnap kezdődik a póló-világbajnokság, ahol mind a magyar férfiak, mind pedig a nők célja a döntőbe jutás, s ezzel együtt az olimpiai kvótaszerzés.

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 8 perc
Üdvözlet a székelyeknek Japánból
A magyar lányok japán pólósok társaságában. Népszerűség

Vasárnap érkeztünk meg Japánba, hétfő óta intenzíven edzünk, az amerikai válogatottal gyakorolunk – jelentette lapunknak a Kyushu szigetén fekvő, közel félmilliós fürdővárosból, Oitából Bíró Attila. A magyar női válogatott szövetségi kapitánya örömét fejezte ki, hogy a magyar nagykövetség munkatársainak segítségével sikerült találni egy megfelelő méretű uszodát, hiszen arrafelé rendszerint mindössze 1,40 méteres mélységűek a medencék, ami sok mindenre megfelelő, kivéve a vízipóló gyakorlásához.
A játékosok akklimatizációja mostanra megtörtént, ám ez nem volt egyszerű, hiszen a válogatott nemrégiben még az Egyesült Államokban szerepelt a világkupa szuperdöntőjében, ami Budapesthez képest plusz kilenc óra időeltolódást jelentett, ehhez képest a felkelő nap országában mínusz hét óra az eltolódás Magyarországhoz viszonyítva.
– Minden rendben van mára, leszámítva a harminc fok feletti hőmérsékletet és a kilencvenszázalékos páratartalmat, de ehhez is hozzá lehet szokni. Köszönetemet szeretném ezúton is kifejezni Palanovics Norbertnek, Magyarország nagykövetének és stábjának, no meg a helyi kormányzó és a polgármester segítségét, nagyon sok mindenben támogatják itteni felkészülésünket. És persze köszönet jár és üdvözletemet küldöm a székelyeknek is, hiszen az idei székelyföldi csapatösszerázó is felejthetetlenre sikerült, nagyon sok erőt merítettünk a helyiek szeretetéből – nyilatkozta a Hargita Népének Bíró Attila.
A lányok egyébként ma teszik át székhelyüket a világbajnokság helyszínére, Fukuokába, de előtte még játszanak egy zárt kapus meccset az amerikaiak ellen. A két gárda felkészülése, közös edzése nagyon sok japán rajongót vonzott a medence partjára, ami nem csoda, tekintve, hogy a legutóbbi vébé két döntőse gyakorol vidékükön.
Keszthelyi Ritáék először vasárnap játszanak vb-meccset a kanadaiak ellen, majd sorrendben a házigazda Japán és Új-Zéland következik.
– Montrealban felkészülési találkozón simán vertük a juharleveleseket, de egy vb-találkozó merőben más, ezzel együtt győzelmet és magabiztos továbbjutást várok csapatomtól – mondta Bíró, hozzátéve: a kisebb sérülésekkel bajlódó játékosok is javulgatnak, s a pillanatnyi fáradtság dacára remélhetőleg a vb második hetére mindenki maximális formába lendül. Erre szükség is lesz, hiszen a papírforma alapján a magyar lányok a holland–spanyol párharc vesztesével találkozhatnak a negyeddöntőben, s gyakorlatilag attól a pillanattól már kőkemény csatákra lehet számítani.
Mind a magyar férfi, mind pedig a női válogatott célja a döntőbe jutás, hiszen a két-két finalista máris biztosítja helyét a párizsi ötkarikás játékokon. A fukuokai tornán kívül is lesz még lehetőség erre, sorrendben a januári, izraeli Eb-n és a februári, katari vb-n.
– Ha most sikerül olimpiai kvótát szerezni, akkor jóval nyugodtabb szezon elé nézünk, hiszen a későbbi világversenyeken tét nélkül lehet kísérletezgetni, szóval jó lenne már itt, Japánban révbe érni – fejezte ki reményét Bíró Attila.

Bíró Attila a helyi újságban

A magyar keretek

Férfi válogatott
Kapusok:  Lévai Márton (OSC Újbuda), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Manhercz Krisztián, Vigvári Vince (mindhárom OSC), Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vigvári Vendel (mind FTC), Vámos Márton (Olympiakosz, görög), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz).

Női válogatott
Kapusok: Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma, Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Vályi Vanda (mind FTC), Faragó Kamilla, Hajdú Kata, Rybanska Natasa, (mindhárom UVSE), Garda Krisztina, Mahieu Geraldine (mindkettő Dunaújváros), Keszthelyi Rita (Mataro, spanyol), Parkes Rebecca, Szilágyi Dorottya (mindkettő Eger).

Menetrend

A nők programja
Július 16., vasárnap: Magyarország – Kanada (15.30)
Július 18., kedd: Magyarország – Japán (13.00)
Július 20., csütörtök: Magyarország – Új-Zéland (6.00)

A férfiak programja
Július 17., hétfő: Magyarország – Japán (13.00)
Július 19., szerda: Magyarország – Horvátország (6.00)
Július 21., péntek: Magyarország – Argentína (3.00)
Az időpontok romániai idő szerint értendők. A mérkőzéseket az M4 Sport és az m4sport.hu internetes oldal közvetíti.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!