borús égbolt
Tűsarkút veszek…
Azt biza! Már nem egyébért, de képzeljék el, nekem lehetőségem sem volt tűsarkú cipőben járni, mert arrafelé, ahol én lakom, olyan rossz volt mindig a járda, hogy minimum a bokaficamot kockáztattam volna, ha elindulok a „hegyes sarkú” cipőben. Igen, mert az 1980-as évek elején épített járda mindössze egy nyáron töltötte be rendeltetését, utána járhatatlanná vált. Ugyanis az apró kavicsokat összeragasztó cement az első télen kimállott belőle, s hóolvadáskor el is „úszott”, az esővíz-elvezető csatornákat is eltömítve. Mint beszélték akkoriban a rossz nyelvek, vélhetőleg a járdákból kispórolt cementből sok akkori „fejesnek” épült ház, mert ez abban az időben így ment, ugyebár. De nem láttam, nem voltam ott, nem tudok róla, s a történetünk szempontjából nincs is jelentősége. Szóval, a lényeg az, hogy rossz járdán kellett közlekednünk már az 1980-as évek elejétől Gyergyószentmiklóson, ha a Bucsin negyedből a városközpontba akartunk jutni. Taxi sem volt annyi, mint mostanság, a városi autóbuszok pedig csak akkor közlekedtek, amikor a gyárakba, vagy gyárakból haza kellett szállítani a „munkásosztályt”. Így aki gyalogosan közlekedett, jól tette, ha lapos talpú „surranókat” szerzett be, és azzal járt, mert a magas sarkú cipő sarka a legeslegjobb esetben is elkopott, amíg egyet térült-fordult a városközpontban. Ekképp történhetett meg, hogy fiatalságomat eltöltöttem úgy, hogy csak akkor húztam magas sarkú cipőt, ha autóval vittek-hoztak valami nagyon elit helyre, ahol mindössze néhány lépést kellett tenni a rossz járdákon. Most viszont jó járdánk van, igaz, a rossz nyelvek megint azt rebesgetik, hogy kampányjárda, a választások miatt javították meg. De szerintem mindegy, minek nevezik, fő, hogy van, s kipróbálhatom, milyen tűsarkúban eltipegni például színházba. Hát ezért veszek tűsarkút. Rajta van a bakancslistámon.
Jánossy Alíz
