Tamás János evangélikus lelkész két éve vezeti a csíkszeredai anyaegyházközséget és a szórványban élő Hargita megyei evangélikusokat. Adventi beszélgetésünk során rámutatott a türelem fontosságára, sőt a családon belüli vallási hovatartozás problematikusságára is. A protestáns lelkipásztor vallja, az identitás megőrzése nem zárja ki a mások elfogadását. [caption id="attachment_80987" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Keresztes Bea[/caption] – Hogyan kapcsolódik az evangélikus hitvilághoz az advent? – A jellegzetes evangélikus hitvilág kérdésében Luther Mártont tudom említeni. Ő képviseli azt a szellemiséget, amelyet mi, utódai átvettünk. Megélni a keresztyén hitet, annak teljességében és valóságában az élet minden napján. A mindenkori lutheránus-evangélikus mentalitásban én azt látom a legfontosabbnak, hogy a hitélet a mindennapokban valósuljon meg. Nincs külön hitélet vasárnap, ünnepnap és hétköznap, mindez a teljes életet kell kitöltse. Az advent a várakozás és a felkészülés fogalmával párosul, de a szó tulajdonképpen „eljövetelt” jelent. „Adventus Domini” vagyis az „Úr eljövetele”. Ez egy beteljesült ígéret, amelyet karácsonykor ünneplünk. Az ezt megelőző időszak tulajdonképpen „kisböjt”, más néven „adventböjt”, ilyenkor nemcsak a test tisztul meg, hanem a lélek is. Számunkra fontos az, hogy lélekben úgy felkészüljünk, hogy a várt Messiás megérkezzen az életünkbe. – Melyek az adventi jelképek legfontosabb tudnivalói? – Az adventi jelképek is a karácsonyi ünnepre készítik fel az embereket. A csillag, amely a karácsonyi ünnep egyik jelképe, Mózes IV. könyvében már megjelenik: „Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákobból, királyi pálca támad Izráelből.” Ez a prófécia az adventi időszakot is jellemzi, habár kevésbé közismert. A fény azonban már jellegzetesen adventi szimbólum. A Megváltó megszületésével jelenik meg az a lehetőség, amely kimozdítja az embereket a mindennapok szürkeségéből és világosságra vezeti őket. Az adventi koszorún égő gyertya is erre utal. Mivel a felkészülés időszakában vagyunk, az egymást követő vasárnapi gyertyagyújtás, és ima – remélhetőleg – fokozatosan növeli a mi életünkben is a fényt. Egyébként VII. Gergely pápa intézkedése határozta meg négyben az adventi vasárnapok a számát. A koszorú is fontos az evangélikus hitvilágban. Tudniillik Johann Heinrich Wichern német evangélikus lelkészhez köthető az első adventi koszorú elkészítése. A 19. században élt protestáns tanító, a szeretetszolgálat elindítója volt, és egy hamburgi gyermekotthonban készítette el a mai ismert koszorú ősét. Ez tulajdonképpen fából készült és egy szekérkerékhez hasonlított. Erre illesztett rá négy nagy fehér gyertyát és tizenkilenc kisebb piros gyertyát. Karácsonyig mindennap meggyújtott egyet a gyerekekkel, akik így jobban átélték a várakozás időszakát. Ez volt 1839-ben. A következő években már díszíteni kezdték a koszorút, amelyet 1860-ra már széles körben fenyőfaágakból ké­szítettek el. Mára négy gyertya használata maradt fenn. A katolikus szokást – a három lila és egy rózsaszín gyertya használatát – a protestánsok is átvették. A négy adventi vasárnapnak saját jellegzetessége, tematikája van. Az öröm vasárnapját szimbolizálja a rózsaszín gyertya, a lila pedig a böjt színe. Ami még érdekes ezzel kapcsolatban, hogy az adventi vasárnapok színei a következőképpen változnak: lila, piros, fehér, és zöld. Gyertyahasználatban ez nem honosult meg ugyan, de a felkészülési időszakunkat teljes mértékben jellemzi. Ezen a négy szín által jelképzett lelki folyamaton kellene áthaladjunk: a lila – a bűnbánat, a piros – a szeretet, a fehér – a tisztaság, a zöld pedig – a reménység. – Az adventi koszorú evan­gélikus eredete miatt többet jelent-e ez a jelkép a gyülekezetének? – Ez nem feltétlenül tudatos mindenki részéről. Tény, hogy a koszorú használata nagyon jellegzetes a mi gyülekezetünkben. Ebben az évben is, akárcsak a korábbi esztendőkben, hagyományosan az advent első vasárnapját megelőző héten közösen készítettük el a koszorúkat, amelyeket széles körben használunk. De nem mondhatom azt, hogy ezáltal többet jelent nekünk, mint más felekezeteknek. – Szórványgyülekezet lévén, hogyan élik meg az adventi időszakot? – A csíkszeredai gyülekezet tulajdonképpen anyaegyházközség, amely Hargita megye szórványgyülekezeteit pásztorolja. A városban körülbelül 80 hívem van, és maximum 200 személyt tartunk számon az egész megyében. Szeredában minden vasárnap istentiszteletet tartok, havonta és ünnepekkor Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen várom a gyülekezeti tagokat. Hagyományos adventi programunk nincs, a koszorúkészítés az évente visszatérő rendezvényünk, egyébként az istentiszteleteken próbálom az ünnepre hangolni a gyülekezetet. Én több mint húsz éve vagyok lelkész, és azóta a szórványban fogom össze az evangélikusokat. A várakozás időszaka számunkra is fontos üzenettel bír. – Nehézségek és szépségek egyaránt jellemezik ezt a hivatást, főleg ha szórványban kell összetartani… – A szépsége a nehézségekben rejlik: a szórványban mindig a megmaradás a tét. Csernátfaluban születtem, és már fiatalkoromban indíttatást éreztem a lelkészi hivatás iránt. A kommunista diktatúra nagyon korlátozta a lehetőségeket ezen a téren (is), így miután ’86-ban leérettségiztem, a brassói Elektrotechnika Egyetemre felvételiztem. A rendszerváltás után újraértékeltem az életutamat, vágyaimat, és félbeszakítottam a mérnöki tanulmányaimat a teológiáért. Mindez az álmaim beteljesülését jelentette. – Hol szolgált korábban? – Csíkszereda előtt tizenhárom évig a Szeben megyei Kiskapuson szolgáltam 180 lelkes gyülekezetben. Ott többszörös szórványban kellett helytállni: felekezeti és nemzetiségi. Az onnan hozott tapasztalatok a hasznomra válnak ebben a közegben, ahol a magyarság többségben van, de más jellegű kihívásokat tapasztalok. Ahogy én látom, sokan kötöttek felekezeti szempontból vegyes házasságot és alapítottak családot. Ebben a helyzetben kell megtalálni azt a vallási, nevelési módszert, illetve azt a vallási légkört, amely egyik felet sem korlátozza. Én vallom, hogy a családi békességhez vezető úton a vallási hovatartozás nem emelhet gátat. Azt meg kell őrizni és megélni. Nagyon nagy probléma az, amikor családalapításkor feltétel a vallási hovatartozás. Én igyekszem bátorítani az evangélikus feleket arra, hogy őrizzék meg identitásukat. Minden felekezethez tartozó személy, aki felnőtt egy vallásgyakorlatban, ragaszkodik a gyökereihez, és ahhoz, amit a hite nyújt számára. Ilyen szempontból mi lehetőséget adunk, és szeretettel fogadunk bárki más felekezetűt a mi istentiszteleteinken. Ez a tanításunk és hitünk szerint is megengedett. Probléma lehet egy családban a megosztottság, amikor karácsonykor nem tudnak egy templomba menni a felek. Szeretnénk ezeket a helyzeteket elkerülni. – Mire buzdítja híveit az adventi időszakban? – Türelemre. Én a napokban erre összpontosítanék: gyakoroljuk a türelmet, és ily módon készüljünk az ünnepre. Látom, ahogy betölti a mindennapjainkat a türelmetlenség, és sajnálatos módon ez a gyermekeknél is jelen van. Ez a fokozott információáramlás és a technikai eszközök folyamatos használata rossz irányba terel mindenkit. A türelemnek nemcsak biblikus jelentése van, de neves pszichológusok vallják azt, hogy a hét erény között szerepel. Éljünk a türelem adta lehetőségekkel, mert ha a nehézségeket, az örömöket türelmesen fogadjuk, az nagy áldás. A türelmetlenséggel megélt életnek nincs helye az adventi várakozásban, de a karácsonyfa alatt sem szerez örömet senkinek. Keresztes Bea