Hirdetés

Továbbra is csökkent az erdélyi turistaforgalom a téli idényben

HN-információ
A megyei statisztikai hivatalok előzetes adataiból az Erdélystat által készített összesítés szerint a 2020–2021-es téli (november–áprilisi) turisztikai idényben Erdélyben a turistaérkezések száma 24,1%-kal, a vendégéjszakáké pedig 28,4%-kal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában – adta hírül sajtóközleményében az ErdélyStat.   Közzétette hétfőn a 2020–2021-es téli (november–áprilisi) turisztikai idényre vonatkozó adatait az Erdélystat. Mint írja, a csökkenés az országos átlagnál mérsékeltebb (27,8%, illetve 33,1%), ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a koronavírus-járvány előtti téli idényhez viszonyítva a turistaforgalom közel a felére esett vissza. Ugyanebben az időszakban a turisztikai szálláshelyek kapacitáskihasználtsága 16,3%-os volt, ami jelentősen alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában. A visszaesés a két magyar többségű székely megyét is érintette, viszont az erdélyi átlagnál kisebb mértékben: az előző évhez képest a 2020. november és 2021. április közötti időszakban 19%-kal kevesebb vendégéjszakát regisztráltak Székelyföldön. Az év egészét tekintve, 2019-hez viszonyítva, 2020-ban Erdélyben a turistaforgalom 53%-kal csökkent, a legnagyobb mértékben a Bánságban és Közép-Erdélyben.   A 2020. november és 2021. április közötti időszak Erdélyben A hivatalosan bejegyzett turisztikai fogadóegységek 1 308 877 turistaérkezést regisztráltak 2020. november és 2021. április között Erdélyben, ami 414 527 fővel (24,1%-kal) alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. A vendégéjszakák száma ugyanebben a periódusban 2 518 305 volt, ami 999 607-tel (28,4%-kal) kevesebb, mint a 2019/20-as téli szezonban. Egy turista átlagosan két napot töltött egy erdélyi szálláshelyen a téli időszakban. Országos összehasonlításban Erdély a romániai turistaérkezések és vendégéjszakák több mint felét adta (51,5% és 52,8%). A koronavírus-járvány már az előző téli szezon turistaforgalmát is negatívan érintette, megtörve az előző évek növekedési trendjét. Az előző szezon csökkenése elsősorban a koronavírus-járvány február–áprilisi megjelenésének, gyorsulásának és a válaszintézkedések meghozatalának a következménye. Ezt követően a turizmus a járvány körülményei között lassan újraindult, viszont továbbra is a járvány előtti utolsó téli szezonhoz (2018/19) viszonyítva az idei idényben az erdélyi turistaforgalom valamivel kevesebb mint felére esett vissza (46%-os csökkenés a turistaérkezésekben és 48,7%-os csökkenés a vendégéjszakákban). Ez valamivel mérsékeltebb csökkenés, mint az országos átlag (–48,8% és –51,8%). Az erdélyi régiók közül a legnagyobb – jóval 50%-ot meghaladó – visszaesés a Bánságban és Közép-Erdélyben történt, miközben a legkisebb Székelyföldön (40% alatti csökkenés). A téli időszakban az erdélyi turistaforgalom nagy részét, a turistaérkezések 44,5%-át és a vendégéjszakák 43,2%-át továbbra is a dél-erdélyi megyékben regisztrálták. Brassó megye továbbra is nemcsak Erdély, de az egész ország magasan a leglátogatottabb megyéje, egymaga adta az ország teljes turistaérkezésének 16,4%-át a téli idényben. További 15,3%-kal járult hozzá az erdélyi vendégéjszakák számához a két közép-erdélyi megye (Kolozs és Maros), valamint 13-13%-kal a Bánság és a Partium. Az erdélyi szálláshelyek kapacitáskihasználtsága[1] a téli szezonban 16,3%-os volt, azaz valamivel magasabb az országos átlagnál, viszont jelentősen elmarad az előző év azonos időszakában regisztrált értéktől. A mutató a partiumi régióban a legmagasabb, 18,2%-os aránnyal, míg Észak-Erdélyben a legalacsonyabb (11,3%). Éves összesítés alapján is látható, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány hogyan vetette vissza a turistaforgalom 2010 óta tartó stabil növekedését Erdélyben. 2019-hez viszonyítva mind a turistaérkezések, mind a vendégéjszakák száma 53%-kal csökkent, amivel a turistaforgalom a 2011-es szintre esett vissza.   A 2020. november és 2021. április közötti időszak Székelyföldön

Székelyföldön a téli szezonban 98 100 turistaérkezést (46 652 Kovászna és 51 448 Hargita megyében) és 229 972 vendégéjszakát (129 132 Kovászna és 100 840 Hargita megyében) regisztráltak. Az előző év azonos időszakához viszonyítva ez az erdélyi átlagnál jelentősen enyhébb, 3%-os csökkenést jelent a turisták, valamint 19%-os csökkenést a vendégéjszakák számában. A két székelyföldi megye közül a mérsékeltebb csökkenés Kovászna megyében történt (–15,4% a vendégéjszakák számában), de Hargita megyében is jóval átlag alatti a csökkenés (–23,3%).

Ezzel Székelyföld a teljes erdélyi turistaérkezés 7,5%-át és a vendégéjszakák 9,1%-át adta, ami enyhe bővülést jelent az előző évekhez mérve. Várható módon csökkenő tendenciát mutatott a székelyföldi szálláshelyek kapacitáskihasználtsága is az előző idényhez viszonyítva. Ez az érték a 2020/21-es szezonban 17%, míg egy évvel korábban 23,7% volt. A mutató Kovászna megyében a jelentős csökkenés ellenére az erdélyi megyék közül továbbra is kiemelkedő, 24,3%-os, miközben Hargita megyében az előző évi 16,9%-ról 12,3%-ra mérséklődött.   A 2020. november és 2021. április közötti időszak a Partiumban

A másik jelentős arányban magyarok lakta erdélyi, a Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből összesített partiumi régióban az erdélyi átlaghoz közeli csökkenést regisztráltak: 165 356 turistaérkezést és 326 176 vendégéjszakát. Ez továbbra is elsősorban a kiemelkedő Bihar megyei vendégforgalomnak köszönhető (259 449 vendégéjszaka).

Az előző év téli időszakához viszonyítva a régió turisztikai forgalmának visszaesése –18,8% a turistaérkezésekben és –27,8% a vendégéjszakák számában. A szálláshelyek kapacitáskihasználtsága (18,2%) jelentősen csökkent a régióban, viszont az erdélyi és országos átlag fölött maradt.   A 2020. november és 2021. április közötti időszak Közép-Erdélyben Az elmúlt téli időszakban, a Bánság mellett, a két közép-erdélyi megyében (Kolozs és Maros) volt a legjelentősebb vendégforgalom-csökkenés. A turistaérkezések száma 215 879 volt, ami 36,1%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban, a vendégéjszakák száma pedig 385 117 volt, ami 40,3%-os visszaesést jelent. Ugyanakkor a régióban átlagos a szálláshelykapacitás-kihasználtság mértéke: 15% (Kolozs megyében 12,4%, Maros megyében pedig 18,5%). Ezek az értékek az előző évhez viszonyítva ebben a régióban is jelentős csökkenést jelentenek – olvasható az ErdélyStat által közzétett közleményben.     Táblamellékletek

A turizmus főbb adatai Erdélyben és egyes kiemelt régióiban, 2020. november – 2021. április

 
Turista–
érkezések
Változás az előző év azonos időszakához képest
Változás a 2018/19–es idényhez képest
 
Vendég–
éjszakák
Változás az előző év azonos időszakához képest
Változás a 2018/19–es idényhez képest
Erdély
1 308 877
–24,1%
–46%
2 518 305
–28,4%
–48,7%
Ebből:
Székelyföld
98 100
–3%
–29,6%
229 972
–19%
–37,2%
Partium
165 356
–18,8%
–41,2%
326 176
–27,8%
–49%
Közép–Erdély
215 879
–36,1%
–57,2%
385 117
–40,3%
–58,8%
[1] Ez a mutató a turisztikai fogadóegységek férőhelyeinek kihasználtságát mutatja. Az egy adott időszakban regisztrált vendégéjszakák és a rendelkezésre álló működő férőhelyek számából (kapacitás) számoljuk. A működő férőhelyek száma nem tartalmazza az ideiglenesen bezárt egységek férőhelyeit, ezért a koronavírus-járvány ideje alatt a turisztikai kapacitás is csökkent.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!