Bukovinai székely táncokkal és dalokkal meséli el a bukovinai székelység teljes történetét a Fészek nélkül című történelmi táncjáték, amelyet április 30-án mutat be a nagyközönségnek a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A próbák között Varga Zoltán rendezővel és Lőrincz Beáta dramaturggal beszélgettünk a csíkszeredai művelődés házban. [caption id="attachment_87692" align="aligncenter" width="1000"] Így készültek a táncosok. Többször is át kell öltözniük az előadás során Fotók: László F. Csaba[/caption] András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetője ajánlotta fel a közvetítő szerepét, így nyílt alkalmunk szóba állni az egyáltalán nem hétköznapinak ígérkező előadás alkotóival. Többek közt megtudtuk: a próbák során a legnagyobb nehézséget egyébként az okozta, hogy a különböző népcsoportok népviseletét is „meg kell mutatnia” az előadásban, emiatt ugyanis meglehetősen gyakran előfordul, hogy a táncosoknak át kell menet közben öltözniük. Külön öltözőpróbákat is tartottak emiatt. Az 30-i bemutatót megelőző hetet azonban már kizárólag a színházi munkának szentelték. Személyes indíttatás Persze rögtön arról faggattuk őket, hogy honnan származik az ötlet. Lőrincz Beáta erre elmondta, ez egyszerű: ő bukovinai székely, az édesapja Istensegíts községben született Bukovinában. Egyrészt rokonsága fontos szerepet játszott a bukovinai székelyek Magyarországra telepítésében, másrészt a dédnagyanyja Kodály Zoltán énekese volt Bukovinában 1914-ben, a családja pedig nagyon fontosnak tartotta, hogy a hagyományokat őrizze, átadja a következő generációknak. – A bukovinai székelység a mai napig nagyon fontosnak tartja, hogy azokat a hagyományokat, amelyeket Csíkból és Háromszékről hoztak magukkal, továbbvigyék és ne felejtsék el. Ez családi kötelezettségem, hiszen táncpedagógus vagyok elsősorban, mostanra dolgozták fel a bukovinai táncok anyagát, most volt itt az ideje, hogy egy nagyszabású műsort készítsünk belőle – mondta. Hozzáfűzte, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel régóta jó viszonyt ápolnak, „annak idején” az együttes vezetőjével, András Mihállyal együtt végezték el a táncművészeti főiskolát Budapesten. – Azt gondolom, hogy a székelységnek is fontos tudni, hogy van egy olyan népcsoport, amely szintén belőlük fakadt, a születésnapjuk a madéfalvi veszedelem időpontja, a hagyományaikat a mai napig tartják és büszkén vallják székelyeknek magukat – tette hozzá. Varga Zoltán ugyanakkor elmondta: úgy kezdődött a dolog, hogy Hargita együttes az ő segítségükkel nyertes pályázatot nyújtott be (a Bethelen Gábor Alaphoz) az előadás támogatására. A történelem táncokban Kérdésünkre elárulta: onnan indul ki a műsor, ahonnan kezdődött a bukovinai székelyek története, a madéfalvi veszedelemmel, azaz felcsíki és környékbeli táncokkal kezdődik. Ahogy a menekülés tart Csíkból, a Gyimeseken át egészen Bukovináig útközben megjelennek azok a hagyományok, táncok is, amelyekkel a bukovinai székelyek találkoztak. Ezek a hagyományok számukra nem is voltak idegenek szemben a moldvai hagyományokkal, amelyek inkább tekinthetők másnak. Aztán 1776-ban, ’77-ben elkezdődött a bukovinai székelyek betelepítése, ott új élet kezdődött számukra. Mint részletezte Bukovina viszonylag sok nemzetiségű vidék volt, mert ott nemcsak magyarok voltak, hanem ruszinok, románok, zsidók és lengyelek is, ezek mind hatottak az ő kultúrájukra ezeket próbálják a műsorban is megjeleníteni. Hozzáfűzte: a táncosoknak elég komoly feladatot jelent a darab. Mivel hivatásos táncosokról van szó ezért nem a táncok megtanulása nehéz a számukra, hanem úgy előadni, hogy a közönség is értse, hogy miről van szól. Lőrincz Beáta ugyanakkor ehhez kapcsolódva hozzátette: a bukovinai színnél szerették volna ezt a soknemzetiségű „állapotot” is megjeleníteni. Ebben az az érdekes, hogy ezt mind olyan táncok révén teszik, amelyeket a bukovinai székelyek a saját tánchagyományaikba is beépítettek. Akad ebben németes, zsidós, szerbes is. Ezek a táncok egyébként mind a bukovinai táncok törzsanyagát képezik, ugyanakkor formailag is törekedtek a különböző kultúrák hatásait megjeleníteni. Figyelmen kívüli bukovniai székelyek Arra is kíváncsiak voltunk, hogy honnan erednek a bemutatott táncok. Varga Zoltán készséggel mesélte, hogy a bukovinai táncok feltérképezése még a múlt század ötvenes éveiben elkezdődött. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete készített az akkor már Magyarországon élő bukovinai székelyek körében egy komolyabb gyűjtést. – Sokáig, néhány évtizedig nem figyelt fel senki arra, hogy ez nagyon karakteresen önálló hagyomány a kárpát-medencei tánc-zene hagyományok között. Az elmúlt egy-két évtizedben került ez előtérbe – mutatott rá az előadás rendezője. Hozzáfűzte: használták ők is a régi gyűjtéseket, illetve igénybe vettek az „odavalósiak” Radák János néprajzkutató és Fekete Etelka néptáncoktató segítségét, akik dolgoztak már korábban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél, mindketten bukovinai székely származásúak. Elmondása szerint ők ketten nagyon alapos munkát végeztek, hogy a hargitásoknak betanítsák ezeket a táncokat. Kérdésünkre elmondta: a bukovinai tánchagyomány már nem élő, jelenleg meglehetősen töredékes, „visszatanult” formában létezik, a bukovinai hagyományőrző néptánc együttesek ismerik. Igaz a „bukovinaiak a leghagyományőrzőbb népcsoport”. Tudatosság, elszántság és az igazi különlegesség Lőrincz Beáta időközben emlékeztetett: Bukovinában ma már alig találhatók meg székelyek, hiszen 1941-ben szinte mindenkit „haza hoztak” az akkori magyar kormány segítéségével. – Csak olyanok maradtak kint, mint például a nagymamám egyik testvére, aki más nemzetiségű férfihoz ment feleségül, három-négy ilyen család, ha akad az egész faluban, ott már fellelni ezeket a hagyományokat nem lehet. Tolna és Baranya megyében, azaz Magyarországon, ott, ahol élnek a bukovinai székelyek, lehet még gyűjteni népdalokat, néptáncokat. De az a generáció már nagyon idős, az 1950-es években végzett gyűjtésekből azonban ezek a táncok fennmaradtak, és ezek alapján lehetett rekonstruálni, hogy milyen volt ez valójában – avatott be a kulisszatitkokba a dramaturg. Hozzáfűzte: az előadásban hallható énekek ugyanakkor kivétel nélkül bukovinai székely népdalok. A táncokon és dalokon kívül akadnak prózai szövegek is, ugyanis elég fontos történelmi eseményeket kell megjeleníteniük. Varga Zoltán ugyanakkor megemlítette, hogy bizony nemcsak Székelyföldön, ha­nem Magyarországon is nagyon keveset tudnak a bukovinai székelyekről. A rendező szerint már csak azért is érdemes foglalkozni velük, mert bámulatra méltó az a tudatottság és elszántság, amellyel ők a saját bukovinai székely származásuk kapcsán a hagyományaikat őrzik. Varga Zoltán kérdésünkre úgy fogalmazott: egyszerre nagyon egyszerű és mégis nehéz megmondani, hogy mi különbözteti meg a bukovinai székelyek szokásait, táncait a csíkitól. – A bukovinai székelyek Bukovinában jó kétszáz évig el voltak szigetelve, a Csíkból magukkal vitt hagyományaik önállóan fejlődtek tovább. A páros táncban, a csárdásban tetten érhető a hasonlóság csíki és bukovinai táncok között. De van egy alapvető táncbeli különbség. Felcsíkon már nem található meg, de a bukovinaiaknak van egy sajátos tánca, amelyt úgy hívnak, hogy silladri – mutatott rá a rendező. Korábban egyébként Csíkszéken is táncolták a silladrit, amely egyfajta hajdútánc lehetettet, csak itt később felváltotta más, például a verbunk. Kortárs üzenet Lőrincz Beáta rámutatott: az előadás nemcsak a bukovinai székelyekről szól, hiszen általánosságban véve arról is szó van, hogy kinek, honnan kell menekülni, meg tud-e maradni egy közösség. Ez pedig aktuális kérdéseket is felvet. Varga Zoltán is egyetértett abban, kortárs üzenete is van az előadásnak, hiszen az Erdélyben élő székely közösség is ki van téve a többségi nemzet nyomásának. Kiss Előd-Gergely