Hirdetés

Tófalvi Beáta: az egyenrangúságban hiszek

A hölgyválasz eredetileg táncot jelentett, amikor a nők kérik fel táncra a férfiakat. Képletes értelemben ugyan, de ennek ad helyet a Hargita Népe sorozata. Hölgyválasz rovatunkban vezető tisztséget betöltő Hargita megyei nők mondják el, ők hogyan látják a világot és benne betöltött szerepüket.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 10 perc
Tófalvi Beáta: az egyenrangúságban hiszek
Fotó: Magyari Hunor

Tófalvi Beáta a Székelyföldi Legendárium születésénél bábáskodott, és a Kárpát-medence-szerte ismert brand építésén dolgozott, majd váltott, és jelenleg a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) ügyvezetője.

– Alig néhány hónapja erősíted az SZKA csapatát, sőt, most már ügyvezetőként. Hogy lehet ilyen hamar vezetői szerepbe kerülni?

– A munka miatt szerintem. Sikerült úgy átvenni, megvalósítani azokat a projekteket, amelyek évek óta futnak, hogy bizalmat szavazott nekem a kuratórium.

– Te ott voltál a legelején, amikor a Legendárium egy kreatív ötletből elkezdett kiépülni, és azzá a sokrétű megvalósítássá vált, ami. Mit hoztál onnan magaddal az új helyre?

– A pályázatírásbeli jártasságom a legfontosabb, illetve jelentős tapasztalatot szereztem a projektek vezetésében, menedzselésében. Az évek során kapcsolatokra is szert tettem, ami az új helyen is jól hasznosítható. De az egyik legfontosabb „láb”, ami itt fontos, az a pályázatírás.

– Hogyan fogadtak az alapítványnál?

– A kollégák visszajelzése alapján biztonságban érezték magukat, ahogy idekerültem és átvettem bizonyos projektek vezetését. Ez volt a legpozitívabb visszajelzés, amit tőlük kaptam, igazából kéretlenül. Krízishelyzet volt, tehát szükség is volt arra, amit nyújtani tudtam. Az elődöm, Csáki Rozália objektív okok miatt éppen nem tudott annyira jelen lenni az alapítvány vezetésében, emiatt nekem sem volt olyan egyszerű, mert elmaradt a hagyományos átadás-átvétel, hogy valaki elmondja, hogy ezt így szoktuk, itt erre kell figyelni, ez így működik. Mint a puzzle-darabokat, úgy kellett magamnak átlátni, megismerni az alapítvány ügyeit.

– Emberileg milyen tulajdonságokra támaszkodhatsz vezetőként?

– A megértést emelném ki, mert szeretem először a dolgokat átlátni. A racionális gondolkodást is erősségemnek tartom, mert szeretek rendszerben, keretek között, következetesen dolgozni, ami biztonságot ad nekem, de azoknak is, akikkel együtt dolgozom. A rugalmasságot is idesorolnám, és az alkalmazkodóképességet.

– Van olyan részed, amin változtatni szeretnél?

– Kicsit leadnék a tartózkodásomból. Én szeretek a háttérben lenni, kényelmes számomra, viszont lehet, hogy ezeket a határokat kicsit feszegetni kellene, hogy jobban nyissak kifelé.

– Rákérdezek: vezetőként tudsz keménykezű is lenni?

– Tudok, bár azt a Beát nem nagyon szeretem… Konf­liktusok esetén mindenképpen az őszinte megbeszélést tartom járható útnak, és többnyire ilyen módon próbálom kezelni a zűrösebb helyzeteket. A saját hibáimból pedig szeretek tanulni, és igyekszem a dolgokat mindig egy kicsit jobban csinálni.

– Összességében a bő másfél évtized, amit a Legendáriumra szántál, mit változtatott rajtad?

– Fejlődtem én is, ahogy a projekt nőtt. Jobban megtanultam figyelni az igényekre, arra, hogy miként lehet szerethetőbbé, és ezáltal eladhatóbbá tenni egy terméket. Kreatívabb lettem, ami fontos a problémamegoldásban is. Megtanultam, hogy a problémákat meg kell oldani, és általában meg is lehet oldani. Emberekkel kapcsolatosan érdekes tapasztalat volt, ahogy egyre többen lettünk, mintha a távolság is nőtt volna. Az elején sokkal családiasabb volt a kapcsolat, nem érződött a távolság egy kolléga és egy középvezető, vezető között. Én magam mindig igyekeztem ezt csökkenteni, mert fontos volt nem engedni, hogy szakadékká váljon. Nem jó az, amikor az emberek már nem őszinték, mert úgy érzik, hogy nem vagyunk egyenrangúak.

– Mondják, hogy a női vezetők jobban figyelnek munkahely légkörére. Ezek szerint ez is egy erősség?

– Igen. Egyébként is voltak szerepek, amiket nőként könnyű volt betölteni, például ha szervezni kellett, ha ünnepeltünk valamit. Ugyanakkor, mivel a vezető pozíciókban nagyrészt férfiak voltak, néha azt éreztem, hogy vannak témák, amiktől jobb, ha távol maradok, ezeket a jelzéseket kaptam felőlük. Összességében úgy érzem, hogy nőként többet kell tenni, többet kell dolgozni, hogy valóban partnerként tekintsenek rád.

– Hogy látod, milyen kihívások várnak rád az SZKA-nál?

– A kommunikációt szeretném jobbítani a közösség felé. Mivel a fő cél az anyagiak begyűjtése és továbbadása, azaz az adománygyűjtés, ezt szeretném egy kicsit kreatívabbá, elegánsabbá tenni, hogy ne csak annyiból álljon a munkánk, hogy kéne a pénz, kérünk és adnak, vagy nem.

– Ez most nagyon „nőiesen” hangzott. Szerinted mi az a hozzáadott érték, amit a nők vihetnek egy cég, egy egyesület működésébe?

– Például az eleganciát, a nagyvonalúságot, finom dolgokat, amik nagyon fontosak, mert az ördög is mindig a részletekben rejlik. Ilyesmikre mi jobban oda tudunk figyelni, jobban ki tudjuk hangsúlyozni az aprónak tűnő, de lényeges dolgokat. 

– Pszichológus és pszicho­terapeuta vagy. Ez a tény segít neked a vezetésben?

– Igen. Bizonyos helyzeteket hamarabb átlátok, bizonyos vonásokat hamarabb felismerek. Ugyanakkor az értő hallgatás képessége és az asszertívebb kommunikáció is – amelyek a szakmámból „jönnek” – hozzájárulnak ahhoz, hogy nem az autoriter vezetői stílus az én utam, az egyenrangúságban, a partnerségben, a jó munkatársi viszonyban hiszek.

– Továbbra is dolgozol terapeutaként?

– Azzal a feltétellel vállaltam el a megbízást, hogy néhány órában továbbra is foglalkozhassam kliensekkel. Számomra ez feltöltő, és néha gyorsabb sikerélményt ad.

– Hogyan sikerül azt a bizonyos kényes egyensúlyt tartani a munka és magánélet között?

– Nehezen. Van egy nagyfiam és egy kisfiam, és a mindennapjaimat beosztom: mit, hol, hánykor, és ez a biblia számomra. A szabadidő nem mindig fér bele. 

– Volt olyan, amikor elfutott veled a ló?

– Amikor a Legendáriumot indítottuk, akkor bizony nagyon elbillent a mérleg a munka irányába, hétköznap, hétvégén, mindig volt valami. Ha akkor nem lettek volna a taták és mamák, akkor nagy bajban lettem volna. Aztán egyszer csak tudatosult ez bennem, és elhatároztam, hogy délután öt után, hétvégén nem olvasom el az e-maileket, nem veszem fel a telefont. Viszont az az időszak arra jó volt, hogy most már tudatosabban kezelem ezt a kérdést, és megtanultam a határokat felállítani, illetve betartani.

– Van-e női példaképed?

– Eva Edith Egert (magyar származású pszichológus, holokauszt-túlélő, több nagy hatású könyv szerzője – szerk. megj.) mondanám, bár ő nem vezető, de az egész életútja, tartása, szemléletmódja, ahogyan ő a traumái­ból gyöngyszemeket fabrikált, az nagyon motiváló számomra.

– Úgy általában hogyan gondolod, mire figyeljenek, akik nőként vezető szerepet vállalnak?

– Például, hogy vegyék észre, ha elszalad a ló, és a féket be kell húzni. Én nem tudom, hogy így van-e, de állítólag a női vezetők rosszabbak tudnak lenni a férfiaknál, ezért talán érdemes ezt az előítéletet is szem előtt tartani, hogy mi ne legyünk azok. Ha pedig vezetőszerepet vállalnak, tartsanak ki.
 

Kövessen a Facebookon!